„Nevenincsen túl, Nekeresden innen, a kettőnek éppen a fele útján esik Csicser. Nagyon csinos falu annak, aki sohase látott másikat.” Így kezdődik Móra Ferenc története.
Aranyszívű szegény gyermekekről és öregekről, aranyhajú Vilmácskáról és sétára induló Pankáról, habókos Fityókról és bolondos csicseriekről mesél a bűvös hangú író, s történeteivel könnyedén fakaszt mosolyt, könnyet és kacagást.
Világában csak futó árnyék a rossz, a szív jósága átfénylik a szegénység rongyain is – jó az ember, vallja olyan hittel, ahogy csak a gyermek vallja, aki mindenben a szépet és a jót keresi, és ezért meg is leli.
Gyermekirodalmunk nagy klasszikusának kisgyermektárgyú elbeszéléseit és meséit gyűjtöttük egybe sorozatunk második kötetében, Reich Károly ihletetten keltette életre a Móra megálmodta alakokat.
MÓRA FERENC: CSICSERI TÖRTÉNET
Nevenincsen túl, Nekeresden innen, a kettőnek éppen a fele útján esik Csicser. Nagyon csinos falu annak, aki sohase látott másikat. Télen sáros ugyan, de nyáron poros: igaz, hogy a házak teteje csak szalmából van, de azt legalább könnyebb elhordani a szélnek.
Amilyen szemrevaló a falu, olyan beleillők a lakói. Mezítláb járnak, hogy a csizmájuk ne kopogjon, csurgásba állnak az eső elől, rostával mérik a vizet, megaszalják a havat. Fát nem ültetnek az udvarra, hogy le ne essen róla a gyerek, aratáskor pedig megállítják a toronyórát, hogy mentől tovább tartson a nap.
Ezekből is látni való, hogy milyen okos emberek a csicseriek. De legjobban megtetszik a következő történetből, amelyik örök emlékezet okáért föl van írva a csicseri bíróék kéményébe korommal. Ott olvastam én is, s ahogy én elolvastam, elolvashatja más is.
Mikor, mikor se, ha nem tegnap, tegnapelőtt, egyszer a csicseri bíróné nagyot sikoltott, hogy elhallatszott a hetedik határba. A csicseri harangozó ijedtében belekapaszkodott a harangkötélbe, s akkorát lódított rajta, hogy még most is szólna a csicseri harang, ha a csicseriek haza nem szaladnak a mezőről, s ki nem veszik az ütőjét. Nyelve nélkül nem is tud szólni azóta a csicseri harang.
– Hol a tűz, hol a tűz? – kérdezték ijedten a csicseriek a harangozót.
– Bíró uram házában – felelte a harangozó, s a megrémült csicseriek egymáson ugráltak keresztül, hogy minél előbb a bíró házához érjenek.
– Hol a tűz, asszony? – kiáltotta a bíró a feleségének, aki még akkor is úgy csapkodta össze a két kezét, hogy két embernek kellett a két karját megállítani.
– Hol a tűz, hol a tűz? Na, csak kelmed is okos embernek ad kenyeret. Hát hol volna a tűz, ha nem a katlanban? Azóta tán el is főtt a drága jó lebbencsleves.
– Hát miért sikítottál akkorát, hogy a kaszanyél is kiesett a kezünkből?
Most meg éppenséggel akkorát rikkantott a csicseri bíróné, hogy azt csak a csicseriek füle dobja bírta ki megrepedés nélkül.
– Hát már hogyne sikoltottam volna, mikor a kendermagos tyúkom akkora tojást tojt, mint egy borsószem!
Csakugyan kicsi volt a tojás – úgy láttam, mint most látom – még borsószemnek is.
Csudálták is a csicseriek étlen-szomjan egész naplementig, hanem akkor megszólalt a bíró:
– Emberek, ilyen csuda még nem esett Csicseren. Most már szóljanak kelmetek, mitévők legyünk a tojással?
A csicseriek a kezükre támasztották az állukat, s még jobban kimeresztették a szemüket a tojásra. A nagy csendességben újra megszólalt a bíró:
– Ne beszéljenek annyian egyszerre, mert nem értjük meg egymást a nagy lármában. Van talán még ezen a híres Csicseren énrajtam kívül is okos ember?
De ez a csúfolódás már csakugyan felvágta a csicseriek nyelvét.
– Ültessük el a tojást: mi kel ki belőle?
– Építsünk neki házat: ott mutogassuk!
– Üssük dobra: ki ad többet érte?
– Süssük meg rántottának, s hívjuk meg rá az egész falut!
– Figyelem, emberek, most én beszélek! Nálam van a falu esze. Én pedig azt javallom, hogy vigyük el ezt a csudatojást ajándékba a szolgabíró úrnak. Aki jobbat tud, tartsa meg a tanácsát magának.
– Éljen a csicseri bíró! – kiáltották a csicseriek, a bíró pedig kevélyen folytatta:
– Holnap hajnalban indulunk. Velem jön a kisbíró, ő hozza a tojást fele úton. Velem jön a harangozó, ő hozza a tojást a másik fele úton. Én pedig átadom a szolgabíró úrnak.
Azon az éjszakán nem tudtak aludni a csicseriek. Hiába, csak nincs párja ész dolgában az ő bírójuknak! Ugyan mit szól majd a szolgabíró úr az ajándékhoz? Ugyan mit küld a falunak cserébe? Csak már ott ne fogná a csicseri bírót maga helyett szolgabírónak!
Másnap a hajnali harmat útban találta a bölcseket, s a kelő nap is elbámult rajta, hogy a csicseri bíró oktatta társait:
– Ahogy a szolgabíró úr elé érünk, én állok legelöl, utánam a kisbíró koma, utána a harangozó sógor. Én a markomba fogom a tojást, s azt mondom: „Isten éltesse a szolgabíró urat!” Kisbíró koma azt mondja rá: „De még a kedves feleségét is!” Harangozó sógor is megszólal erre: „Drága gyermekeikkel együtt!” Megértették-e kendtek?
Meg is értették, meg is tanulták. Kisbíró koma egész úton azt hajtogatta: „De még a kedves feleségét is!” Amire a harangozó sógor mindjárt utánamondta: „Drága gyermekeikkel együtt!” Még a sárgarigó is eltanulta már tőlük, s még a fák is a fejüket csóválgatták: Na, csak okos ember ez a csicseri bíró!
Ment is a dolog rendben, ahogy a szolgabíró úr elé értek. Elöl állott az öregbíró, markában a csudatojás, öregbíró mögött a kisbíró koma, a kisbíró koma mögött a harangozó sógor. Az öregbíró éppen meg akart szólalni, mikor a harangozó sógor hirtelen akkorát prüsszentett, hogy a kisbíró koma ijedtében ráesett az öregbíróra. Ez hirtelen kiejtette a kezéből a csudatojást, a tojás egyszerre szétloccsant a márványtéglán, öregbíró uram pedig haragosan elkiáltotta magát:
– Üsse a kő az ilyen embert!
– De a kedves feleségét is! – sietett a kisbíró a mondókájával.
– Drága gyerekeikkel együtt! – mondotta utána gyorsan a harangozó, hogy valahogy szégyent ne hozzon a falujára.
A szolgabírót elfutotta a pulykaméreg, s dühösen vágta a taplósipkáját a csicseriek közé.
– Szedte-vedte népei, hát ilyeneket kívántok ti a szolgabírótoknak?
Úgy elszaladtak a csicseri bölcsek, hogy máig se álltak meg. Nem is állnak, míg nem találják a párját a kendermagos tyúk csudatojásának.
Móra Ferenc: Csicseri történet; Illusztrálta: Reich Károly; Móra Kiadó; MEK.OSZK
