„Felfedezni s megörökíteni a mulandót, ez a fotográfus feladata, hivatása, tehát az enyém is” – vallja a kortárs magyar fotográfia kiemelkedő alakja, Korniss Péter, aki dokumentarista művészként a valóság ábrázolására törekszik, de saját élményeit is át akarja adni.
A kortárs magyar fotográfia kiemelkedő alakja, Korniss Péter első fotóművészként kapta meg 1999-ben a Kossuth-díjat, de elnyerte már a Prima-díjat és a Pulitzer-emlékdíjat is.
Korniss Péter Kolozsvárott született, családjával tizenkét éves korában költöztek Budapestre. Felvételt nyert az ELTE jogi karára, de onnan egy év után, 1956-ban kicsapták. Utána volt segédmunkás, rádiószerelő-inas, majd a Fényképész Szövetkezetben kapott munkát. A szakmát egy év alatt tanulta ki, a fényképész szakvizsga után kirakatok, esküvők, gyerekek fényképezésével szerzett rutint. 1961-ben a Nők Lapjához került gyakornoknak, az újságnál három évtizedet töltött el fotóriporterként, képszerkesztőként. 1991 és 1999 között a Színház című magazin képszerkesztője volt, azóta szabadfoglalkozású fotósként dolgozik.
Munkái olyan nemzetközi magazinokban jelentek meg, mint a National Geographic, a Geo Magazine, a Fortune, a Time és a Forbes. A művész 1975-ben kapott Balázs Béla-díjat, 1983-ban érdemes művész lett, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át. 1999-ben első fotóművészként kapott Kossuth-díjat, és megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia tagjának. 2004-ben Pulitzer Emlékdíjjal jutalmazták munkásságát, s ugyanebben az évben Prima-díjas lett. A világ számos országában volt kiállítása, s tizennyolc albuma jelent meg, tavaly látott napvilágot Závada Pállal közösen készült Egy sor cigány – huszonnégy mai magyar című kötete.
Még kezdő, beugró fotóriporterként küldték el fényképezni a balettintézet vizsgaelőadására, így kezdett táncot fotózni. Nem sokkal később már a Pécsi Balettel dolgozott, 1962-ben pedig Novák Ferenc, a Bihari együttes vezetője révén kezdett néptáncot fényképezni. 1967-ben dolgozott először szülőföldjén, Erdélyben, és rádöbbent arra, hogy még létezik a régi, vizuálisan is megragadható hagyományos paraszti kultúra, s meggyőződése lett, hogy hírt kell adnia erről az eltűnésre ítélt világról. Az Erdélyben hét év alatt készült képeiből 1974-ben rendezett kiállítás a Műcsarnokban óriási siker lett, ennek plakátján volt látható mára klasszikussá vált fotója, az Éneklő legények a táncházban. Ezekből a képekből készült első könyve is Elindultam a világ útján címmel.
Ez a téma azóta is foglalkoztatja, újra és újra visszatér nem csak Erdélybe. Megörökítette Magyarország, Moldva, Gyimes, a Felvidék és a Vajdaság zárt, elszigetelt közösségeit, megragadva egy hagyományos kultúra utolsó pillanatait egy változó világban. 1998-ban jelent meg a Leltár. Erdélyi képek, a 2006-os Betlehemes című albuma az 1969 és 1974 közötti fekete-fehér képek mellett a napjainkban ugyanott, de mozgó stúdióban készült megrendezett, beállított digitális technikával készült képeket tartalmazza. 2008-ban látott napvilágot a 41 év munkáját összegző Kötődés. Ez a bartóki gondolatot is illusztrálja: az itt élő népek kultúrájában sokkal fontosabb az, ami összeköt, mint az, ami elválaszt.
A hetvenes-nyolcvanas években több képriportot készített, ezek közül kiemelkedik az 1988-as A vendégmunkás című albuma. Korniss egy évtizeden át követte egy Budapestre ingázó tiszaeszlári kubikos életét, a képekből kirajzolódik a „vendégmunkás” életének kettőssége: hét közben „semmi ember” a fővárosban, de hét végén, amikor hazamegy falujába, ahol ott a háza, családja, közössége, ott ő is valaki.
Korniss dokumentarista művész, aki a valóság ábrázolására törekszik, de saját élményeit is át akarja adni. Egyszer azt mondta magáról: „a képek üzenete eldőlt, mielőtt megnyomtam volna az exponáló gombot.
