Mindenki tudja, hogy a telefont Alexander Graham Bell találta fel, de Bell csupán az első volt, aki szabadalmaztatta alkotását, s ezzel annak feltalálójaként vált ismertté. Ám létezett távhang-készülék Bell előtt is: Philipp Reis volt az első, aki elektromos vezetéken keresztül hangokat közvetíteni tudó és használható szerkezetet alkotott.
Johann Philipp Reis egy hesseni pékmester fia 1834. január 7-én született Gelnhausenben és 1874. január 14-én halt meg Friedrichsdorfban. A német fizikus és feltaláló 1861. október 26-án mutatta be találmányát a Frankfurti Fizikai Egyesületben. A szüleit korán elvesztő Reisot gyámja, keresztapja és nagyanyja nevelte fel, katonai szolgálata letétele után Frankfurtban szeretett volna továbbtanulni, azonban felajánlották neki egy a friedrichsdorfi iskola tanári pozícióját lett egy intézetben, ahol gyerekkorában tanult. Úgy látszik, ez elegendő szabadidőt hagyott a barkácsolásra, mert a háza mögötti fészerben a telefon elődje mellett konstruált egy háromkerekű járművet és egy vízórát is.
A távhang-készülék, mint a kezdetleges telefon találmány Reisnek sem hírnevet, sem gazdagságot nem hozott,
s a dicsőséget Alexander Graham Bell aratta le, aki egyrészt meghaladta Reis művét, amennyiben az adó és a vevő egyesítésével kétirányú kommunikációt biztosított, másrészt szerencséjére 1876-ban, amikor a telefont szabadalmaztatta, Amerikában már volt szabadalmi jog. Reis ekkor már két éve halott volt.
„A ló nem eszik uborkasalátát” , avagy a telefon előtörténete
Reis 1863-ban, 13 évvel a skót származású amerikai kutató, Bell előtt készítette el saját berendezését, amely a tesztek szerint képes volt emberi beszédet fogadni és továbbítani, bár a készülék hatósugara igen kicsi volt.
A feltaláló memoárjaiban megírta, hogy igyekezetében nem a hang továbbításának lehetősége vezérelte, hanem a fül működése iránti érdeklődés. Az egyik első, kezdetleges készülék megtekinthető a Taunus hegységben lévő Friedrichsdorfban, a Reis egykori házában berendezett múzeumban. Az adó egy fából faragott fül, sertéshólyag imitálja a dobhártyát, s egy áramvezetékhez kötött fémszalag a kalapácscsontot. Amikor a hanghullámok megmozgatják a membránt, az áramkör bezárul, vagy kinyílik. A vevő egy dróttal körültekert fém kötőtű volt, amelyet az áramlökések megmágneseztek, a rezonáló test pedig eleinte egy hegedű, később egy fadoboz volt.
A német tudós munkájának eredménye azonban nem került nyilvánosságra, mert azt üzleti érdekből gondosan eltitkolta egy angol üzletember, Sir Frank Gill. Gill a feltételezések szerint annak idején azért hallgatta el a felfedezést, mert vállalata éppen versenyben volt egy megbízatásért azzal az amerikai céggel, amely a Bell Társaságból alakult, és az üzletember attól félt, hogy az igazság miatt kútba esik az üzlet.
A német feltaláló egyik tanár kollégája emlékirataiban szól egy Reis házában tartott bemutatóról. A feltaláló sógora az adó mellett, a kertben egy könyvből olvasott fel, Reis pedig a házban hangosan továbbadta közönségének azt, amit a vevőn hallgatózva megértett. Az egyik jelenlévő azonban gyanakodott, hogy Reis kívülről tudja a könyvet. Odalépett az adóhoz, s olyan, értelmetlen mondatokat mondott, mint például ez: „A ló nem eszik uborkasalátát”.
A feltaláló ugyan nem értette pontosan, mit nem eszik a ló, de kétkedő vendégét sikerült meggyőznie arról, hogy készüléke működik.
A távhang-készülék többszörös átdolgozás utáni, a fülre már nem hasonlító változatának első szakmai bemutatója 1861-ben volt: a Frankfurti Fizikai Egyesület tagjai hallhatták, amint egy távolabbi szobában két személy zenélt: egyikük kürtön játszott, másikuk énekelt. Az Egyesület szerint a Reis féle telefonnal ugyan a zenét jobban lehetett venni, mint a beszédet, de időközben bebizonyították, hogy érthető beszédet is lehetett vele továbbítani.
A feltalálónak mindenesetre csalódást okozott a kollégák magatartása, mert azt várta volna, hogy az Egyesület tegyen valamit a találmány értékesítése érdekében, ám ez nem tartozott a testület feladatai közé. Segítettek azonban abban, hogy ismertté váljon, bemutatókat szerveztek neki s találmányának, s egy frankfurti cég el is kezdte szériában gyártani, s darabonként 21 guldenért árusítani a távhang-készüléket a világ minden tájára. Magánfelhasználók akkor még nem voltak, de szép számmal vásároltak belőle a szakemberek. Köztük volt Alexander Graham Bell is.
