235 éve, 1789. szeptember 15-én született James Fenimore Cooper amerikai író, akinek indiánregényein nemzedékek nőttek fel.
„Az amerikai irodalom a vidékiségből vele és általa lép a világirodalomba. Első könyvei akkor jelennek meg, amikor Európában éppen fellángol és uralkodó hang lesz a romantika. Ő maga Walter Scott tanítványának vallja magát, de hamarosan népszerűségben és hatásban is az angol mintakép mellé emelkedik, sőt az egész angol nyelvű amerikai irodalmat elsősorban ő emeli az európai irodalom mellé. Néhány regénye – a „Vadölő”, a „Bőnharisnya” vagy éppen „Az utolsó mohikán” – másfél századdal halála után is minden tájon népszerű olvasmány. Abban pedig versenytárs nélküli úttörő, hogy először ábrázol megértéssel, rokonszenvvel színes embereket.” (Hegedüs Géza)
A New Jersey állambeli Burlington városkában egy előkelő családban látta meg a napvilágot, a tizenhárom gyermek közül utolsó előttiként. Apja, William Cooper több települést alapított New York államban, George Washington és John Adams elnöksége alatt kongresszusi képviselő, anyja, Elizabeth Fenimore volt, akinek nevét az író kegyeletből vette fel keresztnévként.
Gyermekkorát az apja által alapított és róla elnevezett Cooperstownban töltötte, házitanítók nevelték. Az ifjú James igen fogékonynak mutatkozott a nyelvek, az irodalom és a történelem iránt, s 1803-ban a Yale Egyetemre íratták be. Itteni éveiről csak annyit tudunk, hogy kiváló latinista volt, és hogy csínytevései miatt (egyszer lőport robbantott a diákszobában) harmadéves korában kicsapták. Szülei ekkor a haditengerészethez küldték, ahonnan 1811-ben szerelt le.
Nem sokkal később feleségül vette Susan De Lancyt, akitől egy fia és négy leánya született. Az ifjú házasok Cooperstownban telepedtek le, ahol az író gazdálkodással foglalkozott, és egy bálnavadászhajó társtulajdonosa volt. Szabad óráit olvasással töltötte, és írással is próbálkozott. Felesége egy érzelmes angol társasági regény elolvasása után úgy vélte, hogy ilyet minden bizonnyal a férje is tud alkotni, biztatására született Cooper első regénye, az Elővigyázatosság. A halvány Jane Austen-utánzat azonban nem igazán aratott sikert, annál inkább feltűnést keltett viszont egy évvel később az amerikai függetlenségi háborúról szóló romantikus regénye, A kém.
Cooper 1823-tól 1841-ig írta legismertebb és legkedveltebb műveit, indiánregény-ciklusát, melynek öt darabját (Vadölő, Az utolsó mohikán, Nyomkereső, Bőrharisnya, A préri) a Nagy indiánkönyv néven ismerjük. A ciklus középponti alakja Natty Bumppo, a tiszta és becsületes hős, a szabad vadász, aki a civilizációból a vadonba menekül. Az ő élettörténetének öt korszakát öleli fel az öt regény, ám a sorozat darabjai nem az elbeszélés időrendjében íródtak, így például ifjúkorát az utolsóként megjelent kötet, az 1841-es Vadölő mutatja be.
Ezek a regények (illetve rövidített változataik) nem véletlenül váltak az ifjabb olvasónemzedék kedvenceivé: igazi romantikus alkotások, sok-sok izgalmas fordulattal, ármánnyal, cselszövéssel, tiszta és kevésbé tiszta érzelmekkel, hangulatos tájleírással, az egzotikus indián életforma bemutatásával, a jó indiánok és a gonosz fehér hódítók harcainak ábrázolásával.
Műveit többször megfilmesítették, Az utolsó mohikán nagyszabású filmváltozata 1992-ben került a mozikba. 1822 és 1826 között Cooper New Yorkban élt, és új témát hozott az irodalomba az élményeiből táplálkozó tengerésztörténetekkel, amelyek idővel ugyanolyan népszerűvé váltak, mint a Bőrharisnya-sorozat darabjai. A révkalauz, A vörös kalóz, A vízi boszorkány, A tenger oroszlánjai szintén romantikus művek.
Ám nem érte be a regényességgel: 1839-ben Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének története címmel megjelent könyve hosszú évek kutatásán alapuló, tudományos igényű mű.
Az író 1826-tól 1833-ig Franciaországban élt, az Egyesült Államok konzulja volt Lyonban. Európai tartózkodása alatt ugyan regényeket is írt, de elsősorban politikai véleményének adott hangot, erőteljesen támadva az európai önkényuralmi rendszerek zsarnokságát és romlottságát. Hazatérése után New Yorkban, majd ismét Cooperstownban élt.
Jóllehet nem szűkölködött, rákényszerült, hogy folyamatosan írjon. Politikai publicisztikája, vitairatai, szatírái és kései regényei, melyekben korának visszásságait, a gazdagok úrhatnámságát, a féktelen pénzhajhászást bírálta, nem voltak túlságosan népszerűek, és anyagilag sem voltak olyan sikeresek, mint romantikus regényei.
A népszerű író egy nappal hatvankettedik születésnapja előtt, 1851. szeptember 14-én halt meg cooperstowni otthonában, neje, Susan csak négy hónappal élte túl.
„Irodalmi divatok jönnek-mennek. Sikeres írók elavulhatnak. Cooper olykor politikai iránymutató, olykor serdülő fiúk letehetetlen olvasmánya, pontatlan jelző volna azt mondani rá, hogy „modern”, de a gyakorlat bizonyítja, hogy nem avul” – írja Hegedüs Géza. Cooper könyveit Magyarországon már 1847-ben kiadták, első fordítójuk Vachott Sándorné volt. Később olyan jeles fordítók ültették át a műveket magyarra, mint Mikes Lajos, Szinnai Tivadar, Honti Rezső és Réz Ádám. A Bőrharisnya-sorozat, amely egykor a nemzeti eposz szerepét töltötte be az amerikai irodalomban, ifjúsági irodalommá vált. Az új műfaj, az indiánregény mind a mai napig közkedvelt az ifjúság körében, és az is természetes, hogy a gyerekek a világ minden táján indiánosdit játszanak.
