Art Blakey, George Benson, Johnny Cash és Roy Orbison is játszott vele, és mestereként tisztelte őt a Michael Jackson, a Uriah Heep vagy a Deep Purple. Jimmy Smith amerikai dzsesszmuzsikus, billentyűs, a Hammond-orgona „királya” 85 éve született.
A pennsylvaniai Norristownban látta meg a napvilágot 1928. december 8-án. Zenész családban nőtt fel, zongorázni és nagybőgőzni tanult. Neve mégis a Hammond-orgonával fonódott össze, gyakran használták vele kapcsolatban a „the incredible” (az egyedülálló) vagy a „the amazing” (a bámulatos) kifejezést.
Dobolt vele Art Blakey és Donald Bailey, játszott Eddie McFadden, Quentin Warren és Kenny Burrell gitárosokkal, Stanley Turrentine tenorszaxofonossal, Lee Morgan trombitással, valamint Lou Donaldson altszaxofonossal. Közreműködött George Benson, Benny Carter, Cab Calloway, Sarah Vaughan és Sonny Boy Williamson lemezein. A pop legjobbjai közül Johnny Cash-sel, Roy Orbisonnal, Ike és Tina Turnerrel, Michael Jacksonnal társult. Dalait játszotta Alexis Korner, Muddy Waters és Quincy Jones.
A cool jazz sztárja
1956-ban a Blue Note lemezcégnél készült első lemeze – A New Sound, A New Star – óta több mint száz albumot jelentetett meg. 1962 előtt kiadott, soul-jazzként besorolt lemezei közül a The Sermon és a House Party a legismertebb. Az előbbi lemez címadó darabjában Smith és zenészei fenséges „cool”-t játszanak több mint húsz percben, minden egyes szólista megfelelő időt kap. Jimmy Smith 1962-ben átszerződött a Verve Recordshoz, ahol vita nélkül ő lett a király, rendszeresen lágereket alkotott, és felkerült a kislemezlistákra.
Több korongja a Billboard listájának élmezőnyébe került, az 1966-os Got My Mojo Working és a Jimmy and The Wes: The Dinamic Duo című lemeze listát vezetett.
A hatvanas években emlékezetes sikere volt a Walk On The Wild Side, a Hobo Flats és Who,s Afraid Of Virginia Woolf. Albumai közül ekkor 12 került listára. Népszerűsége a hatvanas évek elején egybeesett a brit rhythm & blues felvirágzásával. Erősen hatott Steve Winwoodra, Georgie Fame-re, Zoot Moneyre, Graham Bondra és John Mayallra. Mestereként tisztelte őt a Uriah Heep, a Deep Purple, a Colosseum együttes, Brian Auger és Keith Emerson.
A soul/funky időszaka
A hatvanas évek végén Smith soul/funky utakon járt, alkalmilag szintetizátorokat is használt. Az orgonajazznek ezután sok évig bealkonyult. Smith volt az úttörő, a nem divatos stílus vezetője. A nyolcvanas években, egy sor érdektelen lemez után kiadta a mélyen alulértékelt Off The Top (1982) című lemezét. Az évtized hátralevő részében a Hammond-orgona megkezdte visszatérését Nagy-Britanniában, a James Taylor Quartet és a Tommy Chase Band voltak a legjelentősebbek, Németországban Barbara Dennerlein az új Hammond-sztár.
Smith jelentékeny fejlődést elindító munkásságát a nyolcvanas évek vége óta újra kiadják, a szerzemények CD-lemezeken is bizonyítják, hogy nem mentek ki a divatból.
Életműve elismeréseként a National Endowment for the Arts (NEA) amerikai művészeti alapítvány 2005-ben a Jazz Masters Awarddal tüntette ki. Utolsó lemeze, a Legacy, amelyet az akkor 28 éves orgonistával, Joey DeFrancescóval közösen készített, csak halála után jelent meg. 2005. február 8-ban hunyt el.
