„Az előadással meg lehetünk elégedve: Szemere Árpád a czímszerepben nemcsak átszellemülten énekelt, hanem jól és szépen meg is játszott mindent.” 100 évvel ezelőtt tartották meg Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának ősbemutatóját.
100 éve, 1913. december 20-án a budapesti Operaházban megtartották Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának magyarországi ősbemutatóját. Egy évvel később, Bálint Aladár így írt a darabról a Nyugat folyóiratban:
„Ősi erők, ösztönök vezethették Muszorgszkijt. Muzsikája akár gyermekesen naiv átlátszó líra, akár hatalmasan felfokozott drámaiság hangját hallatja, mindig monumentális. Egyenetlen, de zseniális. Legélesebb ellentétek kergetik egymást. Egy-egy szürke színfolt után perzselő színek forrósága ömlik, a lélek legrejtettebb indulatai csapnak ki partitúrájából, tétova döcögés után a muzsikának olyan építménye szökken magasba, melynek matériája s méretei a legnagyobb mesterek munkáira emlékeztetnek.
A napok távolságán keresztül lágy vonalakkal körülrajzolt színes képekre foszlik az egymásra zuhanó hatások kábulata.” (Nyugat, 1914)
A Borisz Godunov című operát Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Nyikolaj Karamzin történelmi műve és Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán írta, a szövegkönyv is a zeneszerző munkája. Az opera első változatát 1868–1869 között komponálta, majd 1871–1872-ben átdolgozta művét. A teljes darab ősbemutatója 1874. február 8-án volt Szentpétervárott. A zenemű nagy közönségsikert aratott, de a kritikusok fanyalogva fogadták. Többek között Rimszkij-Korszakov is vegyes érzelmekkel fogadta barátja egyetlen befejezett operáját, ezért 1896-ban átdolgozta, újrahangszerelte a szerinte jobb sorsra érdemes darabot. A cári opera végül ezt a változatot tűzte újból műsorra 1904-ben, és egészen 1975-ig ezt játszották a világ operaházai.
A Borisz Godunov műsorra tűzésével a Magyar Királyi Operaház másodszor mutatott be orosz zeneművet. Az első Csajkovszkij Anyeginje volt 1902-ben. A Borisz Godunov 1913-as magyarországi ősbemutatóján a világ nagy operaházaihoz hasonlóan a Rimszkij-Korszakov-féle változatot adták elő. A népies zenedrámát Hevesi Sándor ültette át magyar nyelvre, és a három felvonásban és hét képben bemutatott előadást is ő rendezte. A zenei vezetés az Operában dolgozó Egisto Tango olasz karmester kezében volt. A díszleteket Kéméndy Jenő tervezte. (Színháztörténeti érdekesség, hogy ez idő tájt a színlapra még nem írták ki a díszlettervező nevét, bár a kritikák, a színházi előzetesek mindig foglalkoztak a színpadképek készítőjével. Az Operában először éppen a Borisz Godunov bemutatója alkalmával tüntették fel a színlapon Kéméndy Jenő nevét.)
Az előadásról 1914-ben a Vasárnapi Újságban Kereszty István tollából megjelent kritika nagy figyelmet szentelt a darabnak, de az előadást csupán röviden értékelte: „Az előadással meg lehetünk elégedve: Szemere Árpád a czímszerepben nemcsak átszellemülten énekelt, hanem jól és szépen meg is játszott mindent; hang-ereje persze nem vetekszik a világhírű Saljapinéval, de miért kell őt ehhez mérni? Vájjon milyen kevés magyar-ember hallotta az orosz énekest Borisz czár szerepében!? Vetélytársát dr. Székelyhidy, Marinát Sebeők Sári sok hévvel, nemesen adta. Pimen alakjában Rózsa nagy önmegtagadással mérsékelte hangját; Suiszky herczeget Gábor, a czár fiát Sándor Erzsi, a dajkát Fodor Aranka, a falu bolondját Kertész, stb. ábrázolta s énekelte úgy, hogy jobban alig kívánhatni.”
