A nőimitátor: Ignotus, polgári nevén Veigelsberg Hugó, a modern magyar irodalom zseniális kritikusa, bábája, szervezője, korának egyik legjobb publicistája, aki mint alkotó – lírikus és novellista – is számot tarthat mind a mai napig érdeklődésünkre.
A magyar irodalom számolatlanul tartogat meglepetéseket. Elfeledett vagy föl sem fedezett csemegéket. A régmúltról ezt bizonnyal tudjuk, a közelmúltról nem hittük. A Hét 1893-as számában bukkant föl először egy érdekes levélíró egyéniség, Emma asszony aláírással, hogy aztán többé-kevésbé rendszeresen tanúja legyen – női szemmel – egy színes, izgalmas, ellentmondásos korszaknak.
Ez a levélsorozat azonban mesteri szépírói munka. Úgy tűnik, hogy műveltsége, sziporkázó szellemessége, eleganciája ezekben a levelekben bontakozhatott ki a legteljesebben. Nemcsak azzal ragadtatja el az olvasót, hogy széles körképet fest a képzeletbeli Emma asszony koráról, hanem azzal is, hogy valóban karakterisztikus, sokoldalúan ábrázolt nőalak bontakozik ki előttünk a levelek nyomán.
1893-ban írja először egy könnyed, traccsoló, kis írása alá az Emma nevet, s jelenteti meg A Hét hasábjain. Ebben nincs semmi meglepő. Ignotus A Hét munkatársa, sőt nélkülözhetetlen, oszlopos tagja. Egy-egy számban gyakran két-három írás is megjelenik tőle.
Az egyik legkiválóbb magyar publicistát, lgnotust (Veigelsberg Hugó) (1901. Budapest – 1978. London) irodalomszervezőként, kritikusként tartottuk számon elsősorban, szépírói, költői próbálkozásait kevéssé becsültük. Ez a levélsorozat azonban mesteri szépírói munka. Úgy tűnik, hogy műveltsége, sziporkázó szellemessége, eleganciája ezekben a levelekben bontakozhatott ki a legteljesebben. Nemcsak azzal ragadtatja el az olvasót, hogy széles körképet fest a képzeletbeli Emma asszony koráról, hanem azzal is, hogy valóban karakterisztikus, sokoldalúan ábrázolt nőalak bontakozik ki előttünk a levelek nyomán.
Részlet a könyvből a címre kattintva:
Ignotus: Emma asszony levelei
Egy nőimitátor a nőemancipációért
ELŐSZÓ
MIT ÉR A NŐ, HA FÉRFI?
„Mint ahogy a női ruhákat, a nőemancipációt is a férfiak sokkal jobban, nettebben, pontosabban, lelkiismeretesebben, gyökeresebben, a szálakat jobban elvarrva, a kapcsokat jobban felvarrva, a bélést jobban bevarrva s a gomblyukat jobban kivarrva tudnák megcsinálni, mint mi, asszonyok. De mi haszna? Csak az a szabadság szabadság, amit az ember maga szerzett magának…” Emma (Ignotus)
A nőimitátor szerepjátéka a kirívót hangsúlyozza, erre épül. Lázasan suttogó-búgó hang, finom visszafogottság és kacéran megvonagló vállak. A szem ártatlan nyíltsággal kitágul, majd dévajul kiszámítottan lecsukódik. A csípő hol kecsesen mozdul, hol csábosan rándul. A nőimitátor egyszerre szende és végzetes. Nincs nála nőiesebb.
Vállalkozhatik-e a nőimitátor a banális hangsúlyozására? Arra, hogy a közönség érdeklődő figyelmének középpontjában elmosogat? Beereszti a padlót? Beteg gyermeke ágyánál virraszt? Megcsináltatja romló fogsorát? Vagy nyűgös beletörődéssel viseli el férje harsány, unt önzését, akit már nem tud, de nem is nagyon akar felvillanyozni? Vállalkozhatik-e a nőimitátor ilyen szerepkörre? Aligha.
Márpedig ha mégis így dönt, valami mást akar. A választás nem pusztán a nőimitátor valóságérzékét és realizmusát dicséri, hanem arra is utal, hogy szerepét valami egyébre szeretné felhasználni. Terve, programja van, nem pusztán játékösztönére hagyatkozik. Céltudatos és intuitív egyidejűleg. Enged a játék csábításainak, de szűknek is érzi a kereteit, szét akarja feszíteni őket.
