„Születésemkor aratás volt, szent munka, éjszakák, nappalok egybeestek, az én dátumom pedig elveszhetett a sok tennivaló közt.” 90 éves lenne Nagy László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.
„Születésem napját nem tudom. Míg itthon éltem, július 14-ét mondtam, így tudtam anyámtól. Később anyakönyvi kivonat kellett, s ez ámulatomra 17-ét jegyezte. Papír szerint 1925. július 17-én születtem. Felsőiszkázon, Veszprém megyében. Születésemkor aratás volt, szent munka, éjszakák, nappalok egybeestek, az én dátumom pedig elveszhetett a sok tennivaló közt. Mégis, ha a Bastille-börtönt 14-én döntötték le, illett volna ezen a napon születnem.” (Nagy László: Életem)
Nagy László: Jártam én koromban, hóban
(részlet)
Engem a szépség, a vígság
csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.
Köröttem kusza az élet,
kusza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a halálos ágyig
belédfogódzom.
Anyakönyvi kivonata szerint Nagy László 1925. július 17-én született a Veszprém megyei Felsőiszkázon Paraszti családban, két nővére volt, és egy öccse, aki Ágh István néven szintén költő lett. A paraszti létforma, a küzdelem a földdel, a természettel egész életében és költészetében meghatározó élmény volt. A művészi hajlamot, a kézügyességet az egykor varrónőnek készülő édesanyjától örökölte, s ő ragaszkodott a gyerekek iskoláztatásához is.
„Apám földműves. Testvérek négyen vagyunk. Két nővérem van, mind a kettő eladó. Nagyon szeretném, ha férjhez mennének. Ugyanis sok baj van velük éppen azért, mert lánynak születtek. Az öcsém tizenegy évvel a húgom után született, de semmi látszatát nem kelti annak, hogy kései gyerek. Sőt, apám minden kurázsiját éppen úgy örökölte, mint én.” (Nagy László: Életem)
Az elemi iskola első osztályait a falu iskolájában végezte. Tízéves volt, amikor csontvelőgyulladást diagnosztizáltak nála, a lábát majdnem amputálták, de végül a pesti Verebély-klinikán megoperálták, s ettől kezdve járógéppel, bicegve járt. A betegség, a kórházi kezelés az amúgy is érzékeny lelkű fiút szorongóvá tette, a halálfélelem érzése egész életében elkísérte.
1938-ban Pápára került, ahol előbb a polgári iskolába, majd 1941-től a református kollégium kereskedelmi iskolájába járt. Ebben az időben sokat olvasott, Arany, Ady, József Attila, Sinka István voltak a kedvencei, s még többet rajzolt, lovakat, ökröket, portrékat, életképeket festett. Verseket is írt már, de inkább csak titokban, egy maga készítette füzetecskébe rótta a sorokat.
A háború idején Iszkázon tartózkodott, a lába miatt nem sorozták be. 1945 júliusában leérettségizett, s egy évvel később felköltözött Pestre, ahol beiratkozott az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára, többek között Borsos Miklós is tanította. Egy évvel később főiskolát cserélt, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, festészetet tanult, Kmetty János és Barcsay Jenő voltak a tanárai. Ekkoriban már írt verseket. „Néha, mikor előveszem őket, csak mosolygok rajtuk. Néha azonban megértem magamat, belegondolok az akkori világba, és csak ezért nem vágom őket a tűzbe” – említi Adok nektek aranyvesszőt című kötetében.
1947-ben költőként is kilépett a nagyközönség elé, a Valóság című folyóirat leközölte hét versét és egy rajzát. A kedvező fogadtatás fellelkesítette, még Veres Péter is megdicsérte, s ettől kezdve életét a költészet töltötte be. 1948-ban átiratkozott a pesti egyetem magyar-szociológia-filozófia szakára, majd az orosz szakot is felvette. Egy évvel később a könyvnapokra megjelent első kötete is, a Tűnj el, fájás, amelynek darabjai népi ihletésű korai versei, illetve kissé sematikus alkotásai, később maga is szigorú kritikával illette őket. 1949-től 1952-ig írói ösztöndíjjal Szófiában tanult, a bolgár népköltészetet tanulmányozta és fordította. Hazatérése után, 1952 augusztusában feleségül vette Szécsi Margit költőnőt, s egy évvel később megszületett fiuk, András. Czeizel Endre Nagy László költői géniusza a családfa és betegségei tükrében című írásában olvasható, hogy Szécsi Margitot a terhesség testileg nagyon megviselte, ezért – családtervezési terveik ellenére – a további gyermekek vállalásáról le kellett mondaniuk.
Nagy László: Adjon az Isten
(részlet)
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
„Rózsás blúzban és ingben esküdtünk. A mennyegző egy tányér fekete meggy volt és vörös bor. Albérletünkben szegényen éltünk, néha megloptam Csuri nagysága kenyérhajgyűjteményét. Éjszaka írtam, mert nappal a zenészfiú szüntelen trombitált. Juhászék is főbíróékkal laktak, mi is.” (Nagy László: Életem)
1953-ban megjelent műfordításkötete, a Szablyák és citerák, s Zelk Zoltán meghívta a Kisdobos című gyereklaphoz szerkesztőségi munkatársnak. Csaknem évente jelentek meg kötetei, amelyeken jól nyomon követhetők költészetének változásai, szemléletének és hangjának elkomorulása, képeinek egyre erőteljesebb és bonyolultabb szimbolikája. Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette, belső feszültsége, rossz közérzete nehezen oldódott fel. 1957-ben megvált a Kisdobostól, s csak 1959-ben vállalt ismét állást, az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd haláláig főmunkatársa volt. 1959-ben műfordítói munkásságáért a bolgár PEN Club díjával tüntették ki. 1965-ben hosszas hallgatás után új kötete jelent meg, a Himnusz minden időben. 1966-ban költői és műfordítói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.
„Hiszem, hogy a mának írok. Közvetlenül és közvetve is. De csak azt írom verssé, amit regényben, vezércikkben, értekezésben, filozófiai tanulmányban elmondani képtelenség. Különben nincs szükség versre.”
Az ezt követő időszakban egyre nőtt népszerűsége, versei, műfordításai több kötetben is megjelentek: Darázskirály, Babérfák, Arccal a tengernek, Versben bujdosó. Költeményeit Berek Kati és más művészek előadásában hanglemezen is kiadták. A délszláv népköltészet magyarországi elterjesztéséért több külföldi elismerést is kapott: 1966-ban a strugai nemzetközi költői fesztiválon aranykoszorúval tüntették ki, 1976-ban Nemzetközi Botev-díjat vehetett át, s Szmolján város díszpolgárává választották. 1975-ben ötvenedik születésnapján a magyar irodalmi élet nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte, a Fészek Klubban rendezett költői estjén Csoóri Sándor mondott köszöntőt. 1977-ben sajtó alá rendezte a Jönnek a harangok értem című verseskötetét, amelynek megjelenését már nem érhette meg. 1978. január 30-án budapesti otthonában szívrohamot kapott és meghalt.
Felhasznált irodalom:
Nagy László: Életem
Nagy László: Adok nektek aranyvesszőt
Czeizel Endre Nagy László költői géniusza a családfa és betegségei tükrében
