„Ifjú asszonyhoz hasonló a ma. / Éjfél ha üt, elsápad homloka.” Ezen a héten a 78 éve, 1945. március 8-án meghalt Sárközi György egy gyönyörű versét ajánljuk.
Valószínűleg többet emlegetjük nevét eleségével (1936-ban feleségül vette Molnár Mártát, Molnár Ferenc drámaíró leányát), illetve tragikus halálával kapcsolatban, mint irodalmi munkásságával. Pedig Osvát Ernő felfedezettjeként a Nyugat második nemzedékének jelentékeny, egyéni hangú költője volt Sárközi György.
Műveiben a városi kispolgárok és tisztviselők sivár életének finom tollú, egyszerű hangú ábrázolója, lírai művei egyfajta különös, szinte meglepő finomsággal párosulnak. Költészetét a panteizmus, a miszticizmus és a katolicizmus (1921-ben tért át a katolikus vallásra, mélyen vallásos volt) egyaránt befolyásolta. Ezt a finom, harmonikus világképet mélyen érintette a második világháború és a zsidóüldözés: „S mig kortyol és liheg, a buja száj / fakón elfonnyad. Csörren a pohár.”
1944 tavaszán elhurcolták; sok más kiválósággal együtt (Halász Gábor, Szerb Antal) a balfi munkatáborban vesztette életét végelgyengülésben.
Sárközi György költő, író, műfordító, lektor és lapszerkesztő 1899. január 22-én született Budapesten és 1945. március 8-án halt meg Balfon.
SÁRKÖZI GYÖRGY: A MA
Ifjú asszonyhoz hasonló a ma.
Éjfél ha üt, elsápad homloka.
Megborzong. Fölkap egy telt serleget,
s mohón kiissza, mint lázas beteg.
S mig kortyol és liheg, a buja száj
fakón elfonnyad. Csörren a pohár.
Koszorúja elszárad tüskeként
s már ősz a haj, mely barna volt imént.
A szép, bünös fej csupa mély redő,
megrogy a térd, nincs benne több erő.
Fátyolba burkolják az illanó
órák, s velük megy el a vén anyó.
