Az írás megszállottjának nevezte magát. „Nem tehetek másként, egyszerűen írnom kell” – ismételte nem egyszer magát, az eladott könyvek számát tekintve mindig a listák élén tanyázó francia író, Henri Troyat.
A Moszkvában született francia író, Henri Troyat – eredeti nevén Lev Taraszov – 1911. november 1-jén született Moszkvában és 96 éves korában hunyt el Párizsban. „Idős koromban már nem állva, hanem ülve írok, ez az egyetlen különbség” – nyilatkozta a bestsellerek fáradhatatlan írója, aki jó egészségnek örvendett egész életében.
Jól szituált örmény kereskedő családban nőtt fel, 1920-ban elmenekült a forradalmi Oroszországból és Franciaországban telepedett le. A cári Oroszországban szerzett élményei és hosszú utazásai tükröződnek rendkívül termékeny írói munkásságában, amely regények mellett színdarabokat és forgatókönyveket is alkotott. Egy alkalommal szülőhazáját „álomországnak nevezte, amelyről a szülei meséltek neki”.
Nem kevesebb, mint 85 könyvet adott ki, köztük húsz életrajzot. Külföldön főleg Puskin, Tolsztoj, Gogol, Gorkij és II. (Nagy) Katalin cárnő életrajzai tették ismertté nevét. Munkásságának egyik sajátossága volt, hogy szülőföldjének, Oroszországnak és Franciaországnak számos nagyságáról, mint például Rettegett Iván cárról, Nagy Katalin cárnőről, vagy Flaubert-ról, Maupassant-ról és még sok más kiemelkedő történelmi, illetve irodalmi személyiségről írt életrajzi műveket.
Troyat történelmi életrajzai közül nagy sikert aratott a Raszputyin, és a II. Miklós, az utolsó cár, akárcsak korábban a Nagy Katalin, a Nagy Péter vagy az I. Sándor. Az 1940-ben elkezdett, elsőnek Dosztojevszkijt bemutató sorozat a nagy írók életéről azóta kiegészült a francia irodalom olyan nagyjainak portréjával, mint Zola, Verlaine vagy Baudelaire. Több írása magyarul is megjelent.
A jogot végzett és kezdetben tisztviselőként dolgozó Henri Troyat az életrajzainak nemcsak azt köszönhette, hogy nemzetközileg elismert író lett, hanem azt is, hogy 1959-ben beválasztották az Académie Francaise-be. A francia írók soraiban sokáig atipikusnak számított, mivel stílusa a XIX. századi nagy orosz elbeszélőkre emlékeztet, de ugyanakkor modern és pszichoanalitikus fogások is felfedezhetők benne.
Rendkívül termékeny író volt, több mint száz mű került ki kezei közül. Huszonnégy éves korában debütált Faux jour (Rossz megvilágítás) című írásával, amiért a Populiste-díjjal tüntették ki. 1938-ban elnyerte a Goncourt-díjat, mégpedig A pók című regényével, amelynek főhőse egy férfi, aki többször is eljátssza, hogy öngyilkosságot követ el, nehogy nővérei férjhez menjenek és sorsára hagyják. Ezután további rangos kitüntetések következtek, köztük a Becsületrend Nagykeresztje. Troyat azonban nem sokat adott a hírnévre és a kitüntetésre. „A siker nem jelent semmit. A munka embere vagyok, aki árnyékban él.”
Troyat egész irodalmi munkássága aprólékos kutatásokra alapozódott. Csehov-életrajzának megírásához például felhasználta azt a csaknem ötezer levelet, amelyet mintegy 460 címzetthez írt azzal a kéréssel, hogy írják meg amit Csehovról tudnak.
