Rodin, az erotika művésze

Szerző: Cultura / 2012. november 17. szombat / Kultúra, Képzőművészet

A Párizsi Szalon éves kiállításán 1899-ban, Auguste Rodin bemutatta két nagyméretű szobrát, A csók és a Balzac című alkotásokat. Rodin 58 évesen sikerei csúcsán állt. A szexualitást nyíltan bemutató művész minden művéért harcolni kényszerült.

A csók ölelkező párja eredetileg a francia kormány által megrendelt monumentális kapuja – a Pokol kapuja néven vált ismerté – egy darabja volt. 1898-ra már világossá vált, hogy a megrendelő múzeum tervéből nem lesz semmi, jóllehet Rodin már több mint 20 éve dolgozott művén. A Párizsi Szalon kedvéért úgy döntött, hogy kivesz egyes darabokat a kompozícióból, és azokat tömör márványból formázza meg. A monumentális Balzac-szobor sorsa hasonlóképpen viszontagságos. 1891-ben egy irodalmi társaság felérte Rodint, hogy alkosson szobrot a nagy író tiszteletére. Hét év után Rodin úgy döntött, hogy a majdnem kész művet a Szalon kedvéért kiállítja. Amikor a megbízók meglátták a szobor gipszbe öntött másolatát, azonnal szerződést bontottak a művésszel. Mégis, ezek a művek tanúskodtak, hogy a művész nem enged a politikai és kulturális befolyásolásnak, illetve, hogy a közelmúlt szakmai és magánéleti megpróbáltatásai után (nagy szerelme, Camille Claudel röviddel ezelőtt vetett véget kapcsolatuknak) töretlenül mer tovább álmodni.

Auguste Rodin francia szobrász, az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője 1840. november 12-én született és 95 éve, 1917. november 17-én halt meg. Pályakezdésének ismert részletei alapján Rodin ifjúságát már-már szerzetesi komolyság és szigor jellemzi, ami látszólag kizár mindenfajta erotikus és szexualitás ihletet első művészi megnyilvánulásaiban. Rodin egyszerű családban született Párizsban, érdeklődése már korán jelentkezett művészet iránt, Petite École-ban matematikát, rajzot és festészetet tanult. Rodin legtöbb ismeretére mégis önképzéssel tett szert, mert a főiskolára többszöri próbálkozásra sem sikerült bejutnia, így húsz évig kézművesként épületek díszítésén dolgozott. Közben meghalt két évvel idősebb nővére, akihez olyan erős szeretet fűzte, hogy annak halála után szerzetesnek állt. A rendház vezetője azonban felismerte képességeit és a szobrászat folytatására biztatta.

Fiatalkori műveiben többségben vannak a férfiaktok és a férfiarc-ábrázolások, amelyek robosztus férfiasságot árasztanak. A nőkkel való első romantikus és testi kapcsolatai láthatólag semmi különös nyomot nem hagynak korai munkáin. Az ifjú szobrászjelölt 1864-ben egy divatáruüzletben megismerkedett Rose Beuret nevű fiatal varrónővel, aki a szeretője lett, és aki életre szóló társa és modellje lett. Rodin számtalan kalandja és hűtlenségei ellenére az öreg szeretők végül házasságot is kötöttek, mintegy 53 év együttélés után, két héttel az asszony halála előtt. Rose hűségesen kitartott a gyakran félrelépő szobrász mellett, jóllehet a férfi kezdetben, még a szellemi fejlődésben visszamaradt gyermekükkel sem sokat törődött. Egy 1913-ban Rose-nak küldött rövid üzenet szavai egy akkor már több mint ötvenéves mély kötődésről tanúskodnak: „Drága jó Rózám, levelemet abban a felismerésben küldöm neked, amelyet Isten nagyságának láttán érzek, aki mellém rendelt téged. Vésd be ezt abba a drága jó szívedbe! Kedden érkezem.” Noha Rose jó néhányszor modellt ült Rodinnek, a többi szeretővel ellentétben Rose soha nem vált igazi erotikus múzsává. Rodin mellette sokkal inkább érzelmi biztonságot talált, ami nagyban megkönnyítette számára, hogy elviselte az emberpróbáló munkatempóját.

Rodin 1866-ban vett részt először kiállításon, majd Olaszországban tanulmányozta Donatello és Michelangelo műveit. Bronzkorszak című alkotásával kavart vihart először, mert a kritikusok azzal vádolták, hogy élő alakról vette a gipszmintát. A hírnév 1877-ben köszöntött rá Keresztelő Szent János prédikál című szobrának kiállítása után. A díszítőművészetek múzeumának felkérésére kezdett dolgozni A pokol kapuján, melyet Dante Isteni színjátéka ihletett. Bár a bronzkaput nem sikerült befejeznie, több alakja önálló életre kelt és bevonult a köztudatba, ilyen A gondolkodó, A csók és az Örök tavasz.

A művészet, szex, szerelem, őrület

A megbízással önálló stúdió és egyre több, jövedelmező felkérés járt, így Rodin 1883-tól már tanítványokat is fogadhatott. A Pokol kapuján dolgozott még, amikor megkezdődött szenvedélyes és viharos szerelmi kapcsolata a 18 éves Camille Claudel szobrásznővel, Paul Claudel költő nővérével. A nála húsz évvel fiatalabb nő egy diákcsoport tagjaként érkezett műhelyébe, hogy órákat vegyen tőle. Úgy tűnik, ez a találkozás indította el Rodinnél a szexualitás témájának nyílt ábrázolását, az erotikus inspirációs források felszínre hozására irányuló vágyat. Camille sok szempontból az ideális társat testesíti meg a szobrász szemében. Bár családja gátolta vágyát, hogy művészi pályára lépjen, a fiatal szobrásznő hihetetlen rituális, független és szenvedélyes nő, ugyanakkor óriási szobrásztehetség.

A viharos szerelem példa nélküli intenzitással sarkallja Rodint kreatív tehetségének kibontakoztatására. Az első négy évben folyamatosan jelen van a kapu kompozíciója erotikus töltetű alakokkal és jelenetekkel telik meg, amelyek közül nem egy – mint az összefonódó, gyengédségtől átitatott párja, Paolója és Francescája, A csók – később önálló szoborrá fejlődik. Ilyen lesz az szexualitással átitatott Fugit Amour, a Meditáció, az Adele torzója és a Guggoló nő is. Camille, akihez fogható hatása és súlya egyetlen más nőnek sem lesz Rodin életében – pedig jócskán megfordultak körülötte -, számos egyéb alkotáshoz szolgál modellül: ilyen többek között A gondolat, A Danaida vagy a Camille Claudel feje című alkotás.

Rose Beuret minden kétséget kizáróan szenvedett, a két féltékeny nő gyakran szembe is került egymással. Ám ha Rodin egy-egy időre el is engedte Rose kezét, nyíltan soha nem vállalta Camille-jal folytatott viszonyát. A nagy szerelem szakítással ért véget, a lány talán csak bizonyítási szándékból véget vetett a kapcsolatuknak, ám sok jót nem tartogatott neki az élet: elmegyógyintézetbe került, ahonnan soha többé nem engedték ki. Szenvedés lett a sorsa, amit bátyja, a költő Paul Claudel soha nem bocsát meg Rodinnek. Egy ízben így emlékezett meg a szobrászról: ” Folyton szoknyák után kutató szemei mintha kocsányon csüngtek volna amikor dolgozott, orrát hol az agyaghoz, hol a modellhez nyomta. Orrát mondtam volna? Inkább azt kellett volna mondanom: vadkanagyarát, amely mögött jéghideg kék tekintet meredt.” Azt illik mindehhez tudni, hogy Rodin súlyosan rövidlátó volt, ami miatt egészen közel kellett mennie modelljeihez, ha valamit meg akart figyelni rajtuk.

Monumentális szépségek

Rodin műveit nem lehet csak voyeurizmusra, maszkulin, férfias képzelgésekre és pornográfiára redukálni, élete alkonyán így nyilatkozott: ” Átélem a szépség minden formáját, ez a csoda mindennap újjászül engem. Meg fogok halni, meg kell halnom, de olyan vagyok, mint egy virágba borult fa.” Ezek szerint Rodin filozofikus alapokon alkotta erotikus a rajzait éppúgy, mint a szobrait.

Bár Rodin munkáival a kritika olykor kíméletlenül bánt, Calais városa mégis őt bízta meg a százéves háború egyik történelmi eseményét megörökítő emlékmű elkészítésével, ennek nyomán született a Calais-i polgárok szoborcsoport. Az 1900-as párizsi világkiállítás után számtalan portrémegrendelést kapott, így megmintázta Sarmiento argentin elnököt, Victor Hugót, Balzacot, Nyizsinszkijt, Clémenceau-t és G. B. Shaw-t.

Rodin életművében a Balzac-szoborban megfogalmazott vitalitás és a késői rajzok élesen szemben állnak a kapu morbiditásával és számos más, 1900 előtt készült művei. „Ez a szobor életművem összegzése, életem nagy felfedezése”, írja feljegyzéseiben, s aligha véletlenül. A Balzac-szobor kidolgozatlannak tűnő, sietősen gipszbe öntött, rendkívül visszataszító emberalak (a későbbiek során bronzból és márványból is készített változatokat a témára). Valójában miért is oly sokkoló ez a szobor? A valódi okról sokan jobban szeretnek hallgatni. A szobor egyik bronzból formázott előkészítő tanulmányán Rodin erekció közben péniszét markolászva ábrázolja az írót. A végleges szobron láthatjuk a Balzacot a híres köntösében, de az elkészült alkotás még így is fallikus karakterű lett.

1917. november 17-én halt meg Meudonban, 77 éves korában. Minden szobrát és rajzát hazájára hagyta, kívánságának megfelelően fejfájának és sírfeliratának helyére A gondolkodó másolata került. A legnagyobb gyűjtemény a párizsi Rodin Múzeumban látható, a ház 1906-tól Rodin lakóhelye volt. A philadelphiai Rodin múzeum, a Stanfordi Egyetem Cantor Art Központja mellett hat kontinens kétszázhúsz múzeuma és gyűjteménye őrzi műveit. Ő volt az első szobrász, aki először ábrázolta az emberi testet a maga természetes szépségében a lelkiállapotok és az érzelmek kifejezésére.

R. M. Rilke írta Rodinről: „A dolgozó test éppen úgy tárulkozott ki előtte, mint korábban a szerelmes test. Az élet új kinyilatkoztatása ez. Ám ez az alkotó annyira a maga dolgai között él, amennyire a saját művei mélységében, hogy kinyilatkoztatásokat nem is képes felfogni másként, mint saját művészete egyszerű eszközeivel. Új élet; ez az ő számára végső fokon: csak új felületek, új mozdulatok. Így vált egyszerűvé körülötte minden. Többé már nem tévedhet. Rodinnek ez a fejlődése útmutatás ebben a tanácstalan korban minden művészetnek. Egyszer majd felismerik, mi tette olyan naggyá ezt a művészt: az, hogy munkás volt, s nem vágyott másra, csak arra, hogy minden erejével behatolhasson szerszáma közönséges és kemény munkájának titkaiba. Ebben volt némi lemondás is az életről; de éppen ezzel a türelemmel nyerte el az életet: mert vésőjéhez odasereglett a világ.”