Pjotr Iljics Csajkovszkij, az orosz romantika egyik leghíresebb alakja a komolyzene fontos újítójává vált érzelmekkel teli szimfóniáival, balettjeivel és operáival. Természetes és kecses ritmikájú művei tele vannak könnyedséggel, érzelmekkel és olyan elragadó dallamokkal, melyek ismerősen csengenek a legtöbb hallgató fülében.
„Európa a XIX. században a sokféleség kontinense volt, s ez a komolyzenére is rányomta bélyegét – írja Kanicsár Ádám Világhíres zeneszerzők c. ismertetőjében. – Franciaországban erősödött a polgári ízlés, Németországban a nacionalizmus, Itáliában egyre nagyobb teret hódított magának az opera, Bécs pedig a zene fővárosává lépett elő. Keletebbre, Oroszországban is izgalmas változások indultak el, egyre fontosabbá vált a romantika, a nacionalizmus, és a sok ellentétes véleményt és kritikát kiváltó nyugati mintakövetés. Az ellentétek és kritikák mintegy meghatványozódva érték Csajkovszkijt, aki művészetével és alkotásaival a klasszikus zene nagy kívülállójává vált. Kivált kortársai közül, elkülönült tőlük, és sok támadás célpontjává vált.”
A 19. század végének vezető orosz zeneszerzője, Pjotr Iljics Csajkovszkij (oroszul: Пётр Ильич Чайковский) 1840. május 7-én Votkinszkban született. Apja az állami bányák felügyelője volt, anyja félig francia származású, gyeremeküket is francia nevelőnő gondjaira bízták. Zenei érdeklődését nem támogatták, úgy gondolták, hogy a muzsika ártalmas az izgága gyerekre. 1850-ben Szentpétervárra költöztek, s őt igazságügyi iskolába íratták. Ezekben az években zenei nevelése csak az iskolai ének-, zongora- és összhangzattan órákból állt, rendszeresen járt viszont operába. Amikor 1854-ben anyja kolerában meghalt, hogy bánatát enyhítse, írt egy keringőt zongorára.
1862-ben beiratkozott a pétervári konzervatóriumba. Igazságügyi minisztériumi beosztását csakhamar otthagyta, s elmerült a zenében. Első művét, Osztrovszkij Vihar című drámájához írt nyitányát tanára, Anton Rubinstein még felszínesnek tartotta. Mégis, 1865-ben Rubinstein fivére, Nyikolaj összhangzattani tanári állást kínált neki Moszkvában. Ekkori művei az Ötök nevű csoport zenéjével rokoníthatók. A Balakirev vezette muzsikusok Glinka törekvéseit folytatva, az orosz népzenén alapuló új zenei nyelvet akartak teremteni. Rómeó és Júlia fantázianyitánya, Vakula, a kovács című vígoperája is közel állnak Balakirev népi ihletésű zenéjéhez.
Idegösszeomlást kapott, majd hisztérikus munkalázban komponálta 4., f-moll szimfóniáját, a Hattyúk tava balettet és elkezdte nagy operáját, az Anyegint. Egykori tanítványa, Antonyina Miljukova beleszeretett Csajkovszkijba, aki őt Puskin hősnőjével, Tatyjánával azonosította, s beleegyezett, hogy feleségül veszi. Homoszexualitása miatt azonban a házasság csak néhány hétig tartott, s ő öngyilkossági kísérletbe menekült. Felismerte, hogy egész életében kirekesztett lesz, ezért az italba és a komponálásba menekült. Az Anyegint Svájcban és Olaszországban fejezte be. 1876-ban levelezést kezdett egy tisztelőjével, Nagyezsda von Meck-kel. A gazdag özvegy elegendő évjáradékot juttatott neki, hogy feladhassa tanári állását és egész idejét a komponálásnak szentelhesse. Soha nem találkoztak, s levelezésük többet árul el Madame Meckről, mint a zeneszerzőről. Csajkovszkij ugyanis szeretetre vágyva, inkább azt írta, amit partnere olvasni akart. Ezért a 4. szimfónia részletes programját is fenntartással kell kezelni. Csajkovszkijt a Nagyezsdához fűződő plátói kapcsolat tökéletesen kielégítette, a tőle kapott pénzből támogatta folyvást követelőző feleségét is a válás után.
A bőkezű életjáradék intenzív munkára sarkallta, ekkoriban írta a D-dúr hegedűversenyt, a C-dúr vonósszerenádot, az Olasz capricciót és az „1812” nyitányt. Az Anyegin a moszkvai bemutatón csak mérsékelt sikert mutatott, Szentpétervárott viszont III. Sándor cár rajongott a műért, így az természetesen roppant népszerű lett. A Manfréd-szimfónia is osztatlan elismerést váltott ki.
1885-ben Csajkovszkij a Moszkva-környéki Majdanovóban telepedett le. 1888-ban európai hangversenykörutat tett, amelyen maga vezényelte műveit. Ezután írta második Puskin-operáját, a Pikk dámát, majd a Csipkerózsika balettet, s az 5., e-moll szimfóniát. Ez utóbbi darabok egyre feszültebbek és indulatosabbak, tele vannak hisztérikus ujjongással és neurotikus reménytelenséggel.
Angliában és Amerikában dirigálta a népszerű b-moll zongoraversenyét és 4. szimfóniáját. A cambridge-i egyetem a zene doktora címmel tisztelte meg. A Diótörő balettzenéjéből írt szvit viharos sikere sem tudta azonban megállítani hanyatlását.
Idegállapota tovább súlyosbodott, amikor Nagyezsda véget vetett levelezésüknek és az évjáradéknak is. A Pikk dáma jogdíjai biztosították számára a megélhetést, és ekkor már állami nyugdíjat is kapott, de a szakítás okozta lelki sérülést nem tudta kiheverni.
Utolsó művét, a 6., h-moll (Patetikus) szimfóniát 1893 októberében vezényelte Szentpétervárott, de a darab hűvösebb fogadtatása csalódást okozott neki. 1893. november 6-án halt meg Szentpétervárott. Halálát homály veszi körül, egyesek szerint a kolerajárvány okozta a végét, újabb feltételezések szerint öngyilkosságra kényszerítették, mivel a cári család egy férfi tagjához fűzte szerelmi kapcsolat.
Csajkovszkij személyisége elválaszthatatlan zenéjétől. Életműve elfojtott érzések egyszer elbűvölő, máskor külsőséges kifejezése. Lírikus drámáiban a szereplők érzésvilágát kifejező zenei jellemrajzzal tárja fel. Kétségbeesése a kor hatalmas alkotásában, a 6. szimfóniában tetőzik. Zenéje a dallam és a képzelet gazdagságát, a hangszerelés iránti rendkívüli érzékét mutatja. Késői műveiben elvetette a tudatosan orosz nemzeti jelleget, s a nyugati romantikához közeledett, ám érzelemvilága nem kevésbé orosz, mint az Ötöké.
Művei könnyen kapcsolatot találtak a nagyközönséggel, az egykori Szovjetunióban is igen népszerűek voltak. Megítélését sokszor a divat szabta meg: a közönség szerette, sok szakértő viszont kétségbe vonta zenei értékét. Vitathatatlanul ő a klasszikus balettzene legnagyobb mestere, szimfóniái nem egyenletesek, de mind tartalmaz értékeket.
