A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány vagy A kis gyufaáruslány mind csodálatos mese. Hans Christian Andersen dán költő, regényíró, elbeszélő 210 éve született.
A kalandokban bővelkedő életet megélt Hans Christian Andersen dán költő, regényíró, elbeszélő 210 éve, 1805. április 2-án született a dániai Odensében. Korán elhunyt apja házaló cipész volt, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja cseléd. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, megtanult írni-olvasni, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával töltötte.
„Hazám, Dánia, a költészet országa, tele népmesékkel, régi dalokkal; …A dán szigeteken gyönyörű bükkerdők, gabona- és lóhereföldek zöldellnek; olyanok a szigeteink, mint megannyi roppant arányú kert. Az egyik zöld szigeten van az én szülővárosom, Odense.” – írja önéletrajzában.
Tizenegy éves volt, mikor anyja megelégelte fiának „úri passzióját”, s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak. Andersent azonban egyik mesterség sem tudta magával ragadni, továbbra is csak a könyvek és a színház érdekelte. Tizennégy évesen, 1819-ben Koppenhágába ment, hogy független és gazdag ember legyen.
Kezdetben – némi fizetség ellenében – egy fiúkórusban énekelt, ám amikor hangja megváltozott, távoznia kellett. Ezt követően a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, csekély sikerrel. 1823-ban aztán Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egyik darabját, s felfedezte a fiúban a tehetséget. Vállalva a taníttatás költségeit, 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki azonban sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától. Inkább visszatért Koppenhágába, ahol pártfogója magántanárt fogadott mellé. 1828-ban megkezdte tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen, és a következő évben megírta első értékesnek tartott művét: Vándorlás gyalogszerrel a Holmen-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben. Az E. T. A. Hoffmann modorában íródott fantasztikus mese hatalmas sikert aratott.
Ezt követően élete szinte állandó vándorlással telt. 1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, amelyről az Árnyképek egy harzbeli utazásból című útirajzában számolt be. 1833-1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott. 1835-ben, itáliai útjáról hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű A rögtönzőművész című regényét, melyet a következő két évben újabb regények követtek: 1836-ban az O.T. (Odenses Tugthus), 1837-ben A hegedűs.
1835-ben – először kissé restelkedve – jelentette meg meséinek első kötetét Mesék gyermekeknek címmel. Első meséit a dán Művészeti Akadémia titkára kislányának, Ida Thielének kezdte írni, később – némi anyagi hasznot is remélve – vékony, illusztrálatlan füzetek formájában adta közre őket. Első füzeteiben népmesékből, népi legendákból, babonás történetekből indult ki (dán és külföldi források alapján).
Valószínű, hogy A zsidólány című történet alapját egy magyar monda- és legendagyűjteményből vette. Későbbi füzeteiben már a saját meséi szerepelnek. A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet nem várt sikert aratott mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. Világhírűvé is a meséi tették, még önéletrajzának is ezt a címet adta: Életem meséje. Csaknem száz nyelvre lefordították őket, alakjaik a társművészeteket is megihlették.
A meseírás mellett nem adta fel egyéb ambícióit sem, A mulatt (1840) című darabjának langyos fogadtatása után azonban hosszú időre lemondott a drámaírói karrierről. Ismét utazni kezdett. 1840 és 1857 között bejárta Európát, élményeit számos útikönyvben örökítette meg. Ezek közül az Egy költő bazárja, a Svédországban és a Spanyolországban a legérdekesebb. Ahol járt megismerkedett kora művészeti életének nagyságaival, pl. Heinével, Schumannal, Wagnerrel. Dickens őt tartotta a világ legnagyobb meseírójának, levelezett Elizabeth Barrett Browninggal, aki utolsó versét 1861-ben az írónak címezte. Franciaországi útja során megismerkedett Victor Hugo-val, Balzac-kal, Dumas-val. A magyarok közül barátjának vallotta Liszt Ferencet. Az 1840-es hamburgi Liszt-koncerten hallotta a IX. magyar rapszódiát a zeneszerző előadásában, így határozta el, hogy meglátogatja hazánkat.
1841-ben a Dunán hajóztában néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. „Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet” – írta az Egy költő bazárjában. Útjai alkalmával előszeretettel kereste külföldi hírességek barátságát, kivált olyanokét, akik – hozzá hasonlóan – alacsony sorból származtak. Az utazgatások közötti időt gazdag dán pénzemberek, arisztokraták kastélyaiban vendégeskedte, dolgozta át. Természetének különcségeiről, agglegényéletéről, rejtett homoszexualitásáról, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek.
Életének utolsó éveiben az elismerés számtalan jelét élvezhette: magas évjáradékot kapott, szülővárosa díszpolgárrá választotta, részt vett saját szobra leleplezésén, több külföldi uralkodó részesítette kitüntetésben. Az 1860-as évek közepétől már sokat betegeskedett, a gyilkos kór (májrák) végül legyőzte a felejthetetlen mesék szülőatyját, aki 1875. augusztus 4-én halt meg Koppenhágában.
A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) 1956-ban alapította meg az Andersen-díjat, mellyel írókat és illusztrátorokat jutalmaznak gyermekművészeti munkájuk elismeréseként.
Felhasznált irodalom:
Andersen: Életem meséje
