„Az embernek az életrajza: a gondolatai. A többi, ami velem történik, az mind idegen valami.” Szép Ernő költő, író, színpadi szerző 140 éve, 1884. június 30-án született.
„Az embernek az életrajza: a gondolatai. A többi, ami velem történik, az mind idegen valami. Abban a csúszkálásban, talpnak meg ásónak a csúszkálása közt lassabban ment a munka; így az ember tudatosabban gondolkozhatik. Gondolkozni mindig gondolkozunk, csak nem figyelünk oda. Nemhogy most, tíz hónap múltával, nem emlékszem abból egy szikrára se, amit aznap gondolgattam; de mikor vonultunk hazafele, eszembe jutott vallatni magam, mi minden járt ma a fejembe. És nem bírtam semmit, de semmit abból visszakapni, amit elmém egész nap ásott, lapátolt.” (Szép Ernő: Emberszag)
Szép Ernő (Schön Ezékiel) 1884. június 30-án született a Máramaros vármegyei Huszton, Schön Sámuel és Lőwenstein Matild varrónő fiaként. Hajdúszoboszlón, Debrecenben és Mezőtúron járt iskolába, egyik tanára fedezte fel költői tehetségét, az ő támogatásával jelent meg az Első csokor című verseskötete 1902-ben. Az érettségit nem tette le, Budapestre költözött és újságíró lett. Különböző élclapok közölték bökverseit, volt címíró a Hermes Banknál, A Hétben is jelentkezett versekkel.
„Ha tudna még úgy fájni valaha az élet, ahogy azon a tavaszon fájt. Hirtelen kitört Pesten a tavasz. Tényleg, barátom, olyan az, mintha az ég falát áttörné türelmetlenségében. A napsütés pofozza az embert. Az ablakokon csókok lángolnak. Valami harcias melegség van, ami melegebb, mint a kánikula. Oly világos, oly csodavilágos levegő.” (Szép Ernő: Lila ákác)
SZÉP ERNŐ: CSODÁLATOS
Csodálatos, csodálatos
Hogy mindig életben vagyok
Hogy háború volt s nem talált
Hogy bősz ló nem hurcolt halálra
Hogy egy járvány ki nem söpört
Hogy össze nem tört vonatom
Se gép le nem zuhant velem
Sem autó még rám nem rohant
Sem el nem gázolt villamos
Se földrengés le nem süllyesztett
Sem óceán be nem kapott
Se villám a mezőn nem ért
Se szét nem téptek farkasok
Se téboly el nem égetett
Se szívem még meg nem szakadt
Se jobb kezem nem lőtt agyon.
A sovány, apró termetű, félszeg fiatalember emblematikus figurája volt a szerkesztőségeknek, az éjszakai kávéházaknak és a különböző irodalmi köröknek. Mindenki szerette és nagyra becsülte, de egészen komolyan senki sem vette. Változatos szerelmek, kisebb kalandok színesítették megrögzött agglegény életét.
Igazán népszerűvé kabaré dalaival, sanzonjaival vált, egy időben a Fővárosi Cabaret Bonbonniere rendszeres szerzője volt. A népszerűség anyagi gazdagodással is együtt járt, és míg pénze tartott, bejárta Európa nagyvárosait, egy szerelme után Szentpétervárra is eljutott.
Első érett verseskötetét, az Énekeskönyvet a Nyugat jelentette meg 1912-ben. Lapjain a szelíd emberi kapcsolatok utáni vágy, a városi ember vidéki emlékei és a gyermekkor meghitt képei kaptak költői hangot; humor és érzelmesség, halk bírálat és némi öngúny jellemzi. Az első világháború idején önkéntes betegápoló és haditudósító volt, 1915-től azonban mindinkább a békevágy szószólója lett.
A háború után született meg legjobb és legismertebb műve, a Lila ákác, amely a régi Budapest szellemiségét akarta maradandóvá tenni. A Casino, a liget, a korzó – a háború előtti békebeli Budapest színterei. Úriasszonyok, hintáslegények, táncosnők és kártyások – egy letűnt kor színes forgataga, és benne Manci, a ligeti lány, Margó, és Béla, a mélabús banktisztviselő szerelmi háromszöge. Szerelmi eskük, átmulatott éjszakák, évődés, vágyódás – mindez egy bájosan humoros, utánozhatatlanul „szépernős” regényben. A műből maga az író készített színpadi változatot, amely hatalmas sikert aratott, és máig kedvelt darabja színházainknak. Két ízben film is készült belőle, először 1934-ben, majd 1972-ben.
Szép Ernő a húszas években népszerű színpadi szerző volt, bár a Patika című darabját botrányok kísérték, és emiatt egy évre Bécsbe költözött, de a Vőlegény című darabja már nagy sikert aratott. Műveit játszotta a Nemzeti Színház, a Belvárosi Színház, a Vígszínház és a Pesti Színház is.
„Minap lettem hatvanesztendős. Elgondolni is borzalom. Vagyis csak elgondolni borzalom, valóságban nem érez az ember különbséget a tegnap meg a ma között; sőt egyáltalán nem érzem magam másfélének, mint amilyen voltam harmincesztendős koromban.” (Szép Ernő: Emberszag)
A zsidótörvények és a második világháború alapjaiban rengették meg életvitelét: 1944-ben 33 év után el kellett hagynia margitszigeti otthonát, és lánytestvéreivel a Pozsonyi út egyik csillagos házának lakója lett. Innen hurcolták el a nyilasok munkaszolgálatra 1944. október 20-án, ahonnan november 9-én szabadult. Megpróbáltatásairól az idősödő író 1945-ös Emberszag című memoárjában vallott. Ebben a különös könyvben szinte bosszantó, hogy a költő a munkatáborban is úgy botorkál, nézelődik, mint a gyermek, akinek apja elengedte a kezét. Illyés Gyula szavaival: „Szép Ernő felett úgy vonultak el a kor borzalmai, mint a fellegek… Képes még abban is hinni, hogy egy reggel csak jóra fordul minden”.
A háború után elfelejtették, szegénységben élt, és mikor 1953. október 2-án 69 éves korában, hosszú betegség után meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét.
Déry Tibor így írt róla: „Szép Ernő művészete s művészetének technikája: a szónak legnemesebb s legtisztább értelmében vett impresszionizmus. Nem az, amit a magyar írók többsége impresszionizmus gyanánt árul a közönségnek, nem az önkényes ötlet érzelmi lére eresztése, sem kitalált vagy talált hangulatoknak erőszakos s csak a maguk szépsége kedvéért történő betoldása az idegenkedő szövegbe, hanem a lélek egységes s egyetemleges, képszerű reagálása. E reagálás a megtéveszthetetlen, állati ösztön biztonságával történik, az író lelke csak a neki való, az őt megillető momentumokra rezonál, szinte kegyetlen semmibevevésével annak a – talán tág – világnak, melyet lelke nem fogadott magába. Ez szükséges s helyes, hogy mesterséges, gondolati tényezők felhasználásával nem iparkodott világát kitágítani, éles szuggesztivitása letompult volna, s felbomlott volna a mű tökéletes egysége. Így is – bár csak kevés helyütt – előfordul, hogy az ötlet dialektikája elcsábítja a szerzőt, ilyenkor fáradtabb s szürkébb az olvasmány.”
1984-ben Pogányné Szép Berta, a költő húga Szép Ernő-jutalmat alapított. Végrendeletében nagyobb összeget hagyományozott a kulturális tárcára azzal a céllal, hogy minden esztendőben az évadban bemutatott, vagy nyomtatásban napvilágot látott legjobb magyar dráma szerzőjének, illetve egy alkotói életmű elismeréseként ítéljék oda a jutalmakat. A díjat minden évben a magyar dráma napján, szeptember 21-én adják át.
2000-ben, többéves debreceni működés után, Budapesten alakult újjá a Szép Ernő Színház, amely minden korosztály számára kínál szórakozást.
