„Képeim látható alakok melyek semmit sem titkolnak, misztériumot hordoznak” – vallotta a 125 éve, 1898. november 21-én született René Magritte. A belga származású szürrealista művész a megszokott tárgyakat szokatlan módon festette meg, megkérdőjelezve az emberi észlelésről alkotott közkeletű fogalmainkat.
Rene Magritte minden idők egyik elismertebb szürrealista művésze volt, aki már az 50-es éveiben járt, amikor végre elérhetett valamilyen hírnevet és elismerést munkáival.
Magritte számára fontosabb az elrejtett, mint az, ami látható: ez igaz volt saját félelmeire és a titokzatos ábrázolásának módjára is. Ha egy testet vászonba csavart, ha függönyt vagy falvédőt terített, ha fejeket rejtett a csuklyák vagy kalapok alá, akkor nem annyira rejtőzködő, mint inkább elidegenítő hatást elérni.
René Magritte 1898. november 21-én látta meg a napvilágot a belgiumi Lessines-ben. Szegény családba született, apja szabómester volt, anyja kalapkészítő. Gyermekkori élményei közül többször is felidézte, hogy egy léghajó zuhant a szülői házra. Arra is szívesen emlékezett vissza, hogy nyolcévesen a nyári szünidőben egy kislánnyal különös játékokba merültek egy kriptában, miközben egy festő az ódon sírkertet örökítette meg vásznán.
1910-ben Chatelet-be költöztek, ahol elvégzett egy festőtanfolyamot, mert rajztudásával kitűnt pajtásai közül. Két év múlva anyja öngyilkosságot követett el, a Sambre-folyóba vetette magát, és a családot nyilvánosan megalázták emiatt. Bár édesanyja holttestét sohasem látta, a vízen lebegő tetem, az arcát eltakaró ruha ihlette 1927-28-ban készített festménysorozatát.
A közeli iparvárosban, Charleroi-ban végezte el a középiskolát, 1916-ban beiratkozott a brüsszeli Szépművészeti Akadémiára. Azonban az iskolát elhagyta, úgy érezte, hogy időpocsékolás számára. Ekkoriban került a kezébe egy futurista kiállítás katalógusa, lenyűgözték a józan ész elleni esztétikai hadviselés korlátlan lehetőségei.
Az első világháború után készítette el első, kubista stílusjegyeket mutató plakát- és reklámterveit. Szakmai pályafutása során minden festménye a kubizmust tükrözi, azokat a mozgalmakat, amelyeket Pablo Picasso vezetett be, és amelyek akkoriban nagyon népszerűek voltak.
1922-ben feleségül vette kamaszkori szerelmét, Georgette Bergert, képeinek modelljét. Megélhetésüket úgy biztosította, hogy egy tapétagyárnak tervezett plakátokat és reklámokat, amelyek grafikai felépítésük és a térbeli mélység hiánya miatt az art deco irányzatra emlékeztettek. Emellett számos kisebb munkát vállalt, többek között káposztarózsát festett egy a tapétagyártó cégnél, hogy ki tudja fizetni a számlákat.
1925-ben hároméves szerződést kötött a brüsszeli Le Centaure galériával, ami lehetővé tette számára, hogy minden idejét a festészetnek szentelje. Hans Arppal, Francis Picabiával, Tristan Tzarával, Man Rayjel közösen szerkesztettek folyóiratokat (Oesophage, Marie).
1926-ban készítette első szürrealista festményét, az Eltévedt zsokét. Életének ebben az időszakában minden nap csaknem egy műalkotást készített, amely kiterjedt bemutatót és számos egyedi stílust tett lehetővé a kiállítás látogatói számára. 1927-ben a Le Centaure megrendezte első önálló tárlatát a brüsszeli Galerie la Centauriban , a kritikusok szörnyülködtek a képek láttán. A sikertelenség kedvét szegte, a kudarc nyomasztóan hatott rá, még ugyanebben az évben Párizsba költözött feleségével.
Az 1920-as években Sigmund Freud pszichológus írásai hatására a szürrealizmus fel fordult: irodalmi, szellemi és művészeti mozgalom forradalmát kereste a racionális elme korlátai ellen; és tágabb értelemben egy társadalom szabályait nyomasztónak látták. Barátságot kötött André Bretonnal, csatlakozott a szürrealisták köréhez, kommunista beállítottsága miatt Paul Éluard-hoz fűzték szorosabb szálak. Újabb brüsszeli, majd párizsi kiállítások következtek. Magritte képzeletét a mindennapi tárgyakban (pipa, esernyő, keménykalap, egy szem alma) megnyilvánuló misztikum foglalkoztatta. 1928-29-ben festette a Képek árulása című festményét, amelyen egy közönséges pipa látható, alatta a felirattal: Ez nem egy pipa.
A művész maga a következőképp írja le festményeit:
„Képeim látható alakok melyek semmit sem titkolnak, misztériumot hordoznak. Amint nézik a képeket, az emberek ezt az egyszerű kérdést teszik fel maguknak: Mit akar ez jelenteni? Nem jelent semmit, mert a misztérium nem mást jelent, mint az ismeretlent.”
1929-ben a Le Centaure galéria tönkrement, egy évvel később visszatért Brüsszelbe. A művészvilág és a műgyűjtők szép lassan kezdték megismerni a nevét. 1933-ban Brüsszelben és Párizsban, 1936-ban New Yorkban, 1938-ban Londonban állított ki. 1935-ben festette A hamis tükör című művét: egy tágra nyitott szemben felhők vonulnak tova. A következő esztendőben festette Tisztánlátás című önarcképét, amely alkotás közben ábrázolja: egy tojást próbál éppen megfesteni, de a vásznon egy felreppenő madár látható. A harmincas évektől több rövidfilmet is készített.
A második világháború éveiben, Belgium német megszállása alatt hazájában maradt. Ekkor készült Honvágy (1940) című műve is, amely elhagyott kőhídon álló, a folyót bámuló angyalt ábrázol, fekete ruhában, összezárt szárnyakkal, mögötte egy bávatag oroszlán fekszik.
A háború után több olyan női portrét festett, amelyeken az arc részeit női nemi szervek helyettesítik. Belgium német megszállása alatt a második világháborúban Magritte Brüsszelben maradt, ami szakításhoz vezetett Andre Breton művésztársával. A Bretonnal való összecsapás után Rene Magritte 1943-44-ben rövid időre színes, festői stílust választott: a Renoir-korszak néven ismert közjátékot, mellyel a németek által megszállt Belgiumban való elidegenedés és elhagyatottság érzésére reagált. Ez idő alatt Magritte Vincent van Gogh, Pablo Picasso és Paul Cezanne hamis festményeinek elkészítésével tartotta fenn magát – ezt a vállalkozást később testvére, Paul Magritte vette át.
Szívesen készített könyvillusztrációkat is, többek között Éluard (1946) és Lautréamont grófja (1948) műveihez. 1947-ben ismét New Yorkban nyílt önálló tárlata, 1953-ban Rómában, majd újra New Yorkban állított ki. 1954-ben alkotta meg egyik leghíresebb képét, A fények birodalmát. A vízparton álló ház két ablaka világos, az épület előtt álló kandeláber is világít, az éjszakai ház fölé mégis nappali ég borul.
„Minden, amit látunk, egy másik dolgot rejt magában, mindig azt akarjuk látni, amit látunk, amit elrejt”
Rene Magritte hű maradt szürrealista stílushoz akkor is, amikor pályafutása későbbi szakaszában szobrokkal kezdett foglalkozni.
Játékos és provokatív humora volt, ami a általa alkotott festményekben és szobrokban tükröződött vissza, és pályafutása során a legismertebb darabjaivá váltak.
Ennek egyik példája az általa készített pipafestmények sorozata. A paradox világ iránti lenyűgözés jól látható, ha az egész sorozatot egy egész darabként tekintjük, nem pedig a képeket önmagukban.
Első visszatekintő kiállítását 1954-ben Brüsszelben rendezték meg, a következőre tizenegy év múlva a New York-i Museum of Modern Artban (MoMA) került sor, ekkor jelent meg első monográfiája is Patrick Walberg tollából. 1965-ben festette egy másik híres alkotását, a Biankót. Az erdőn át poroszkáló lovas látványa a megszokottnak éppen az ellenkezője: amit a fáknak takarniuk kellene a lóból és lovasából, az látható, amit pedig nem takar fatörzs, az láthatatlan.
A nyilvánosság érdeklődése a hatvanas években nőtt meg művei iránt, alkotásai a pop-art, a minimalista és a konceptualista művészeket is megihlették, művei megismertetéséért a popkultúra is sokat tett. René Magritte 68 éves korában 1967. augusztus 15-én halt meg Schaerbeekben.
A New York-i Metropolitan Múzeumban 1992-ben, a bécsi Albertina Múzeumban 2011-ben, a New York-i MoMA-ban 2013-ban, a párizsi Pompidou Központban 2016-ban rendeztek alkotásaiból életmű-kiállítást. A magyar közönség 2014-ben a Magyar Nemzeti Galéria Dada és szürrealizmus tárlatán tekinthette meg néhány képét. 2009-ben műveinek szentelt múzeumot nyitottak Brüsszelben, lessines-i szülőháza is múzeumként működik. Alkotásai rendkívül népszerűek: 2009-ben Brüsszelben fényes nappal rabolták el egyik képét, a Christie’s londoni árverésén pedig 2017 márciusában rekordáron, 13,5 millió fontért ütötték le egyik festményét.
