„Bach a zenei barokk betetőzése. Kiteljesít mindent, ami korábban volt, és sok mindent megelőlegez abból, ami később lesz.” Johann Sebastian Bach barokk kori német zeneszerző, a zenetörténet egyik legkiválóbb és legnagyobb egyénisége 340 éve, 1685. március 21-én született és 275 éve, 1750. július 28-án halt meg.
Johann Nikolaus Forkel, német orgonista, zeneigazgató följegyezte, hogy amikor BachtóI „megkérdezték, hogyan sikerült ezt a művészetet ily magas szinten elsajátítania, rendszerint azt felelte: »Köteleztek rá, hogy szorgalmas legyek; bárki, aki ugyanennyire szorgalmas, ugyanennyire sikeres lehet.«”
Johann Sebastiant kétségtelenül kisgyermekkorától fogva arra nevelték, hogy tisztelje a kitartást és értékként tisztelje a szüntelen kemény munkát. A rendkívüli szorgalom azonban a dolognak csak egyik oldala. Az ifjú Bachot legfogékonyabb éveiben formáló zenei élmények minősége, változatossága és mennyisége szinte páratlan.
„1720-tól, harmincöt éves korától egészen 1750-ben bekövetkezett haláláig Bach harmóniája a független dallamok e dallamos összefonódásából áll, amelyek olyan tökéletesek egyesülésükben, hogy úgy tűnik, hogy mindegyik rész alkotja az igazi dallamot – írja Forkel. – Ebben Bach a világ összes zeneszerzőjét felülmúlja. Legalábbis az általam ismert zenében nem találtam senkit, aki egyenlő lenne vele. ”
Johann Sebastian Bach 1685. március 21-én (a Julián naptár szerint) Eisenachban. Szülei korai halála után egyik bátyjánál élt, Johann Christoph Bach ismertette meg a billentyűs hangszerekkel és a zeneszerzés művészetével, ő ismertette meg vele az orgonát, egy idősebb másodunokatestvére, Johann Ludwig Bach pedig jól ismert zeneszerző és hegedűművész volt.
Bach anyja 1694-ben, édesapja nyolc hónappal később halt meg. A fiatal, érzékeny ifjú 1700-ban került a lüneburgi Mihály-kolostor internátusába, ahol orgonálni tanult.
Hamburgban az orgonaépítés művészetét tanulmányozta. Megismerkedett a régi németalföldi orgonamuzsikával és a korabeli francia hangszeres, balett- és operaművészettel is. 1703-ban állást kapott a weimari herceg zenekarában, majd Lübeckben felkereste Buxtehudét.
1706-ban Bach orgonista állásra jelentkezett a mühlhauseni Blasius-templomba. Pályázatának részeként 1707. április 24-én, húsvétkor egy kantátát adtak elő, valószínűleg a Todes Bandenben írt Krisztus-lag korai változatát. 1707-től lett orgonista Mühlhausenben, s meg is nősült, feleségül vette másodunokatestvérét, Maria Barbara Bach-ot.
Bach meggyőzte a mühlhauseni egyházat és városvezetést, hogy finanszírozzák a Blasius-templom orgonájának költséges felújítását. 1708-ban Bach megírta a Gott ist mein König című ünnepi kantátát az új tanács beiktatására, amelyet a tanács költségén adtak ki. Ez volt Bach első és egyetlen kantátája, amelyet életében adtak ki.
1708-17 között udvari muzsikus volt Weimarban, ez az időszak első nagy alkotó periódusa. Bach és felesége a hercegi palota közelében lévő házba költöztek. Még abban az évben megszületett első gyermekük, Catharina Dorothea. A család mindennapjainak segítése végett idősebb, hajadon nővére csatlakozott hozzájuk, és 1729-ben bekövetkezett haláláig segített a háztartás vezetésében. Három fia is született Weimarban: Wilhelm Friedemann, Carl Philipp Emanuel és Johann Gottfried Bernhard. Johann Sebastiannak és Maria Barbarának még három gyermeke született – 1713-ban született ikrek és egyszülött; egyik sem élte túl az első születésnapját.
1717-ben Bach kegyvesztetté vált Weimarban, és az udvari titkár jelentésének fordítása szerint csaknem egy hónapig börtönbe került, mielőtt kedvezőtlen ítélettel elbocsátották: „1717. november 6-án Bach [volt] koncertmestert és orgonistát a megyei bíróra bízták, mert elbocsátották. Végül december 2-án szabadult a letartóztatásból azzal, hogy kedvezőtlen elbocsátásáról értesítették.”
1717-től karmester volt Köthenben, ahol az udvari zenekar számára számos nagy művet komponált. Hetedik gyermeke már Köthenben született, ahol 1717-ben Lipót anhalt-kötheni hercegtől udvari karmesteri kinevezést kapott. Itt érte Maria Barbarát a hirtelen halál 1720 nyarán, amikor férje két hónapon át a hercegi udvarral Karlsbadban tartózkodott.
Felesége halála után 1721-ben újra nősült. Anna Magdalena Wilckével, a nála 16 évvel fiatalabb, fiatal, tehetséges szopránnal akkor ismerkedett meg, amikor az a kötheni udvarban lépett fel. 13 gyermekük született, akik közül hatan túlélték a felnőttkort: Gottfried Heinrich; Elisabeth Juliane Friederica (1726-1781); Johann Christoph Friedrich (1732-1795) és Johann Christian (1735-1782), akik mindketten – különösen Johann Christian – jelentős zenészek lettek; Johanna Carolina (1737-1781); és Regina Susanna (1742-1809).
Bach 1723-ban elnyerte a lipcsei Tamás-iskola kántori és zeneigazgatói állását, amely valamennyi lipcsei főtemplom zenei irányításával járt. 1730-tól a városban a gimnáziumi oktatás középpontjába az egyházzenei nevelést állították. Ez őt is megerősítette abban, hogy a zenélést újra vallási keretbe foglalja.
1734-től az iskola vezetésében az újhumanista, felvilágosult pedagógiai elképzelések jutottak túlsúlyba, amivel ő nem értett egyet. 1733-ban az új szász választófejedelem beiktatásra írt h-moll mise jutalmául udvari karmester és zeneszerző címet kapott. Ez időszakban írt, kései műveinek célja a tanítás, a barokk gondolkodás legtágabb értelmében vett ars musica hagyományainak közvetítése volt.
A Musikalisches Opfer kánonjait és orgonakoráljait ars canonica-ként, a kánonról szóló tanításként emlegette. A Kunst der Fuge is a szó legmagasabb rendű értelmében vett tanítás a fúgáról. Utolsó három esztendejében szembajok kínozták, végül meg is vakult.
Élete első felében főleg virtuóz hangszeres zenéje révén összhangban állt kora esztétikai normáival, később azonban a természetes, érzelmes és gáláns stílusideált nem követte, s utolsó időszakában bonyolult polifón műveit a kortársak konzervatívnak, csak az értelemre hatónak tartották, s az érzelmekre hatást hiányolták. Műveinek nem sokkal több mint a fele maradt az utókorra.
Legismertebb alkotásai: János-passió (1724), két hegedűversenye (a-moll, E-dur), Das wohl temperirte Clavier (1722, 1744), a hat Brandenburgi versenymű (1721), Kávékantáta (1732), Parasztkantáta (1742), Karácsonyi oratórium (1734), Máté-passió (1729), h-moll mise (1724, 1733), Olasz koncert (1735), Kromatikus fantázia és fúga (1720, 1730) , Clavier-übung (1731, 1735, 1739), Goldberg-variációk (1742), Musikalisches Opfer (1747).
Az Elias Gottlob Haussmann által 1748-ban festett híres portréja 2015-ben került haza Németországba, a lipcsei Bach Archívumba. 2018-ban születésének 333. évfordulója alkalmából Németországban az összes művét bemutató átfogó kiadványt adtak ki Bach 333 címmel: a 222 CD-lemezen több mint 750 neves művész és zenekar tolmácsolásában hallhatóak Bach alkotásai. A kiadvány 280 órányi zene mellett többek között két könyvet és Sir John Eliot Gardiner Bach életéről készült filmjét is tartalmazza.
„Bach a zenei barokk betetőzése. Kiteljesít mindent, ami korábban volt, és sok mindent megelőlegez abból, ami később lesz. Bach nem csupán a saját zenéjét tekintve képzett muzsikus – minden zenében jártas volt. Egyértelműen kora legműveltebb muzsikusa; rengeteget tudott arról, hogy egész Európában mi zajlik. Nagy érdeklődéssel és mohósággal fogadta be az akkor elérhető összes zenét, régit és korabelit.”
2025-ben, születésének 340. évfordulója alkalmából a Müpában megrendezik az orgonaműveit felvonultató Bach24 maratoni koncertfolyamot. (Az akkor még a németeknél használt Julián naptár szerint március 21. a születési ideje, a Gergely naptár szerint július 31., több helyen is ez van megadva születési dátumként.)
