„Az ember épp hogy az ajkához érinti a poharat, s máris üres! Ilyen az élet is. Az ember nem lehet egyszerre a jelenben és a múltban.” 225 éve, 1799. május 20-án született Honoré de Balzac francia író, Goriot apó szellemi atyja, a világirodalom egyik legtermékenyebb szerzője.
„De az eszmék különféleképpen hatnak. Ha gyengéd természetekbe fészkelik be magukat, ott dúlnak, pusztítanak. Viszont vannak erősen vértezett természetek, ércfalú koponyák, amelyeken szétlapul az idegen akarat, és lehull, mint a golyó a kőbástyáról. Vannak aztán petyhüdt, vattaszerű természetek, amelyekbe elvesznek mások eszméi, ahogyan a golyók belesüppednek a vársánc puha talajába.” (Honoré de Balzac: Goriot apó)
Honoré de Balzac 1799. május 20-án született Tours-ban. A család eredeti nevét – Balssa – az író apja franciásította, s a nemesi származást jelző „de” szócskát is ő ragasztotta hozzá. Balzac nyolcéves korától bennlakó diák volt az oratoriánusok vendome-i kollégiumában. 1814-ben családja Párizsba költözött, de ő továbbra is internátusban élt. Középiskolai tanulmányainak végeztével jogot hallgatott, egy ügyvédi irodában gyakornokoskodott, s bejárt a Sorbonne irodalomtörténeti előadásaira.
1819-ben félbehagyta a jogászi pályát és bejelentette szüleinek, hogy író akar lenni. Apja beleegyezett, hogy két évig az új hivatásra készüljön. Beköltözött egy párizsi padlásszobába, s emberfeletti erőfeszítéssel tanult, jegyzeteket készített. Éjszaka dolgozott, nappalait a szomszédos könyvtárban töltötte, időnként rossz munkásruhába öltözve a külvárosokat járta, élményanyagot gyűjtve. Két év után különböző álneveken (Lord R’Hoone, Horace de Saint-Aubin) közepes értékű regényeket kezdett írni, gyorsan és nagy mennyiségben.
Huszonhat évesen megunván a pénzt és sikert nem hozó irodalmat, merész üzleti vállalkozásba kezdett: nyomdát vásárolt, könyveket adott ki, de csődbe jutott, családját is magával rántotta. Ez a csapás egész életén át nyomon kísérte: folyton bujkálnia kellett a hitelezők elől, álnéven élt, s ami irodalmi szempontból fontosabb: felismerte, hogy a berendezkedő kapitalista társadalom fő mozgatója a pénz.
1829-ben megírta a Huhogók című történeti regényét, amely kedvező fogadtatásra talált. Szobájában szeme elé egy kis Napóleon-szobrot helyezett, s talapzatára jól látható betűkkel írta: „Amit ő karddal kezdett, én tollal fejezem be.”
Ekkoriban alakult ki elgondolása, amit tizenkét év múlva Emberi színjáték összefoglaló cím alatt valósított meg. Korai regényeiben az egyén, a társadalom és a világegyetem viszonyát szerette volna érzékletessé tenni, így írta meg a Szamárbőrt (1831) és a Filozófiai elbeszéléseket (1831).
„Istenem, hát nem természetes, hogy mindenünket megosztjuk azzal, akinek boldogságunkat köszönjük? Amikor mindent odaadtunk egymásnak, kit érdekel ennek a mindennek egy részecskéje? A pénz csak akkor jelent valamit, amikor már megszűnt az érzés. Nem egész életre szólt-e kapcsolatunk? Ki látná előre a szétválást, amíg abban a hitben él, hogy a másik igazán szereti? Hogy lehetnének külön érdekei annak, aki nekünk örök szerelmet esküdött?” (Honoré de Balzac: Goriot apó)
A társasági életben is érvényesülni akart: költekezően élt, dandy-módon öltözködött, a legmagasabb körökhöz tartozó nőkkel kezdett szerelmi viszonyt. 1832 végén lelkes levelet kapott Eveline Hanska lengyel grófnőtől, akivel később hosszú, szenvedélyes szerelmi levelezést folytatott.
Szüntelenül alkotott, évente öt-hat regényt írt.
Sajátos életformát alakított ki: este nyolckor lefeküdt, éjfélkor felkelt, barátkámzsájában íróasztala mellé ült és egyfolytában dolgozott. Munka közben töméntelen feketekávét fogyasztott, rengeteget dohányzott, élni nem ért rá máskor, mint a néhány délutáni órában, amely szabadon maradt. Lelkében elmosódtak a valóság és a regényeiben megteremtett világ határai, regényalakjait gyakran összetévesztette élő emberekkel.
A Goriot apó 1834-es megjelenése után tűntek fel regényeiben a későbbi Emberi színjáték középponti alakjai, s vált véglegessé a nagy szándék: bemutatni az egész francia társadalmat, minden rétegét, minden foglalkozási ágát, minden vidékét.
Továbbra is öt-hat regényt írt évente, köztük olyan remekműveket, mint az Eugénie Grandet (1833), a César Birotteau (1837), az Elveszett illúziók (1837-43), a Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága (1839-47). 1842-ben jelentek meg első ízben összegyűjtve és rendszerező elvek szerint csoportosítva az Emberi színjáték addig elkészült darabjai.
„Az ember épp hogy az ajkához érinti a poharat, s máris üres! Ilyen az élet is. Az ember nem lehet egyszerre a jelenben és a múltban. Lehetetlen, hogy a tallérok el is guruljanak, meg az erszényünkben is maradjanak. Úgy túl szép volna az élet.” (Honoré de Balzac: Eugénie Grandet)
„A boldogságnak nincs története, és ezt oly jól tudják minden nemzetek mesemondói, hogy szinte minden szerelmes história ezzel a mondattal végződik: Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Épp ezért csak az eszközöket tudjuk megmagyarázni, melyek segítségével Páris kellős közepén ez az igazán fantasztikus boldogság létrejött.” (Honoré de Balzac: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága)
Lázas és termékeny munkája közben utazott Oroszországban, Németországban, voltak szerelmi kalandjai, újabb, balul végződő üzleti ügyei. 1848-ban Párizsban érte a forradalom: nemzetgyűlési képviselő szeretett volna lenni, de csúfosan megbukott. 1849-ben jelöltette magát a Francia Akadémia tagjai sorába, ám mindössze Victor Hugo és Lamartine szavazott rá. 1850-ben, súlyos betegen, az ukrajnai Bergyicsevben feleségül vette Hanska grófnét, akinek kezét már 1841-ben, annak megözvegyülésekor megkérte.
„A világ gyalázatos és gonosz – szólalt meg végül a vikomtné. – Ha baj ér bennünket, rögtön akad egy barát, aki kész megmártani szívünkben a tőrt, s még azt kívánja, hogy csodáljuk meg a markolatát.” (Honoré de Balzac: Goriot apó)
Párizsba csak meghalni tért haza: 1850. augusztus 18-án, ötvenegy éves korában halt meg hashártyagyulladásban. Sírjánál a Pere Lachaise temetőben Victor Hugo mondott gyászbeszédet. Balzac egyik leghíresebb szobrát Auguste Rodin formázta meg, egykori párizsi otthonában ma múzeuma működik, művei számos film alapjául szolgáltak. A róla készült életrajzi film (1999) főszerepét Gérard Depardieu francia színész alakította.
