Első alkalommal találkozhat a magyar közönség Pierre-Auguste Renoir műveivel átfogó, reprezentatív kiállításon a Szépművészeti Múzeum szeptember végén nyíló tárlatán. A francia mester alakábrázolását a középpontba állító, január elejéig látható, nagyszabású tárlat a festő mintegy hetven alkotását vonultatja fel.
A párizsi Musée d’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben megvalósult kiállításra több mint húsz közgyűjteményéből kölcsönzött műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum.
Bár Renoirt (1841–1919) az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része nem szorítható be a mozgalom keretei közé.
Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új – a pillanatnyi benyomások, változó fény- és színhatások rögzítésére irányuló, a festői spontaneitást hirdető – stílus megteremtőinek. 1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől.
A szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereső festő nagy elődeihez, Raffaellóhoz, majd a francia rokokó mestereihez, Jean-Antoine Watteau-hoz, Jean-Honoré Fragonard-hoz, François Boucher-hez, végül Tizianóhoz és Peter Paul Rubenshez fordult útmutatásért. Évtizedeken át intenzív párbeszédet folytatott példaképeivel, új, modern hagyományt teremtve.
Renoir még élete végén, a 20. század első évtizedeiben is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni, aki páratlan festőiségével, lenyűgöző termékenységével, példaértékű kitartásával a következő generáció nagy alakjait, Pablo Picassót és Henri Matisse-t is inspirálta.
„Figurális festő vagyok” – hangoztatta Pierre-Auguste Renoir, arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába.
Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését.
Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjain a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte.
Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak. A kiállítás festményeken, grafikákon, szobrokon keresztül vizsgálja Renoir viszonyát a művészetét inspiráló modellekhez.
A tárlaton rajzok, grafikák, szobrok mellett mintegy negyven festményt láthat a közönség, köztük olyan főműveket, mint például A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások. A festőnek szentelt első magyarországi kiállítás – amelyen a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kap – kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését.
A párizsi Musée d’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben megvalósult kiállításra 27 mű érkezik a két párizsi múzeumból, de kiemelkedő jelentőségű alkotások érkeznek a tárlatra további csaknem húsz jeles európai közgyűjteményből, többek között a párizsi Petit Palais-ből és a Musée National Picassóból, a madridi Museo Nacional Thyssen-Bornemiszából, vagy a bécsi Belvedere-ből.
A kiállított portrékon keresztül bemutatjuk, hogyan változott Renoir megközelítése modelljeinek státuszától és szerepeitől függően (családtagok, barátok és megrendelők). A kiállítás a Párizsban és külvárosaiban divatos szabadidős tevékenységek iránti érdeklődését is feltérképezi (Modern élet). Ez a szekció alkalmat ad arra is, hogy bemutassuk, hogyan modernizálta Renoir a 18. századi fête galante, a „gáláns ünnepségek” témáját.
A tárlaton a Fiatal lányok zongoránál című alkotás különböző változatain figyelhetjük meg, hogyan ábrázolta Renoir modelljeit enteriőrben; az otthon, az intimitás témáját családi portréin is felfedezhetjük.
A kiállítás következő szekciója Renoir aktjaira fókuszál. Az 1869 és 1919 között festett alkotásokon figyelemmel kísérhetjük Renoir törekvését arra, hogy modelljét tájképbe helyezze.
Végigkövethetjük, hogy az alakokon megjelenő fény-árnyék játékának impresszionista megjelenítésétől hogyan jutott el egy művészileg egységesebb megközelítéshez.
A tárlaton külön szekcióban találkozhatnak a látogatók a francia mester utolsó remekművével, az 1919-ben született Fürdőzők című alkotással.
A tárlat zárásaként néhány vitrin felidézi az egykor magyar magángyűjteményekben lévő Renoir-műveket, majd arra is kitér, hogy a 20. század elején mely alkotásokkal találkozott a magyar közönség. Végül egy filmrészlet is segít megeleveníteni az idős Renoir alakját.
A válogatás a festő és modelljei kapcsolatát is vizsgálja.
Renoir nemcsak megfigyelte, de újra is alkotta a modellek vonásait, arckifejezéseit, és hétköznapi helyzetekben ábrázolta őket, így nem csupán művészi ideált kívánt teremteni, hanem életideált is, melyben szerencsésen találkozik egyéni boldogság és társadalmi harmónia.
A január elejéig látható tárlaton most első alkalommal kerül együttes kiállításra Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változata, melyek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben, egy gyűjteménytörténeti jelentőségű vásárlás révén került a Szépművészeti Múzeum tulajdonába.
A kiállítás kurátorai: Cécile Girardeau, a Musée de l’Orangerie művészettörténésze, Kovács Anna Zsófia, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni nemzetközi gyűjteményének vezetője és Paul Perrin, a Musée D’Orsay gyűjteményi igazgatója.
A kiállítás a Szépművészeti Múzeum szervezésében valósult meg, a párizsi Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie kivételes kölcsönzéseinek köszönhetően.
