„Vajon megtagadja-e a nap, hogy melegítsen, vagy a szél, hogy fújjon?” Baktay Ervin neves India-kutató, festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító 60 éve, 1963. május 7-én halt meg Budapesten.
„[…] a Lélek, a Valóság sohasem született és sohasem halhat meg! Törhetetlen és elpusztíthatatlan az Élet, csak a mulandó, tovatűnő keret és foglalat pusztulhat el. A gyarló érzékek tulajdonítanak csak valóságot a mulandóságnak; de a bölcs közönnyel méri az érzékelés dolgait, úszik az életben, de belé nem merül.
Mint ahogyan levetjük az elviselt ruhát, úgy veti le a lélek is test-köntösét és újjal cseréli föl. A test elmúlik, de a lélekhez fegyver nem érhet, tűz meg nem égeti, víz el nem fojthatja, száraz, hideg szelek el nem fonnyaszthatják! Oszthatatlan, ősi, hozzáférhetetlen, mindig szilárd, biztos; ám mindent elérő, mindenen átható, soha nem változó, mindig csak önmaga: ím, ilyen a lélek, az ember igaz valója.” Baktay Ervin: Mahábhárata)
Baktay Ervin 1890. június 24-én született Dunaharasztiban. Jómódú polgárcsalád sarja, Budapesti reálgimnáziumi tanulmányokat követően 1910-től Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában tanult. Művészeti tanulmányai közben alkalma nyílt arra is, hogy a német indológiai szakirodalmat behatóan tanulmányozza.
Az I. világháború kitörésekor besorozták, híradós tisztként került a harctérre, hadnagyként szerelt le. A háború utáni években orientalisztikai tanulmányokat folytatott, az ind eszmeiség iránti érdeklődése elmélyült. Ebben szerepe volt családjának is: nővére egy szikh főnemes felesége volt, lányukat, Amrita Sher-Gilt Baktay vezette be a festészet világába.
Első jelentősebb írásai a neves költőt, Rabindranath Tagorét mutatták be, őt elemezve a hinduizmus eszmevilágáról adott átfogó képet, egyúttal bemutatta a keleti és nyugati gondolkodásmód közötti különbséget. Az ő nevéhez fűződött az indiai szerelmi tankönyvnek, a Káma Szútrának a fordítása is.
Baktay Ervin 1926-ban Indiába utazott, s három év alatt bebarangolta csaknem az egész országot, közben a maharadzsák udvarában vállalt portréfestésből tartotta fenn magát. Útja során tanulmányozta a vallásokat, a filozófiai irányzatokat, a művészeteket, kapcsolatba került szinte minden társadalmi réteggel, így későbbi műveiben mély empátiával ábrázolhatta az indiai emberek gondolkodásmódját, szokásait, lelki világát.
1928-ban merész vállalkozásba kezdett: Kőrösi Csoma nyomában Ladakh hegyei közé utazott, s Zanglában és Pouktalban felkereste azokat a kolostorokat, ahol neves elődje élt és dolgozott. Élményeit A világ tetején című munkájában adta közre. Indiai útja során felkereste Gandhit is.
„– Melyik ellenséget a legnehezebb legyőzni? Melyik a vég nélküli betegség? Melyik ember jó és melyik rossz?
A bölcs Pándava megfelelt:
– A haragot a legnehezebb legyőzni; a kapzsiság a vég nélküli betegség; jó ember az, aki minden élőlényt szeret; és gonosz, akiben nem él könyörület.
A kérdések és feleletek követték egymást:
– Mi az elvakultság? Mi a kevélység? Mi a tunyaság? Mi a legnagyobb baj?
– Elvakultság az, ha valaki nem látja az igazságot; kevélység az, ha valaki nem cselekszik jót; és a tudatlanság a legnagyobb baj.
– Mi a szilárdság? Mi a bátorság? Melyik a legjobb fürdő? Mi a könyörületesség?
– Szilárdság a kötelesség rendületlen teljesítése; bátorság az érzékek megfékezése; a legjobb fürdő, ha a lelki szennytől tisztulunk meg; és könyörületesség az, ha a nálunk gyengébbeket megvédelmezzük.” (Baktay Ervin: Mahábhárata)
Hazatérése után a Magyar Földrajzi Társaság tagja lett, ismeretterjesztő írásaival, előadásaival, könyveivel (India, Magyar utazó Indiában, Messzeségek vándora) a szélesebb közönség számára is elérhetővé tette az indiai kultúrát. 1933-ban a debreceni egyetemen bölcsészdoktorrá avatták, 1934-ben a Földgömb című folyóirat szerkesztője, a földrajzi ismeretterjesztés egyik fő szervezője lett.
1946-ban a Hopp Ferenc alapította Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum munkatársa, az indiai osztály vezetője lett, s ezzel párhuzamosan a budapesti egyetemen az indiai művészet történetének meghívott előadója is volt. 1956-57-ben az indiai kormány meghívására részt vett a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett buddhista kongresszuson. 1958-ban jelent meg hatalmas ívű munkája, a három kötetes India művészete, amelyet németül is kiadtak.
1958-ban nyugdíjazták. 1962-ben egykori tanítványa hívására Londonban, a School of Oriental and African Studies-ban tartott előadássorozatot.
Baktay Ervin Budapesten halt meg 1963. május 7-én.
Baktay Ervin (1890-1963) neves India-kutató, festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító
