„Ám be kell vallanom, hogy Hercule Poirot mostanára győzött. Kelletlen szeretet támadt bennem iránta. Emberibb lett, és kevésbé idegesítő.” Csoda, hogy Poirot bölcsességeire érdemes odafigyelni…?
„A kis szürke agysejtekben van minden rejtély nyitja.”
„A nevem Hercule Poirot, és valószínűleg én vagyok a világ legnagyobb detektívje.”
(Agatha Christie: A titokzatos kék vonat – Békés András)
Agatha Christie a világ egyik legnépszerűbb szerzője, az eladott példányok tekintetében csak William Shakespeare művei és a Biblia előzi meg. A nem múló siker – a szerkesztő szerint – a „világos, egyszerű stílusnak” és a gördülékeny, pontos párbeszédeknek köszönhető. A krimi királynője születésének 125. évfordulója alkalmából egy különleges és szép Christie-kötetet jelentetett meg az Európa Könyvkiadó, amelynek bevezetőjét és utóiratát Gy. Horváth László fordításában olvashatjuk.
Christie szereplőinél kidolgozottabbak a detektívfigurái. Hercule Poirot, a kopasz, nevetségesen hiú belga detektívzseni mániákus megszállottja a rendnek; ódivatú udvariassággal, franciás angolsággal és elképesztő nagyképűséggel lavírozik ebben a számára idegen világban. Merthogy Hercule Poirot a világ leghíresebb nyomozója. Tojásfejű, hiú, mérhetetlenül büszke a bajszára és „kis szürke agysejt”-jeire. Lehet is, hisz ezeknek a segítségével fejtette meg a huszadik század legmeghökkentőbb bűnügyeit.
De mennyire ismerjük az embert magát? Ebben a kötetben több mint ötven regényből és novellából találhatóak idézetek – mulatságosak, mély értelműek és árulkodóak. Segítségükkel majdnem mindent megtudhatunk a világ leghíresebb belgájáról, és a Krimi királynőjének humoráról és bölcsességéről. Ráadásul a kötetben található Agatha Christie cikke leghíresebb teremtményéről és hozzá fűződő viszonyáról.
Már első könyvében szerepelt a különc, fura bajszú belga mesterdetektív, Hercule Poirot, nem titkoltan Sherlock Holmes szellemi gyermeke. Eredetileg neki is volt egy segéde – az egyenes, korlátolt, fantáziátlan és pedáns Hastings kapitány, akit vélhetőleg a férj, Archibald Christie ihletett. Poirot 33 regényben és több tucatnyi novellában dolgoztatja agysejtjeit. És bár a fényes bajszú, mindig nett, kissé pocakos Poirot nélkülözhetetlen volt Christie számára, de néha szívesen hagyta volna, hogy egy kicsit mással foglalkozzon.
„Egyszer egy nagyon bölcs barátom, aki a rendőrség szolgálatában állott, azt mondta nekem évekkel ezelőtt: „Hercule, ha kedveled a nyugalmat, kerüld a nőket.”
(Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok – Szobotka Tibor)
A krimi királynője nem adott esélyt egy crossoverre, azaz a nagy találkozásra, vagyis Miss Marple és Hercule Poirot közös nyomozására. 2008-ban izgalmas részleteket tartalmazó, mindeddig ismeretlen magnószalagok kerültek elő Agatha Christie devoni házából, amelyekre a regényírónő fél évszázaddal ezelőtt diktálta fel készülő önéletrajzát. Christie a felvételek egyikén megemlítette, hogy az olvasók gyakran kérték, találkozzon a két főhőse, Poirot és Miss Marple, de ő úgy vélte, erre semmi szükség, és kijelentette: „Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem szeretnének találkozni”. „Poirot végtelenül egoista, nem szerette volna, ha egy vénkisasszony megleckézteti vagy tanácsokat ad neki” – magyarázta az 1960-as évek közepe táján készült felvételen.
„Én nagyon szemfüles vagyok, olyan szemfüles, mint egy macska, különben Hercule Poirot mostanra már megsemmisült volna – ami szörnyű csapást jelentene a világ számára. És maga is, mon ami – bár az nem lenne akkora nagy katasztrófa.” (Agatha Christie: A Nagy Négyes – Neményi Róza)
Agatha Christie történeteit kiemeli kortársaié közül könnyed, néha már kifejezetten hanyag stílusa, a búvópatakként legváratlanabb pillanatokban előbukkanó, finom és illedelmes, félmosolyra késztető humor, a nyomozók ábrázolásában különösképp felerősödő rokonszenves irónia és öngúny, legfőképpen azonban kivételes atmoszférateremtő képessége, amellyel ügyesen manipulálja a félelmet.
Krimijei az olvasók számára azért (is) lebilincselőek, mert minden információt megad, ami a bűntény megoldásához vezethet, így mindenki megfejtheti, ki az elkövető. Arra kérdésre, hogy miért nem kopott meg az elmúlt évtizedekben az írónő hírneve, talán a legkézenfekvőbb válasz: Agatha Christie tudatosan alakította időtlenné a történeteit.
Az angol írónő több mint kétmilliárd eladott kötettel minden idők legkelendőbb szerzőjének számít a világrekordokat jegyző Guinness szerint.
„A legcsendesebb, legjámborabb emberek gyakran a legváratlanabb és leghirtelenebb erőszakra képesek, mert amikor az önfegyelmük elszáll, akkor teljesen megszűnik.”
(Agatha Christie: Hercule Poirto karácsonya – Gálvölgyi Judit)
„Hogyan született Hercule Poirot figurája? Nehéz kérdés – de azt tudom, hogy nem úgy bukkant fel a színen, ahogyan ő szeretett volna! „Hercule Poirot az első – mondta volna ő –, azután jöhet a cselekmény, amely a lehető legelőnyösebben mutatja be kiemelkedő tehetségét.” De hát nem így volt. A titokzatos stylesi eset cselekménye nagy vonalakban már ki volt dolgozva, és akkor merült fel a dilemma: detektívtörténet – milyen legyen a detektív?
1914 kora őszén jártunk – vidéken mindenhol nyüzsögtek a belga menekültek. Miért ne lehetne egy belga menekült, a belga rendőrség korábbi csillaga?
Milyen ember legyen? Mondjuk, alacsony termetű, és hangzatos nevű. Hercule valami? Hercule Poirot? Igen, ez éppen megfelel. És persze legyen nagyon elegáns – és rendszerető. (Talán azért, mert én iszonyú rendetlen vagyok?)”
