„…szabadság nélkül nem létezik sem kultúra, sem tudomány, sem betevő falat” – vallja a 75 éves Ljudmila Ulickaja, a kortárs orosz irodalom egyik legizgalmasabb és legkedveltebb alakja.
Az írónő 1943. február 21-én született a baskíriai Davlekanovóban, ahová családját kitelepítették. A háború után visszaköltöztek Moszkvába, ahol Ljudmila – akinek anyja is biokémikus volt – a Moszkvai Állami Egyetem biológiai szakát végezte el kiváló eredménnyel. A Szovjet Tudományos Akadémia Általános Genetikai Intézetében kezdett dolgozni, de 1970-ben szamizdat kiadványok másolása és terjesztése miatt elbocsátották.
Tíz évig nem tudott elhelyezkedni, ezalatt szakmája annyit változott, hogy már nem térhetett vissza a tudományhoz. Végül egy barátnője összeismertette a Zsidó Színház vezetőjével, aki irodalmi vezetőnek hívta az intézményhez. Ulickaja írt karcolatokat, gyerekdarabokat, bábjátékokat, rádiójátékokat, mongol költészetet fordított. 1982 óta „szabadúszó”, első novelláskötete 1983-ban jelent meg, de hazájában csak akkor vettek tudomást róla, amikor művei a nyolcvanas évek végén külföldön arattak sikert.
„Akkoriban még egyáltalán nem vált szembeszökővé, hogy szabadság nélkül nem létezik sem kultúra, sem tudomány, sem betevő falat. Ugyanakkor a hivatalos ideológia lehetővé tette, sőt ragaszkodott a szex nélküli szerelemhez és az isten nélküli kultúrához. Egyszerű, kitaposott utat ajánlottak, amelyen írók és művészek, humán szakemberek és technokraták tömegei jártak, és csak egy-egy önálló egyén – éles hangú, merész, ritka példány – érzékelte az ontológiai hazugságot, és kereste a lét szellemi alapjait.” (Ljudmila Ulickaja: Örökbecsű limlom)
1992-ben közölte a Novij Mir Szonyecska című kisregényét, amelyért jelölték az orosz Booker-díjra, az ország legrangosabb irodalmi kitüntetésére. (Szonyecska a sztálini, majd a szocialista környezetben élő igazi orosz irodalmi figura, a klasszikusok lélekábrázolásával.) A Szonyecska 1995-ben Franciaországban a Szegény rokonok című elbeszéléskötetben is megjelent, ezért 1996-ban Medici-díjat kapott, ezt a kötetét azóta közel harminc nyelvre fordították le.
„Életem jelentős része összefonódott a biológiával, de a sors szeszélye folytán más partokra vetődtem. Azok az évek azonban mély nyomot hagytak bennem. Akkoriban döbbentem rá, hogy az orvos foglalkozása az áldozópap tevékenységével áll rokonságban, és akkoriban vetődtek fel bennem először az afféle bonyolult kérdések is, mint hogy hol az emberi szabadság határa, hol húzódik a határ egészség és betegség, élet és halál között… A Kukockij eseteiben nincsenek válaszok ezekre a kérdésekre, csupán gondolatok vannak, belső elmozdulás abba az irányba, ahonnan a válaszok érkezhetnek. Az ember életében előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor e gondolatok megkerülhetetlenné válnak” – nyilatkozta Ulickaja a Kukockij esetei című regényről.
Magyarul először a Médea és gyermekei jelent meg, amelyben ironikus, elragadó stílussal ír az emberi értékekről, azok összetartó erejéről. Ezt követte a genetikus múltjára építő Kukockij esetei, amelyért megkapta az orosz Booker-díjat, a könyvből készült tizenkét részes tévéfilmet nagy sikerrel vetítették Oroszországban. 1997-ben jelent meg a Vidám temetés – egy furcsa orosz emigráns család és egy különleges halál története, az elbúcsúzás regénye. Az Életművésznők főhőse egy szerethető nőalak, s a köréje szövődő hat élettörténet. Az Odaadó hívetek, Surik (amely az év könyve lett 2004-ben) egy nők által körülvett „jófiú”, Surik ironikus, szeretetteljes ábrázolása. Daniel Stein, tolmács című regénye 2006-ban jelent meg, s elnyerte az orosz Nagy Könyv-díjat.
– „Minek örültök állandóan? – szaladt ki egyszer Nora száján.
– Mindennek – válaszolta váratlanul komolyan, a mosolygást abbahagyva Amalija. – Tanulj, Nora, amíg nem késő.
– Mit tanuljak?
– Örülni.
– Minek örüljek? – kérdezte szigorúan Nora, és hirtelen megérezte, hogy az anyja valami fontos dologról beszél.
– Hogyhogy minek?! – legyintett Amalija. – Mindennek! Nem tudom elmagyarázni neked, és megtanítani se tudlak rá. De örülni kell!” (Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája)
Ljudmila Ulickaja könyvei a Magvető Kiadó gondozásában, V. Gilbert Edit, Goretity József, Morcsányi Géza fordításában jelennek meg Magyarországon. Több művét megfilmesítették és több darabja fut a moszkvai színházakban.
„Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni.” (Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács)
Ulickaja úgy véli, …”a kategóriák nem fontosak, a lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt.” Regényeit, elbeszéléseit mély emberábrázolás jellemzi, szenvedélyesen és bensőségesen ír hőseiről, közel hozza és szerethetővé teszi őket. Különlegessége a meseszövésben, a különböző családi és szerelmi szálak – időnként bonyolult és meghökkentő – szövésében, az emberi sorsok finom ábrázolásában rejlik. A hétköznapi emberi életek hátterében pedig érzékletesen bontakoznak ki a közelmúlt történelmi-politikai eseményei, a legnagyobb orosz klasszikusokat idézve az olvasóban.
