Freddie Mercury, Brian May, Roger Taylor és John Deacon elsősorban egyedülállóan energikus, felvillanyozó színpadi teljesítményük miatt lettek híresek. A mértéket nem ismerő rock ’n’ roll-életformájukról szóló híresztelések miatt irigyelték őket, számtalan stílust egybeolvasztó zenéjüket pedig nagyon sokan szerették. Ez a könyv lenyűgöző teljesítményüket méltatja, és feldolgozza a Queen teljes történetét. – Részlet
A könyv szerzője, Phil Sutcliffe, a londoni szabadúszó újságíró 1974 óta publikál a rock műfajában. Olyan nagyságokat is megszólaltatott már, mint Paul McCartney, Paul Simon, Bruce Springsteen, a Pink Floyd, Kate Bush, a Radiohead, a Nirvana és Nick Cave. Számtalan publikációja jelent meg olyan kiadványokban, mint a Mojo, a Q, a Los Angeles Times, a Blender vagy a Sounds. Korábbi munkái megtalálhatók a világ legjobb rockzenei írásokat gyűjtő archívumában, amely itt érhető el: rocksbackpages.com.
Freddie Mercury, igaz? Emlékezzünk rá, képzeljük őt magunk elé! A derékig nyitott, testhez simuló felsőruhát, a feketére lakkozott körmöket, a ’70-es évekre oly jellemző pozitúrát, a táncost, a csődört, a szatírt, a kentaurt! Ezután képzeljük magunk elé rövid hajjal, bajuszkájával, gúnyosan felhúzott szemöldökével, hermelinpalástban és koronával a fején a ’80-as évek közepéről. Aztán hajoljunk meg megjátszott tiszteletünk jeleként, vagy fordítsuk el a fejünket és csukjuk be a szemünket, ha mindez már sok nekünk. Esetleg, ha a látvány telibe talál, nevessünk, sírjunk és énekeljünk együtt vele.
Freddie Mercuryt nem lehet egy legyintéssel elintézni. Még ismeretlen csóróként is úgy tudott végigvonulni rókaprém-sujtásos vörös bársonyöltönyében a londoni King’s Roadon ez az alapvetően szégyenlős és titkolózó fiatalember, akár a legnagyobb sztárok, akiket megpillantva mindenki azt kérdezi: „Hé, ki ez az alak?”
Bár az újjáalakult Queen az elmúlt évtizedben turnéra indult Paul Rodgers-szel, a kiváló énekessel, mégis Mercury varázslatos vonzereje és különcsége tette a Queent halhatatlan rock and roll formációvá. A zenekar négy képzett és ambíciózus zenészből állt – akik mellesleg tehetséges dalszerzők is voltak, hiszen mindannyian írtak világsikereket –, ám a kollektív kulturális emlékezet nem őrizte volna meg hagyatékukat a katalizátor, a tűzcsináló, a stadionok uralkodója: Freddie Mercury nélkül.
Nem meglepő, hogy míg May egy érdektelen londoni külvárosban, Taylor a kisvárosias Cornwallban, Deacon pedig az ugyancsak vidékies Leicestershire-ben nőtt fel, addig „névrokonához”, az utazók istenéhez, Merkúrhoz méltó módon Freddie egy távoli helyről,
Zanzibárból érkezett.
A gitáros
Brian Harold May újszülött korától fogva zajos életet élt. 1947. július 17-én született, és nőtt fel London külterületén, a middlesexi Felthamben, az egykori londoni repülőtérről (ma: Heathrow) felés leszálló repülőgépek pokoli hangzavarában.
Az égbolt mindig fontos szerepet játszott az életében. Kedvenc képregényhőse a The Eagle-ből ismert Dan Dare (Merész Dani), a „jövő pilótája” volt. Édesapja, Harold, a II. világháborúban rádiósként szolgált egy vadászbombázón, később a Légügyi Minisztériumnál helyezkedett el műszaki rajzolóként. A BBC TV új csillagászati műsorát, a The Sky At Night című sorozatot vezető, lebilincselő és szenvedélyes Patrick Moore hatására apja és fia lelkes barkácsolókként közösen építettek egy távcsövet, melyet May még ma is használ.
Apja ukulelén is játszott, ami annyira tetszett Briannek, hogy a szülei vettek neki egy akusztikus gitárt hetedik születésnapjára.
Az Anglia saját rock and roll tinibálványának (ön)életrajzát bemutató The Tommy Steele Story című 1957-ben készült film hatására apja segítségével Brian épített egy régimódi kristálydetektoros rádiót, és kislemezeket kezdett vásárolni: a hazaiak közül Lonnie
Donegantől, a skiffle* királyától, az amerikai előadóktól pedig Connie Francis, az Everly Brothers és Buddy Holly korongjait. Egy 1991-ben a Q magazinnak adott interjúban May elmondta e könyv szerzőjének, hogy született elemzőként sokat tanulmányozta Holly kísérőzenekarát, a Cricketset: „Szerettem volna megtudni, hogyan épülnek fel az akkordok, és mitől hatnak eltérően az emberre.”
May erősítőt fabrikált akusztikus gitárjához, amelyet apja szintén házi készítésű rádiós-lemezjátszójához csatlakoztatott. Annyira megtetszett neki az így előállított gitárhang, hogy megkérte apját és édesanyját, Ruth-t, hogy vegyenek neki egy rendes elektromos gitárt, de szülei szerint ez túl sokba került volna. „Tényleg csak a napi betevőre futotta. Anyám befőttesüvegekben gyűjtötte az aprót, hogy ki tudjuk fizetni a gázszámlánkat” – mondta May
Ian Fortnamnek egy interjúban, amely csak később, 1998-ban jelent meg a rockbackpages.com-on. Ezért Brian és apja elhatározták, hogy inkább maguk készítenek egy hangszert.
A méltán „Red Special”-re keresztelt gitáron May a mai napig játszik. „A hangszer tényleg csak annak köszönheti a létezését, hogy szegények voltunk. Reszelővel, dörzspapírral és bicskával láttunk neki a munkának” – mesélte Brian. Alapanyagként egy barátjától kapott mahagóni kandallópárkány-darabot, gyöngyházberakásos gombokat, egy kötőtűt és egy motorkerékpár szeleprugóit használták fel. Csak a pickupok kerültek pénzbe. A hangszer másfél év alatt, 1963 őszére készült el.
1964 elején May barátaival alapított egy zenekart 1984 néven, melynek tagja volt Tim Staffell is. „A szégyenlősségem miatt került sor az egészre – mesélte May –, arra gondoltam, ha a színpadon állok, nem kell azzal foglalkoznom, hogy a nők visszautasítanak.”
A banda fennállásának négy éve alatt semmire sem jutott. Miközben feldolgozásokból álló műsorukat játszották a kisebb környékbeli helyeken, May-re nagy hatást gyakoroltak és mélyen megérintették a beatzene nagyságai, akik hétvégenként rendszeresen felléptek a Felthamtől csak néhány kilométerre található Eel Pie Island-i, richmondi és twickenhami klubokban. Minden turnézó zenekarnak szüksége van egy Isettára.
„Gyakran megnéztük a Rolling Stonest, a Yardbirds-t, a ThevWho-t, és [Richmondban] a The Crawdaddy-t, és nagy hatást tettekvránk – mesélte May. – Az 1984 vonzódott a technikai újításokhozvés lenézte a bluest. De a Yardbirds valósággal sugározta magából a nyílt szexualitást és a haragot, és a The Who-val együtt pusztító erő és anarchikus szellem áradt belőlük. Aztán jött Hendrix… Elég jó gitárosnak tartottam magam, de amikor először láttam őt a Saville Theatre-ben [London belvárosában, talán 1967. január 29- én], nem hittem a szememnek. Először is mélységes féltékenységet éreztem. Mintha csak ez az időszak lett volna a Teremtés kezdete. Hirtelen, a drogkultúra és a »peace and love«-életérzés közepén egyesek felfedezték, hogy ha a gitár hangerejét maximumra tekerik, a hangszer önálló életre kel. Az egész teljesen újnak és veszedelmesnek tűnt, csodálatos érzéssel töltött el, hogy a részese lehetek.”
Eközben apja aggodalmai ellenére, miszerint tudományos pályafutását feláldozza a rock and roll oltárán, May kimagasló diáknak bizonyult. 1965-ben olyan kiváló eredményekkel fejezte be középiskolai tanulmányait emelt szintű matematikából, hogy a londoni Imperial College ösztöndíjat ajánlott fel neki fizika-tanulmányai folytatásához. Később ez tette lehetővé számára, hogy felvegye az infravörös csillagászati szakirányt. (Az Imperial College addigra már négy fizikai Nobel-díjast adott a világnak.)
May és Staffell, akik akkoriban mindketten a nyugat-londoni Ealing Művészeti Főiskolán tanultak, megnövesztették a hajukat, saját dalokat írtak, emellett beépítették a műsorukba Hendrix ›Stone Free‹ és Eddie Floyd ›Knock On Wood‹ című számainak feldolgozásait is. De a Szerelem Éveként is emlegetett 1967 szomorúan végződött az 1984 számára. Amint azt Staffell 2005-ben elmondta e könyv szerzőjének, egy feltörekvő menedzserpalánta „rávett minket, hogy afgán szőrmemellényben, apró tükrökkel díszített gyűrött bársonyruhákban, magas talpú cipőben és kisminkelve lépjünk fel”. Beszervezte őket egy nagyszabású karácsonyi műsorba, amelyet a londoni Olympiában rendeztek meg december 22-ről 23-ra virradó éjszaka, az 1984-et pedig messze a szintén fellépő Pink Floyd és Hendrix mögé sorolták. May így emlékezett vissza az estére: „Abba a felszerelésbe dugtam a gitáromat, amelyet Hendrix is használt. Amikor ő játszott rajta, úgy szólt, mintha az egész világ megelevenedne. Nálam meg úgy, mint egy tranzisztoros rádió” – mondta Fortnamnek.
* A dzsessz, a blues, a folk és a country elemeit felhasználó könnyűzenei irányzat, melyet általában kezdetleges hangszereken adtak elő.
A műfaj nagy népszerűségnek örvendett Nagy-Britanniában az ’50-es években – a ford.
Cím: Phil Sutcliffe: Queen Eredeti cím: Queen – The Ultimate Illustrated History of the Crown Kings of Rock Fordította: Maurics András Kiadó: Cartaphilus Kategória: albumok, Terjedelem: 288 oldal Kiadás éve: 2011
