„Mi volt ő nekünk? Nem életrajzi anyag, hanem élő akarat, amely két és fél évtizeden át napról napra dolgozott és küzdött velünk és érettünk. (…) Alig van e korszaknak magyar írója, aki ne kapott volna tőle ösztönzést, irányítást, felszabadítást.” Móricz Zsigmond így búcsúzott Osvát Ernőtől 1929-ben a Nyugatban.
MÓRICZ ZSIGMOND: OSVÁT ERNŐ
Osvát Ernő, a Nyugatnak alapítása óta szerkesztője s az új magyar irodalom igazi vezére, 1929. október 28-án meghalt.
Búcsúlevelében azt kívánta, hogy temetésén „csend legyen”, sírja „jeltelen maradjon” és a Nyugat ebből az alkalomból csak annyira foglalkozzék vele, amennyire az „elengedhetetetlen”.
Ezt a parancsot a Nyugat egy néma számával teljesítettük.
A szótalan cselekedet emberéhez, akinek hallgatása szigorúan állt őrt minden szavunk mögött, talán legméltóbb tisztelgés is ez az ünnepies némaság. Mint a fájdalom szívdobbanása kihagy, mint a munkás gyásza jeléül megállítja gépeit: mi, munkatársai, úgy tettük le tollunkat egy percre, hogy annál izzóbban emlékezzünk reá.
Mi volt ő nekünk? Nem életrajzi anyag, hanem élő akarat, amely két és fél évtizeden át napról napra dolgozott és küzdött velünk és érettünk. E munka és küzdelem vált életének legfőbb tartalmává s csak a jövő távlatából lehet majd látni, milyen mértékben nyomta rá jegyét az ő szelleme irodalomtörténetünk e korszakára, közvetlenül és közvetve, láthatóan és láthatatlanul. Alig van e korszaknak magyar írója, aki ne kapott volna tőle ösztönzést, irányítást, felszabadítást.
Csodálatos a munka, amit végzett. Folyton figyelő, szüntelen olvasó, szakadatlan ítélő szelleme számontartotta az ország minden fölcsillanó tehetségét, mint bányász az aranyérceket s európai látókörében minden feltünő jelenség azonnal a maga helyére illeszkedett. Szíve ügye volt minden tehetség sorsa s mennél kevésbé ismerték el, annál inkább. Szeme oly jelenségeket látott meg nyelvünk határain kívül is, minden égtájon, akiket még saját nemzetük sem méltányolt eléggé s megérte, hogy az idő neki adott igazat.
Linnéje volt magyar virágok flórájának, Érdeklődése határtalanul szabad és tárt. Minden feltünő talentumot a maga belső törvényei szerint vizsgált és értett meg. Ebből a szempontból tipikusan magyar kritikus, aki, mint a nagy úttörők, az írás szeretetében össze tudta fogni magában és maga körül a legkülönbözőbb, sőt legellentétesebb tüneményeket. Sem személyi, sem világnézeti tekintetek nem akadályozták abban, hogy minden távolságokon át meg ne lássa, ami érték vagy igazság. Személytelensége szinte fenséges volt.
Szelleme sohasem múlhat el a magyar irodalomból. És sohasem fogja elhagyni a Nyugat lapjait. Az írásnak az az erkölcse, amely életéből és művéből sugárzott, bennünk munkál. Éles szemüvege tovább is rávillog kéziratainkra, ítélete parancs marad, a hallgató vezért követi a sereg.
Forrás: Móricz Zsigmond: Osvát Ernő, Nyugat, 1929. 22-23. szám/MEK.OSZK
