„Villanyfény, füst. Ez már az ősz. De még / a kezdet halhatatlan ősze – most még az év / pörgő csiga az istenek kezében.” December 4-én ünnepli 65. születésnapját Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító.
1950. december 4-én született Sopronban Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító. Jogász édesapja 1952-ben meghalt, anyja újból férjhez ment, Zsuzsa nevelőapja is jogot végzett, de a háború után raktárosként dolgozott.
RAKOVSZKY ZSUZSA: ŐSZ
Egyetlen gerbera arany szeme –
egy kert jelképe az emlékezetben.
Barackszín hold: augusztus szelleme
kísért a két ecetfaág között. Benn
most szállnak épp láda-sírjukba le
a nyári holmik. Két molylepke rebben
szekrény-éjből. Szeptember gesztenyeemberkéi
formálódnak kezedben.
Villanyfény, füst. Ez már az ősz. De még
a kezdet halhatatlan ősze – most még az év
pörgő csiga az istenek kezében.
Még én is halhatatlan szemmel nézem a két
spaletta közt a holdat, az éjfél köldökét
duzzadni a jövővel, halállal terhes égen.
Debrecenben kezdte egyetemi tanulmányait, ahonnan egy év után átiratkozott az ELTE bölcsészkarára magyar-angol szakra. 1975-ben kapta kézhez diplomáját. Első verseskötete, a Jóslatok és határidők 1981-ben látott napvilágot, majd egy évvel később első fordításkötete, az ír népmeséket tartalmazó A megbabonázott puding is megjelent.
Saját bevallása szerint lassan és nehezen ír verseket, négy-öt év is eltelik, mire egy kötetnyi összegyűlik. Rakovszkyt az úgynevezett „új érzelmesség” képviselőjeként is szokták emlegetni, és minden verseskötetét általános kritikai elismerés övezi.
Rakovszky Zsuzsának sok év elteltével jelenik meg új verseskötete. A Fortepan magját a világhálón lévő régi fényképekből kiinduló versek adják. Egykorvolt történetek elevenednek meg, örökkévalóságba dermedt alakok mozdulnak meg – nyelvet kap a létezés megannyi titka.
A Rakovszky-világ különleges körfolyosó, egymásból nyíló és még inkább egymásba záródó terekkel: tragikus monológok, képleírások, tárgyak árnyékai. Konkrét időpontok és helyszínrészletek. És a hang, ami hagyja, hogy szerteszaladjon a történet, majd egy pillanattal később visszafogja magát, egybe rántja az egészet. Ebből születik az a sajátos ritmus, amiben váltakozik a balladai ráolvasás üteme és a katatón létérzékelés egyhangúsága. Rakovszky verseit olvasva saját lehetséges személyiségeinkkel is találkozunk; saját arcaink rajzolódnak ki a sorok mögött.
