„Az ember hozza ki magából a maximumot, kutya kötelessége, hogy ezt tegye. Legyen akár kapus, akár író, bármi.” A mindennapok csendjéből és az emberi sorsok apró rezdüléseiből építette fel saját világát Mándy Iván, a magyar próza egyik legkülönösebb hangú mestere. A Teleki tér, a kávéházak, a sportpályák és a villamosok világa lett az ő univerzuma – ahol a kisemberek nagy történetei születtek.
A város krónikása
A II. világháború utáni nemzedék egyik legjellegzetesebb, legfinomabb hangú írója volt Mándy Iván, aki 1918. december 23-án született Budapesten. Pályáját még a háború előtt kezdte: első novelláját Schöpflin Aladár közölte a Tükör című lapban. 1945 után az Újhold fiatal szerkesztői közé tartozott, később a Népművelési Intézet munkatársa lett, majd 1989-től a Holmi szerkesztőbizottságának tagjaként segítette az új irodalmi törekvéseket. Az 1990-es években egyik alapítója volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
Mándy prózáját meghatározta Budapest: a Teleki és a Mátyás tér, a házfalak, az uszodák, a kopott padok világa. A nagyváros perifériáján élők, a lecsúszott kisemberek, a magányos alakok történetei váltak hőseivé. Melankolikus hangvételű, mégis lírai írásai az emberi lét törékenységét ragadták meg – egyszerre voltak realisztikusak és álomszerűek.
Regényei és novellái közül a legismertebbek: Vendégek a palackban (1949), Idegen szobák (1957), Régi idők mozija (1967), A locsolókocsi (1965), Fél hat felé (1974), valamint a legendás Csutak-történetek, amelyek generációk gyermekeinek hozták közel a fantázia és a valóság határán mozgó világot.
Mándy szinte mindent papírra vetett: rövid elbeszéléseket, ifjúsági regényeket, rádiójátékokat és filmforgatókönyveket. 1980-ban Sándor Pállal közösen írta a Szabadíts meg a gonosztól című film forgatókönyvét.
Munkásságát számos elismerés kísérte: 1948-ban Baumgarten-díjat, 1969-ben József Attila-díjat, 1988-ban Kossuth-díjat, majd több életműdíjat is kapott. 1991-ben elsőként vehette át a San Franciscó-i Getz Corporation által alapított nemzetközi írói díjat.
Érdekességek Mándy Ivánról
– Gyermekkora óta rajongott a sportért, különösen a labdarúgásért; számos írásában visszatérő motívum a pálya és a tribünök világa (A pálya szélén, Tribünök árnyéka).
– A Régi idők mozija nem csupán nosztalgikus irodalmi alkotás, hanem korrajz is – az eltűnő Budapest atmoszféráját örökíti meg, amelynek Mándy maga is emlékművet állított.
– Baráti köréhez tartozott többek között Ottlik Géza és Nemes Nagy Ágnes, akikkel közös szellemi közegben kereste az irodalom emberi és etikai alapjait.
– A szigligeti alkotóház állandó vendégeként dolgozott: gyakran mondta, hogy „a Balaton-felől jövő szél is történeteket hoz”.
– Egész életében hű maradt Budapesthez – soha nem költözött el a fővárosból, és kedvenc kávéházaiban sokan csak „Mándy úrként” ismerték.
– Az 1995. október 6-án elhunyt Mándy Iván írásai ma is elevenek. A nagyváros zaja mögötti csendet, az emberi kapcsolatok törékenységét és az apró reményeket úgy tudta megmutatni, ahogy előtte senki. Lírai, finom mondatai hatottak többek között Bodor Ádám, Darvasi László és Krasznahorkai László prózájára is.
– Mándy ma is emlékeztet arra, hogy az irodalom nem feltétlenül a nagy szavak, hanem a halk megfigyelések művészete. Aki elolvassa, az megtanulja észrevenni a város mögötti embert – és önmagát is.
– Művei: Vendégek a palackban (1949); Idegen szobák (1957); Régi idők mozija (1967); Fél hat felé (1974), A locsolókocsi (1965) és a Csutak-történetek; Csőszház (1943); Az enyedi diák (1944); Robin Hood (ifjúsági regény, 1945); Francia kulcs (1948); A huszonegyedik utca (1948); Egy festő ifjúsága (1955); Csutak és a többiek (1956); Csutak a színre lép (ifjúsági regény, 1957); Fabulya feleségei (1959); Csutak és a szürke ló (ifjúsági regény, 1959); Csutak a mikrofon előtt (ifjúsági regény, 1961); A pálya szélén (1963); Az ördög konyhája (1965); Séta a ház körül (1966); Csutak és Gyáva Dezső (ifjúsági regény, 1968); Egyérintő (1969); Mi van Verával? (1970); Előadók, társszerzők (1970); Egy ember álma (1971); Mi az, öreg? (1972); Tribünök árnyéka (1974); Zsámboky mozija (1975); Álom a színházról (1977); Lány az uszodából (1977); Arnold, a bálnavadász (ifjúsági regény, 1977); A trafik (1979); A bútorok (1980); Ha köztünk vagy, Holman Endre (1981); Tájak, az én tájaim (1981); A villamos (1981); Átkelés (1983); Mit akarhat egy író? (elbeszélések, 1983); Strandok, uszodák (1984); Magukra maradtak (1986); Önéletrajz (novellák, rádiójátékok, 1989); Huzatban (novellák, 1992); A pálya szélén (1993); Harminc novella (1995).
