A Zdeněk Miler által megálmodott és megrajzolt kedves mesefigura főszereplésével 55 éve készült el az első animációs film. A kis, szürkenadrágos cseh mesehőssel, Kisvakonddal és barátaival márciusban ismét találkozhatunk a Millenárison.
A szerző illusztrációit és a mai kisvakondos játékokat bemutató kiállítás igazi különlegessége az 1985-től gyártott, ma már „retro“ Kisvakondok és prototípusok gyűjteménye lesz. A kis szürkenadrágos cseh mesehős ügyes-bajos dolgaival és kedvenc tárgyaival csábít nosztalgiára.
A Kisvakond nadrágja című kiállításon a népszerű cseh rajzfilmfiguráról, a Kisvakondról készült illusztrációkkal, korszerű és régi játékokkal, filmvetítéssel várják a gyerekeket és a felnőtteket a Millenárison. Az ingyenes kiállításon látható lesz a Kisvakond-figura 1985-től gyártott „retro” prototípusának gyűjteménye is.

Kisvakond, azaz Krtek
Akinek ezt a mókás rajzfilmfigurát köszönhetjük, Zdeněk Miler rajzfilmkészítő és rendező hosszú, teljes élet után, tavaly november végén hunyt el 90 éves korában. Miller egy Prága melletti kisvárosban született, és már gyerekkorában imádott festeni, ezért aztán a művészeti gimnázium és főiskola után, még a világháború alatt elkezdett dolgozni a zlíni rajzfilmstúdióban, majd 1945-től Prágában, a legendás Jirí Trnka stúdiójában folytatta a munkát.
A Zdeněk Miler által megálmodott és megrajzolt mesefigura főszereplésével 55 éve készült el az első animációs film. Kisvakond (Krtek) és barátainak népszerűsége azóta is töretlen. A Kisvakond alakját a cseh rajzfilmtervező eredetileg egy vászoning-reklám figurájaként alkotta meg. Az első Kisvakond-epizód, A Kisvakond nadrágja 1957-ben rögtön megnyerte Velencében az Ezüst Oroszlánt.
Miler a Walt Disney-féle amerikai rajzfilmek állathőseitől lenyűgözve olyan figurát keresett, amely még nem szerepelt rajzfilmben, de képes felkelteni a nézők figyelmét, és elnyerni a szeretetét. Az anekdota szerint akkor találta meg, amikor átesett egy nagy buckán: egy bosszantó vakondtúráson. „Hosszú időbe telt, míg rájöttem, amikor Kisvakondot rajzolom, voltaképpen magamat rajzolom” – mondta hőséről Miler.

Több mint ötven epizód készült, a sorozat utolsó részét 2002-ben forgatták. Az első részt leszámítva Kisvakond és barátai nem beszélnek, hanem igencsak beszédes indulatszavakat és hangokat hallhatnak. Ezeket a rendező a kislányairól, Katerináról és Barboráról készített hangfelvételek segítségével komponálta meg. Kisvakond így nemcsak a volt szocialista államokban, de Németországban és Japánban is hatalmas népszerűségre szert tudott tenni.
GT