Joni Mitchell énekesnő nem a csillogásra törekedett pályáján, talán ma már titokban hiányoznak neki is a listavezető sikerek, de a szakmaiak bőven kárpótolták.
Az 1943. november 7-én született Joni Mitchell (született Roberta Joan Anderson) kanadai énekes-dalszerzőt; festőművészt több műfaj is magáénak vallja. Az énekesnő nem a csillogásra törekedett pályáján, talán ma már titokban hiányoznak neki is a listavezető sikerek, de a szakmaiak bőven kárpótolták.
Hamar fel kellett nőnie: kilencéves korában gyermekparalízist kapott, amiből kigyógyult ugyan, de a boldog gyermekévek ezzel kimaradtak életéből. Fiatalon gyermeket szült, de lányát elvették tőle, s csak évtizedekkel később találkozhatott vele ismét. A hatvanas években került közelebb a zenéhez: gitározgatott – Pete Seeger és Bob Dylan dalai jelentették a kiindulópontot, a „kályhát”. Klubokban énekelt, és ismert előadók zeneszerzője, dalszerzője lett.
Huszonötévesen jelent meg első albuma, amelyet David Crosby „intézett el” neki. A következő évben kiadott Cloudst már ő maga jegyezte szerzőként is. Ezeket a lemezeket még több mint két tucat követte az elmúlt három és fél évtizedben, de egyik korongja sem nevezhető tucatmunkának. Korai sikerdalának, a Woodstocknak az volt a története, hogy a nagy fesztiválra nem hívták meg, de ő meg akarta valami módon „örökíteni” a rockzene kimagasló jelentőségű eseményét. A Wight-szigeti fesztiválon 1970-ben már személyesen is részt vett – szép sikert aratva.
A hetvenes években olyan nagyszerű albumok jelentek meg tőle, mint a Blue, a For The Roses, a Court and Spark, a Hejira és a Mingus, amelyen a címadó Charlie Mingus kiváló dzsesszbőgős hangja is hallható. Szívesen dolgozott a Weather Report együttes tagjaival. A kilencvenes évek legjobb albumai közül emlékezetes a Chalk Mark In A Rain Storm és a Turbulent Indigo is. Majd a Geffen kiadónál készült dalaiból jelent meg válogatása.
Mindegyik lemezére jellemző az igényesség, még ha nem mondható is el valamennyiről, hogy szakmai csúcs lenne. A zene mellett a hetvenes évektől rajzolt, festett, saját maga tervezte lemezborítóit, fiatalkori ambícióit felelevenítve verseket írt. Kiállításokat rendezett, önálló verseskötete öt évvel ezelőtt jelent meg.
Ami a szakmai elismeréseket illeti, nem lehet oka panaszra: tavaly Grammy-életműdíjat kapott, ezenkívül további öt Grammyvel büszkélkedhet. A Rolling Stone magazin jóvoltából egy alkalommal az év művésze volt, és évek óta a rock and roll halhatatlanja. Nem hiányzik gyűjteményéből a rangos Polar zenei díj sem. Amikor ezt a díjat 1996-ban odaítélték neki, tehetsége mellett sokoldalúságával indokolták az elismerést. S valóban: könnyelműség volna kimondani, hogy igazából melyik stílusba is lehetne őt beskatulyázni.
Egyszer úgy nyilatkozott, hogy a visszavonulás gondolata foglalkoztatja, s nem akar tartós szerződést kötni. Amennyiben beváltaná „fenyegetését”, az súlyos veszteség lenne a zene általa művelt valamennyi műfaja számára.
