„Az élet egész tarkasága, gyönyörűsége, szépsége fényből és árnyból tevődik össze.” Lev Tolsztoj, a Háború és béke és az Anna Karenina „atyja” 195 éve, 1828. szeptember 9-én született.
„Ha már élünk, hát éljünk. Holnap úgyis meghalunk, ahogy én is meghalhattam volna egy órával ezelőtt. És hát érdemes-e gyötrődni, ha úgyis csak egy másodpercet élhetünk az örökkévalósághoz képest?” (Lev Tolsztoj: Háború és béke)
Lev Nyikolajevics Tolsztoj (oroszul: Лев Николаевич Толстой) Jasznaja Poljanában született 1828. szeptember 9-én régi arisztokrata családban. Korán árvaságra jutott, testvéreivel rokonoknál nevelkedett. 1841-ben Kazanyban kezdte meg végül soha be nem fejezett egyetemi tanulmányait, keleti nyelveket, majd jogot tanult. 1847-ben Jasznaja Poljanában gazdálkodni kezdett, majd Moszkvában és Szentpéterváron folytatta jogi tanulmányait.
Első irodalmi zsengéi is ebből az időből származnak. 1852 és 1855 között katonáskodott, s megírta életrajzi trilógiáját. 1856-ban külföldi tanulmányúton gyarapította mezőgazdasági és pedagógiai ismereteit, Jasznaja Poljanába visszatérve iskolát szervezett a parasztgyerekek számára.
„Lev Tolsztoj már első írásában is megmutatta eredetiségét – írja Henri Troyat. – Ösztönösen óvakodott attól, hogy az embereket és a dolgokat olyasmin keresztül lássa, amit mások már előtte elmondtak róluk. Úgy fordult a világ felé, mint aki semmit sem olvasott, semmit sem tanult, s maga fedez fel mindent.”
Londoni útja után a csendőrség titkos nyomdát gyanított nála, ezért iskoláját bezáratták, pedagógiai folyóiratát betiltották. E válságból a házasság jelentett kiutat, 1862-ben feleségül vette Szofja Andrejevna Berszet, akitől tizenhárom gyermeke született.
A belső megnyugvás gyümölcse lett a hat évig készült Háború és béke, az 1805 és 1820 közötti Oroszország monumentális történelmi tablója, amelyet számtalanszor feldolgoztak, készült belőle dráma, opera, balett és film is.
„A háború nem holmi nyájaskodás, hanem a legocsmányabb dolog az életben, ezt nem szabad elfelejteni, és nem szabad háborúsdit játszani. Komolyan és szigorúan kell venni ezt a szörnyű szükségszerűséget. Ez a lényeg: félre kell dobni a hazugságot, és ha háború, akkor legyen háború és ne holmi játék.” (Lev Tolsztoj: Háború és béke)
A nagyregény után a parasztgyerekek számára állított össze ábécéskönyvet és olvasókönyvet. 1873 és 1877 között készült el a lázadó nő témájának egyik leggyönyörűbb és legtragikusabb megfogalmazása, az Anna Karenina.
Az egyre szaporodó családi viták miatt az élet értelmét és Istent kereső író az 1880-as évek elején egyre mélyülő válságot élt át. Ekkor kristályosodott ki sajátos hitvallása: az egyház merev és képmutató, Jézusból csak emberi voltát és tanításait fogadta el, s a négy evangéliumból megalkotta saját, „ésszerű” változatát, Tolsztoj evangéliumának hamarosan még követői is támadtak. A pravoszláv egyház nem nézte jó szemmel tevékenységét, 1901-ben ki is közösítette „eretnek” kereszténységéért.
Tolsztoj társadalmi és írói tevékenysége aktívabb lett: járta a nyomornegyedeket, kiadót alapított a népművelés szolgálatára, megírta az Ivan Iljics halálát és a Kreutzer szonátát.
„Csodálatos dolog, milyen teljes szokott lenni az illúzió, hogy a szépség valami jó dolog. A szép nő ostobaságot mond, az ember hallgatja, és nem látja az ostobaságot, okosat lát. Undokságot mond, tesz; s az ember valami kedveset lát. Amikor pedig nem mond sem ostobaságot, sem undokságot, de szép, rögtön meggyőzi magát, hogy ugyanilyen okos és erkölcsös is.” (Lev Tolsztoj: Kreutzer szonáta)
Családjával folytatott harca állandósult, főként mikor a köz javára lemondott birtokáról, összes vagyonáról s a szerzői jogdíjakról. Újabb válság és újabb nagyregény, a Feltámadás ezen időszak terméke.
Életének utolsó évtizedében főleg erkölcsi és közéleti problémák foglalták le energiáját. Feleségével folytatott veszekedéseik azonban egyre kilátástalanabbá váltak, így jutott arra az elhatározásra, hogy szakít addigi életvitelével, és elutazik a Dél-Oroszországban élő tolsztojánusokhoz. Lopva, éjnek idején hagyta el Jasznaja Poljanát, az egykori idill helyszínét, útközben azonban megbetegedett, és az asztapovói állomásfőnök szerény szobájában halt meg 1910. november 20-án.
Stefan Zweig szerint Tolsztojnak köszönhetjük, hogy új mércével közelítünk önmagunkhoz. „Köszönhetjük, hogy nagyszerű példát mutatott ennek a rendkívül nehéz feladatnak a megoldására, egész életét neki szentelte, mint művész és ember. Ezért élete éppúgy művészi alkotás, mint könyvei.”
