„Hajdanában réges-régen, hetedhét országon túl…” 160 éve, 1863. szeptember 20-án hunyt el Jacob Grimm német író, irodalom- és nyelvtudós, monda- és mesegyűjtő, Wilhelm Carl Grimm bátyja.
A Hanauban 1786. február 24-én született Wilhelm Carl Grimm és bátyja, az egy évvel idősebb, 1785. január 4-én született Jacob Ludwig Karl Grimm neve elválaszthatatlanul összefonódott a köztudatban.
Jacob Grimm volt a tudós típus, alacsonyabb és vékonyabb, szigorúbb, éles vonásokkal, Wilhelm pedig valamivel magasabb, lágyabb arcvonású arcú, társaságkedvelő és szeretett minden művészetet. Életük is párhuzamosan futott: mindketten jogot tanultak, majd Kasselben és Göttingenben lettek könyvtárosok és egyetemi tanárok. Jacob 1808-tól 1813-ig Jérôme vesztfáliai király (1784-1860) magánkönyvtárának vezetőjeként dolgozott a Kassel melletti Wilhelmhöhe kastélyban. Mivel ez a pozíció nem volt különösebben időigényes és leterhelő, ő és testvére, Wilhelm saját tanulmányaikra használhatják fel a könyvtár állományát.
„Egyszer volt, hol nem volt…”
A Grimm testvéreknek 1812-ben öt év munka után sikerült 900 példányban kiadni a Gyermek- és háztartásmesék első kötetét. Mesegyűjteményük révén a Grimm név már a két testvér életében ismertté vált a szélesebb nyilvánosság előtt. Nagyobb eladásokra és bevételekre azonban csak akkor kerül sor, amikor a gyűjteményt más nyelvekre is lefordították és képekkel látták el. A második kiadás után az angol meseválogatás is nagy sikert aratott George Cruikshank illusztrációinak is köszönhetően. Ez az pozitív visszajelzés adta az ötletet, hogy 1825-ben kiadjanak egy kisebb számú kiadást, „csak” 50 mesével. Ennek a kötetnek mind a hét illusztrációját legfiatalabb testvérnek, Ludwig Emil Grimmnek köszönhetjük. Ez volt a nemzeti és később nemzetközi áttörés. Jacob és Wilhelm Grimm minden további kiadásukat átdolgozták, és fokozatosan megalkották a a tipikus Grimm-mese stílusát a jól ismert, klasszikussá vált „Egyszer volt, hol nem volt…” vagy a „Még ma is élnek, ha meg nem haltak.” mondatokkal.
Jacob Grimm a mesegyűjtés és meseírás mellett a tudományos munkára is időt szánt, amiért 1819-ben megkapta a Marburgi Egyetem tiszteletbeli doktori címét. Grimm ekkoriban adta ki a Német grammatika első részét.
1837-ben – miután öt professzortársukkal együtt szót emeltek az új hannoveri uralkodó, I. Ernst August reakciós politikája ellen, aki hatályon kívül helyezte a liberális alkotmányt – elvesztették katedrájukat és kiutasították őket a fejedelemségből. Először Jacob visszatér Kasselbe, és öccsénél, Ludwig Emilnél (1790-1863) talált szállást, majd a porosz király invitálására Berlinben telepedtek le és ott éltek halálukig. 1854-ben hatalmas munkát sikerült elvégezniük: sikerült kiadniuk a Német szótár első kötetét, 1860-ban került sorra a Német szótár második kötetére.
Wilhelm 73 éves korában 1859. december 16-án, Jacob 78 éves volt, amikor 1863. szeptember 20-án meghalt.
Mivel a Grimm testvérek soha nem akarták elválni egymástól és egész életükben ragaszkodtak egymás iránti szeretetük kifejezése iránt, egymás mellé temették őket a berlini Szent Matthäus régi temetőben.
Az okos szabócska
Kedves anekdota maradt fenn arról a kislányról, aki éppen egy szerkesztői betoldás, az Okos szabócska (a Grimm meséket magyar nyelvre Benedek Elek ültette át) végéhez hozzátett „Aki ezt nem hiszi, fizet egy tallért” mondat miatt kereste volna fel a testvéreket. A kislány ugyanis komolyan vette e felszólítást, s a mese végkifejletét illetően támadt kételyeiért cserébe egy pénzdarabot vitt nekik. (Magyarul a mese vége másként hangzik: „Aki ezt nem hiszi, járjon utána”)
A forrásanyaghoz való ragaszkodás eredményezte, hogy a mesék eredeti verziója néhol meglehetősen hajmeresztő, helyenként már állat- és emberkínzásba hajló elemeket tartalmazott.
A Hamupipőke „ősváltozatában” a gonosz mostohatestvérek szemét galambok csipegetik, illetve vájják ki; a Hófehérke körül ármánykodó gonosz királyné izzó vascipőben táncol, míg meg nem hal, a Jancsi és Juliska boszorkányát pedig elevenen elégetik egy kemencében. A Holle anyó világa egyenesen nyomasztó: a történet kezdetén az özvegyasszony arra kényszeríti szép és szorgos mostohalányát, hogy a mély kútba ugorva hozza vissza elejtett orsóját. A mese végén a csúnya és lusta leány elnyeri méltó büntetését: a kapun kilépve forró szurok ömlik a nyakába. A Terülj, terülj asztalkám gonosz kecskéje is csúfosan megbűnhődik, gazdája, az öreg szabó kopaszra borotválja a fejét, s ha ez még nem volna elég, ostorral jól el is veri.
E néhány példa talán megmagyarázza, hogy a második világháborút követően miért akarták egyesek betiltani a Grimm-mesék kiadását, mivel bennük helyenként a nácik kegyetlenkedésére asszociáltak.
A gyerekeknek mese kell
A sok fordítás és a többszöri átdolgozás során a történetek finomodtak, a kecskegidákról szóló mese „gyermekbarát” rajzfilmes adaptációjában például a farkas egyszerűen vegetáriánus lesz.
A gyerekeknek mese kell, hangoztatják a lélekbúvárok, akik szerint megvan az értelme annak, hogy a „hamisítatlan” gonosz mostohákkal, boszorkákkal, sárkányokkal és egyéb baljós kreatúrákkal a gyerekek továbbra is maguk nézzenek szembe. Így válik teljessé a Grimm mesék mélyrétegeiben rejlő pszichológiai funkció: e történetek révén még mai is számos gyermek és felnőtt szabadulhat meg az álmokban felszínre törő tudattalanjának elfojtott, agresszív vágyaitól, melyek például a nagymamát imitáló gonosz farkas képében öltenek testet.
A gyűjtemény második kötetének megjelenését követően Wilhelm ezt írta Jakobnak: „A mesék az egész világ előtt ismertté tettek bennünket!” Igaza volt. A ma már hetven nyelven olvasható mesegyűjtemény eddig is több nemzedék képzelet és érzelemvilágát gazdagította, s méltán vonult be a világirodalom történetébe. A Grimm-mesék magyar fordításban 1861-től máig mintegy 250 kiadást értek meg s nagyban befolyásolták a magyar mesekincset.
Hanau, a fivérek szülővárosa a főterén szobrot állított világhírűvé vált „fiainak”, s a közeli Kasselban található a háromemeletes Grimm Múzeum, melynek külön érdekessége, hogy a lépcsőház falára a Grimm-testvérek életének történetét írták.
A teljes magyar Grimm-mesegyűjtemény 1861-ben jelent meg utoljára. Azóta számtalan kiadásban olvashattuk a népszerű meséket, a Piroskát, a Jancsi és Juliskát, a Hófehérkét, a Csipkerózsikát nagyszerű fordításokban és átköltésekben, s egyre inkább elfeledkeztünk a német romantika két nagyszerű alakja által lejegyzett és feldolgozott gyűjtemény egészéről.
