„Nincs semmi új, csak / régi köd szitál fagyott // folyón, csúszkál egy / játszi jégszilánk, pörög,” Az új évet az egy éve elhunyt Kovács András Ferenc megindító versével köszöntjük.
A kilencvenes évektől kezdve az egyik legtöbbet elemzett, legnagyobb hatású kortárs magyar költő, jellemezte Mészáros Márton a PIM oldalán. Mint írja, a KAF értelmezői hagyomány kulcsfogalmai – identitásvesztés, kulturális emlékezet, intertextualitás, „szerepköltészet” – a tradicionális szerzői pozíció elbizonytalanítására, majd felszámolására, végső soron pedig az irodalmi szöveg eredendő nyelvi, intertextuális létmódjára, irodalmiságára kérdeznek rá. Költészetének a mai magyar irodalomban szinte példa nélküli formagazdagságát a következetes részletességgel felépített költői maszkok, alakmások (Jack Cole, Lázáry René Sándor stb.) is segítik. A forma iránti elkötelezettségben Csokonaival és Kosztolányival, sokszínűségében Weöressel rokonítható.
A Várad folyóirat 8. évf. 3. számában megjelent vers egyszerre az elmúlás és az állandóság verse.
Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője 1959. július 17-én született Szatmárnémetiben és 2023. december 30-án hunyt el.
KOVÁCS ANDRÁS FERENC: ÚJÉVI VERS, CSAK ENNYI
Nincs semmi új, csak
régi köd szitál fagyott
folyón, csúszkál egy
játszi jégszilánk, pörög,
ha megrúgod, s míg
lék felé sikong – csak él,
a téli létben
ő is fénytelen, törött,
kihűlt, de titkon
lelkesült dolog: könnyed,
tömör darabka
égtükör, fölösleges
rész, földi lom, szó,
játszi jégszilánk, pörög,
szinte öröknek
hat már, elsikong – s te állsz
odább, repedt vizen jársz.
