„A múltnak képviselői az emlékek; ezek testesítik meg a köteléket, mely bennünket összefűz.” Pulszky Ferenc politikus, szakíró, régész, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója 200 éve született.
Kortársai művelt, kulturált, szellemes, jó humorú, elragadó, éles elméjű és alkalmazkodó embernek jellemezték. Pulszky Ferenc jól ismerte a nyugat-európai zsurnalisztika és a politikai intrikák világát. Az anyanyelve német volt, mint Görgey Artúré, de korán magáévá tette az újjászülető magyar kultúrát. Képzőművészetben, filozófiában és régészetben több volt egyszerű dilettánsnál, Európa leghíresebb tudósaival ismerkedett meg és tartott fenn levelezést.
Pulszky Ferenc politikus, régész, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója 200 éve, 1814. szeptember 17-én született. Eperjesen látta meg a napvilágot egy jómódú család gyermekeként. Miskolcon, majd Eperjesen tanult, ahol életre szóló barátságot kötött Eötvös Józseffel, a későbbi íróval. Ifjú korában nagy hatással volt rá anyai nagybátyja, Fejérváry Gábor, akinek a régiségek, műgyűjtés iránt olthatatlan szenvedélye rá is átragadt.
Diplomáját a pesti egyetem jogi karán szerezte, jurátusként részt vett az 1832-36. évi országgyűlésen. Az országgyűlési ifjak egyikeként megismerkedett a reformkor meghatározó alakjaival, Deák Ferenccel, Kölcsey Ferenccel, híres írókkal, Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel és Czuczor Gergellyel. 1834-ben, az ügyvédi vizsga letétele után Sáros vármegye aljegyzője, 1839-től országgyűlési követe lett.
1845-ben feleségül vette egy gazdag bécsi bankár nagy műveltségű lányát. Walter Teréz később szép könyveket és újságcikkeket írt Magyarországról, mindenben támogatta és követte férjét. Berendezkedtek egy kastélyban, és Pulszkyt a szórakoztató, könnyű életből csak az 1848-as események rántották ki. Remek bécsi kapcsolatainak köszönhette, hogy az első felelős kormányban előbb Kossuth mellett látta el a pénzügyi államtitkár feladatát, majd Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter mellett volt államtitkár Bécsben. Október közepén felmentették, visszatért Pestre, ahol a Honvédelmi Bizottmány földmívelés-, ipar és kereskedelmi ügyekkel megbízott tagja volt.
1849-ben Kossuth Londonba küldte, hogy próbáljon támogatókat szerezni a magyar függetlenségnek. Küldetése nem járt sikerrel, de kapcsolatai révén fontos szerepet játszott az emigráns magyarok támogatásában. Kossuth külföldre jutott megbízottai közül csak ketten szereztek nemzetközi hírnevet, gróf Teleki László és Pulszky Ferenc — ők ketten szorosan együttműködtek –, de valódi hivatalos diplomáciai elismertetésben ők sem részesültek. Pulszky hamar megértette, hogy a szerepe közelebb áll egy hivatali kijáróéhoz, mint diplomatáéhoz. Személyes varázsával sikerült megnyernie több meglehetősen befolyásos liberális politikust. Az orosz invázió kellemetlen hatást váltott ki Angliában. Az angol közvélemény a magyarok oldalára állt, de a hatalmi egyensúlyon ez mit sem segített. 1851-52-ben, miután Kossuth elhagyta Törökországot, csatlakozott hozzá, és elkísérte európai, illetve amerikai körútján. Kapcsolatuk az 1860-as években romlott meg, mert Pulszky a fegyveres felkelés megszervezése helyett egyre inkább a kiegyezés támogatására hajlott.
Az 1861-es választásokon távollétében Sáros vármegyében képviselőnek választották, de ekkor még nem léphetett magyar földre. Eötvös közbenjárására végül 1866-ban ő is hazatérhetett, azzal a feltétellel, hogy nem akadályozza a kiegyezés folyamatát. A feltételt megtartotta, támogatta Deák politikáját az országgyűlésben, előbb Szentes, majd Szécsény követeként. Kiterjedt tevékenysége, hatalmas munkabírása, remek szervezőkészsége miatt a „dualizmus kultúrpápájának” is nevezték.
A Szalon
Meghatározó szerepet vállalt az Esterházy-képtár anyagának megvásárlásában és a bécsi iparművészeti kiállítás anyagának megszerzésében, ezek a gyűjtemények alkották az Iparművészeti Múzeum alapját. 1869-től 1894-ig a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt, nyugdíjazása után pedig a magyarországi múzeumok és könyvtárak főfelügyelője. Az 1870-es években az antikvitás legjelentősebb szobrairól készült gipszmásolatokat vásárolt a Nemzeti Múzeum számára, melyek a később megalapított Szépművészeti Múzeum antik gyűjteményébe kerültek (jelenleg a tatai Kuny Domokos Múzeumban tekinthetők meg). Saját gyűjteményének néhány becses darabja is a magyar állam tulajdonába került, az egyik legjelentősebb közülük Andrea del Verrocchio (1436-1488) Fájdalmas Krisztus-szobra.
A szalon leggyakoribb vendégei voltak a politikusok közül Trefort Ágoston, Szilágyi Dezső, Apponyi Albert; a tudósokat Hunfalvy Pál, Herman Ottó, Fraknói Vilmos, képviselte; az írók közül Gyulai Pál és Toldy Ferenc volt rendszeres látogató, a művészi körökből gyakran eljött Liszt Ferenc, ha éppen Magyarországon tartózkodott, valamint Székely Bertalan és Than Mór.
Az 1880-as évek elejére azonban sok minden megváltozott: Pulszky maga megöregedett, közel állt a hetvenhez, fárasztotta már a nagyobb társaság; gyermekei a maguk útját járták már, több vagy kevesebb sikerrel, de jórészt önállóan; az apa háttérbe húzódott a politikában is, hogy nagyobbik fiának helyet csináljon; Polyxena férjhez ment, azontúl a saját családja foglalta le – az öreg Pulszkynak egyre inkább terhére volt a szalon, megszüntette hát. Pedig valószínűleg továbbra is voltak szép számmal idősebb és ifjabb tudósok, művészek, akiknek Pulszky szalonjába járni a magas színvonalú társalgás mellett presztízst is jelentett. Maga Pulszky azonban mindinkább visszahúzódott a társaságtól: 1884-ben újra megnősült, és második feleségével, Geszner Rózával visszavonultan éltek.
Korának elismert régésze volt, számos tudományos értekezést tett közzé e tárgyban: A magyarországi avar leletekről (1874); A rézkor Magyarországon (1883); Tanulmányok a népvándorlás korának emlékeiről (1888-1889); A magyar pogány sírleletek (1891); Magyarország archaeologiája (1897). A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1838), rendes (1840), illetve tiszteleti tagja (1841) lett, 1873-tól igazgatója, 1895-től alelnöke volt. Utazásait, számkivetettségét pontos, érzékletes stílusban írta meg Életem és korom című, történeti forrásként is használható visszaemlékezéseiben.
Olaszországban a Dante Alighieri szabadkőműves páholy vette fel tagjai közé 1860-ban, ekkor került kapcsolatba Garibaldival és Bakunyinnal. Hazatérése után tevékeny szerepet vállalt a szabadkőművesség magyarországi újjáélesztésében. Az 1870-ben létrejött Magyarországi Jánosrendi Nagy-páholy első nagymestere, majd az 1886-ban a két nagypáholy (a Jánosrendi és Magyarország Nagy-Oriense) egyesülésével létrejött Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első nagymestere volt. 1897. szeptember 17-én halt meg Budapesten.
2004 óta a róla elnevezett díjjal ismerik el a magyar múzeumügyért sokat tett szakemberek munkáját.
