„Bonyolult szerkezet az asszonyi szív – maga a tulajdonosa sem mindig igazodik el rajta.” 150 éve született Orczy Emma bárónő, az első „szuperhős”, a Vörös Pimpernel kitalálója, világszerte az egyik (ha nem a) legismertebb magyar írónő.
Orczy Emma (teljes nevén Orczy Emma Magdolna Rozália Mária Jozefa Borbála „Emmuska”), a kalandos életű bárókisasszony 1865. szeptember 23-án Heves megyében született, apja Orczy Félix, a Nemzeti Színház főintendánsa, zeneszerző, Liszt és Wagner jó barátja volt. A család Párizs és Brüsszel után Londonban telepedett le, ahol Emmuska zenét tanult, de inkább a festészetben tűnt ki.
1894-ben kötött házasságot Montague Barstow-val, s mivel a fiatal pár igen nehéz körülmények között élt, Emma írásra adta a fejét. Első próbálkozásai nem rengették meg a londoni irodalmi életet, bár több detektívtörténete is megjelent.
A Vörös Pimpernel
Kalandokat kedvelő fantáziájából 1903 körül pattant ki a walesi herceg kedvenc udvari bolondja, a dúsgazdag, ámde értelmi képességeit tekintve kevésbé tehetős Sir Percy Blakeney figurája. Az angol arisztokrata a valóságban persze nagyon is éles eszű, sőt titokban halálra ítélteket és börtönben senyvedőket ment meg a francia forradalom vezetőinek markából, jele pedig a vörös pimpernel (mezei tikszem) nevű virág.
A Pimpernel nem egyedül dolgozik, szövetségesei vannak Angliában és Franciahonban is, sőt sejteni lehet, hogy a Vörös Pimpernel ligájának maga a walesi herceg is tagja. A műből természetesen a romantikus szál sem maradhatott ki: Sir Percy felesége az egykor ünnepelt francia színésznő, Marguerite, aki eleinte bárgyúnak tartja férjét, de idővel rájön, hogy valójában ő a Pimpernel. Méltó ellenfelekben sincs hiány, ott van köztük a Pimpernel nyomában loholó Chauvlain és maga a forradalom atyja, Robespierre is.
Az 1908-ban megjelent Az okos Pimpernel című regény a „szent és hatalmas” francia forradalom borzadállyá vált vak őrületbe rohanását sötéten tárja elénk, főszerepben „madame guillotine” mészárlásaival. A regényes szál Sir Percy és a párizsi rendőrkopó, Chauvelin küzdelme életre-halálra, megfűszerezve a lord francia származású feleségének, egykor a rendőrkopó által is imádott Marguerite-nek túszul ejtésével és Boulogne polgárainak sorsával. A végkifejlet nem kétséges: a halálra ítélt franciák mentőangyala, az okos és rejtőzködő Vörös Pimpernel – akit Robespierre nem kíván látni az élők sorában – mint mindig, ezúttal is győzedelmeskedik.
A történet könyv formájában először keltett feltűnést (igazából csak a tizenkettedik kiadó mutatott iránta érdeklődést). Azonban azóta több mint száz év telt el, és a könyv ma is világsiker. Színpadi változata viszont 1905-ben egész Londont felbolydította, s több mint 2000 előadást ért meg. Amikor 1995-ben az Egyesült Államokban CD-ROM-ra rögzítették a világirodalom ama 2000 műalkotását, amelyeket úgymond mindenkinek „ismernie kell”, egyetlen magyar vonatkozású mű került közéjük: a gyereklányként Angliába került Orczy Emma bárónő 1905-ben kiadott regénye, A Vörös Pimpernel.
A franciák orra alá borsot törő Vörös Pimpernel annyira magával ragadta a köztársaság eszméjét holmi gyengeelméjűségnek betudó angolokat, hogy kikövetelték a folytatást. Orczy Emma végre szabadon engedhette képzeletét, utolsó Pimpernel története 1940-ben jelent meg Mam’zelle Guillotine címmel. Blakeney figurája az anyagi biztonságot is meghozta az írónő számára, bevételeiből még egy házra is futotta Monte Carlóban.
A Pimpernel az egész világot meghódította, még japán fordítása is megjelent, s természetesen többször megfilmesítették. 1915-ben egy háborús antológiát jelentetett meg Lest We Forget (Hogy soha el ne felejtsük) címmel. Több kaland-és detektívregényt írt még, amelyeket szintén több nyelvre lefordítottak. A bárónő 1947. november 12-én halt meg Henley-on-Thames-ben, nem múló népszerűségét jelzi, hogy még krátert is neveztek el róla a Vénuszon.
