Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Kecskemét közönségbarátabb kíván lenni című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Kecskemét közönségbarátabb kíván lenni

Szerző: / 2012. június 2. szombat / Kultúra, Teátrum   

Az elmúlt négy év legszakmaibb évada után ősztől a minőség megtartására alapozó, ám közönségbarátabb programmal, két új taggal és tucatnyi bemutatóval várja nézőit a Kecskeméti Katona József Színház.

Cseke Péter igazgató a csütörtöki évadzáró társulati ülésen emlékeztetett arra, hogy már az évadnyitón elhangzott: az idei lesz vezetői ciklusának legszakmaibb évada. Ez azóta beigazolódott, eredményeként pedig a nagyszínpadon egyaránt láthattak a látogatók megosztó és közönségsikert arató előadásokat, miközben idén születtek az elmúlt 4 évad legkiválóbb kamaradarabjai – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mindez a kritikusok figyelmét is Kecskemétre irányította.

A minőségből jövőre sem engednek

A direktor közölte: a teátrum látogatószáma összességében megközelítette a 105 ezret, mely a tavalyi csúcs után stagnáló mutató, ám arra is utal: bár a művészi színvonal terén nem kötöttek kompromisszumot, a nézők kezét sem engedték el. Az új évadban azonban valamivel közönségbarátabb darabokat állítanak színpadra, ám teszik mindezt a minőség megtartásának jegyében – húzta alá.
 
Szólt arról is, hogy a Kecskeméti Katona József Színházat eddig nem sújtották igazán a válság következményei, ám az idei évadra a pénzügyi nehézségek őket is elérték. A teátrum egyike az ország legszerényebben támogatott színházainak, ennek viszont az előadások minőségében a jövőben sem szabad megmutatkoznia – mondta.
 
Saját erőből ugyan, de sikerült megteremteniük a nyári és udvarszínház folytatásának lehetőségét is. Ami pedig a társulatot illeti, Kecskeméten kialakult egy erős, összetartó csapat. A nyár folyamán mindössze egyetlen színész, Zeck Júlia távozik, míg két fiatallal, Decsi Edittel és Porogi Ádámmal kötnek szerződést.
 
A következő évad műsortervéről Réczei Tamás művészeti vezető elmondta: három játszóhelyükön összesen 12 bemutatót tartanak. A nagyszínpadi darabok közül az Újvilág passiót, a Páratlan párost, valamint Heltai Jenő Naftalin című művét Cseke Péter állítja színpadra, míg Shakespeare A vihar című darabját Bagó Bertalan, Tolcsvai-Müller-Bródy: Doctor Herzét Szerednyey Béla, Németh Virág Mátyás király című meséjét pedig Porogi Dorka rendezi.

Emellett a Ruszt József Stúdiószínház és a Kelemen László Kamaraszínház is 3-3 új darabot tűz műsorára, melyek egy részét neves vendégrendezők – Zsótér Sándor, Benedek Miklós vagy éppen Verebes István – jegyzik.