Figyelme a kisembertől egészen az emberiség szintjéig terjed, elégikus líráját gyakran fűszerezik tragikus és ironikus elemek. A kortárs magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Kányádi Sándor nyolcvanöt éves.
Nyolcvanötéves Kányádi Sándor, aki élete java részében Romániában alkotott, megtanulta, milyen kisebbségben élni, és hallatta hangját, amikor ahhoz bátorság kellett.
Kányádi Sándor: Fától fáig
(Részlet)
Fától fáig a sűrűsödő alkonyatban
fától fáig lopja magát a gyermek
Én istenem csak vissza ne
csak ne gyalog kellene
csak le ne menjen a nap a tisztásról
legalább a csengettyűt hallanám
Meg-megtorpan futásra készen
kis szíve mint a mókus szökne bújna
borzongó nyárfalevelek közé de
hol vannak már a nyárfák hűtlenül
ott maradtak a tenyérnyi tallérnyi
fillérnyi tisztáson
Visszafelé majd
sörényébe markolok Vágtába jövök
csak addig a vastag bükkig ha még
az innen számított ötödik fáig
Kányádi Sándor 1929. május 10-én (anyakönyv szerint 11-én) született Nagygalambfalván (Porembenii Mari), Romániában (Hargita megye), székely földműves családban. Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó. Édesanyját, László Juliannát korán elveszíti (1940 karácsonyán halt meg). Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában végzi. Utána Székelyudvarhelyen tanul: 1941 és 1944 között a református kollégiumban, majd 1944–45-ben a Római Katolikus Főgimnáziumban, 1946–50-ben a fém- és villamosipari középiskolában. A kolozsvári Színművészeti Főiskolára és a Bolyai egyetemre járt, 1954-ben szerzett magyartanári oklevelet. 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, dolgozott az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nő és a Napsugár című gyereklap szerkesztőségében is, első verseskötete 1955-ben jelent meg. Kányádi egy személyben költő és tanú, korának hiteles krónikása, tetőtől talpig európai polgár, tipikusan kelet-közép-európai művészsorssal.
Kányádi 1950-től publikál, dolgozott gyermeklapoknál, verseskötetei közül is több szól a gyerekeknek, például a Három bárány, a Kenyérmadár és a Tavaszi tarisznya. Drámai hangoltságú versekben adott számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989-es politikai változások után nemcsak a múlttal vetett számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).
Kezdetben „a szocialista lelkesedéstől megszállottan” bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségéről, a romániai magyarság jövőjéről – a kijózanodás a hatvanas években következett be. Költészetének fő erkölcsi kérdése a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, mind tudatosabban kötődött az erdélyi magyarsághoz. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban), 1987-ben tiltakozásul kilépett a román írószövetségből.
Az 1989-es fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). Több verseskötete, meséje szól a gyermekeknek, életművének fontos részét képezik az esszék és műfordítások. Kányádi Sándort saját műveinek avatott előadója és tudományos előadóként is kedvelt.
Fő művei közé tartozik A bánatos királylány kútja címmel megjelent, verseket, meséket, történeteket tartalmazó kötet, a Fából vaskarikát című mesekönyv. A Világlátott egérke meseregénye 1985-ben, a Küküllő kalendárium 1989-ben jelent meg. Vannak vidékek címmel 1992-ben látott napvilágot válogatott verseit tartalmazó kötete, 2001-ben Meddig ér a rigófütty? című meséskönyve, 2004-ben pedig két könyve is megjelent Válogatott versek, illetve Zümmögő címmel. Gazdag életművének része az erdélyi szász, valamint jiddis népköltészetet feldolgozó kötet, és számos műfordítás. Vannak vidékek címmel 1989-ben lemeze is megjelent.
Kányádi költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. Költészetére a változékony változatlanság jellemző: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel. Figyelme a kisembertől egészen az emberiség szintjéig terjed, elégikus líráját gyakran fűszerezik tragikus és ironikus elemek.
1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.
1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-díjat kapott, 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, idén március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. 1983-ban Sándor fiának 20. születésnapjára írott „tagadó versében” mondta ki óhaját: „lelkemre/ többre/ nem/ vágyom/ lenne/bár/ egy/ padom/ lenn/ az/ Arany János/ nevét/ viselő/metróállomáson”.
