Kétszázötvenkét éve, 1759. október 27-én született Érsemjénben Kazinczy Ferenc a 19. század eleji kulturális haladásnak a legnagyobb vezéregyénisége, nyelvújítója és műfordítója, aki költő, író és irodalomszervező is volt.
Régi, jómódú nemesi családból származott. A sárospataki kollégiumban poétikai és retorikai tanulmányokat folytatott, jogot és teológiát is hallgatott, elsajátította a latin, a német, az ógörög és a francia nyelvet. Senki sem tett többet nála az irodalom nyelvi, formai, ízlésbeli modernizálásáért, azért, hogy alkalmassá váljék a polgári érzés- és tudattartalmak kifejezésére. Kazinczy – a korhoz hűen – eszménye a klasszicista nyelvi és stílusideál volt, a nehezen – szabályok és törvények közt – elért könnyedség és szabadság költészete. Irodalomszervező levelezésében egyensúlyozó művészete – támadó erőszakosság és simuló engedékenység – vezette, s ugyanez az egyensúly – az elvi szilárdságé és racionális arányérzéké – jellemzi írói művét is. Elvi következetessége fegyelmezte benne a képzelet szertelenségét, az eredetiség lázongását, hiszen az alkotói hevület nem hiányzott belőle, de ő, ízlésének törvénye szerint újra meg újra átdolgozva az egyszer már leírtat, a „fentebb stílus” klasszikus ideáljához, a tökéletesség eszményéhez igazodott.
1775-ben közreadta első munkáját, amely a Magyar Ország Geographica, az az Földi állapotjának Le-rajzolása címet kapta. Nem sokkal később lefordította Bessenyei egy korai művét, a Der Amerikanert, és munkáját a szerző is megdicsérte. Az iskola elvégzése után Kassán, Eperjesen, majd Pesten folytatott joggyakorlatot, közben táncolni, fuvolázni, festeni tanult. Kilenc évvel később Sáros és Abaúj megye táblabírájává nevezték ki, Kassán telepedett le, és tagja lett a miskolci Erényes Világpolgárok szabadkőműves páholynak. Célját, az irodalmi ízlés, a művészi stílus fejlesztését, a magyar nyelv gazdagítását fordításaival igyekezett elérni.
1788-ban Baróti Szabóval és Batsányival megalapította a Magyar Museumot, ám összekülönböztek, és Kazinczy saját lapot hozott létre Orpheus címmel.
1791-ben megismerkedett Hajnóczy Józseffel, és tagja lett Martinovicsék jakobinus mozgalmának. Emiatt 1794-ben letartóztatták, és halálra ítélték, de ezt a király várfogságra enyhítette. Hat és fél évig raboskodott Spielbergben, Kufsteinben, majd Munkácson, erről az időszakról szól a Fogságom naplója. Kiszabadulása után feleségül vette Török Zsófiát (Sophie), anyjától megkapta a bányácskai házat és egy kis birtokot. Bányácskából lett Széphalom, a korabeli művészeti, irodalmi élet központja.
Kazinczy börtönévei alatt a klasszicizmus híve, Goethe követője lett, de fő törekvése továbbra is a magyar nyelv megújítása, gazdagítása, a költői stílus fejlesztése maradt, és erőteljes harcot indított a provincializmus ellen. Az a Kazinczy, aki – hetedfélévi börtön után – a nyelvújításért támad fel merészen, viselve a magáramaradás kockázatát vagy az üldöztetés átkát is, csak jellemének egységét állítja helyre: az ifjúságában radikálizálódó s a jakobinusok oldalára kerülő felvilágosulttal egybevág a nyelvújító eszmei szigorúsága, az egyedülmaradástól sem rettegő elvszerűsége. 1813-ban megjelent a nyelvi hagyományőrzők Kazinczyt és a nyelvújítókat gúnyoló röpirata Mondolat címmel, amelyre két évvel később Kölcsey és Szemere válaszolt. Az áldatlan vitát Kazinczy zárta le a két irányt összeegyeztetni óhajtó cikkében (Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél).
Élénk kritikai tevékenységet is folytatott, a pályakezdő írók, költők (Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András) neki küldték el kézirataikat véleményezésre. Az 1807-1808-as Pályám emlékezete című kötetében a gyermekkorától az 1805-ig terjedő életút eseményei, fontosabb fordulópontjai, állomásai elevenednek meg. A 20-as évekről részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban, és 1830-ban a történettudományi osztály tagja lett. 1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett, majd az év tavaszán visszaindult Széphalomra. A környéken ekkor már kolerajárvány pusztított, ennek esett áldozatául 1831. augusztus 22-én. Születésének évfordulóján Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában állandó kiállítás nyílik, és a magyar nyelv éve 2009 elnevezésű rendezvényen kiállítással, színházi előadásokkal, különböző pályázatokkal, tudományos konferenciákkal emlékeznek a nyelvújító Kazinczy Ferencre. Az érzelem és gondolat művészi kifejezésének polgári szabadságáért küzdve állt ő elsősorban a tiszteletet érdemlő jakobinusok közé, s így súlyosabb törés nélkül, bár politikailag érthető óvatossággal folytathatta irodalmi harcát az ellenforradalmi korszakban is, változatlanul, s immár kizárólag a nyelv és stílus közegében forradalmasítva a közgondolkozást.
