110 éve, 1911. május 16-án született Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső, akit a múlt évszázad leghíresebb bűvészeiről szóló Amerikában megjelent könyvben a magyarok közül megemlítenek.
Budapesten 1911. május 16-án, egy betűszedő fiaként látta meg a napvilágot. Pályafutása 1924-ben kezdődött, ahogy Gálvölgyi János színész (Rodolfo veje) a kezdetekről mesélte: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, Budapest, abban egy utca, a Nagyfuvaros utca, és ebben az utcában lakott szoba- konyhás lakásban testvéreivel és a szüleivel egy kisfiú. Egy szép napon ez a kisfiú találkozott egy kínai gyöngyárussal – mert akkor még ilyenek is voltak Budapesten-, akitől megtanult egy bűvészmutatványt. Másnap épp ezt mutatta be barátainak a Mátyás téren amikor egy arra sétáló elegáns úr felfigyelt az ügyes kis kezekre. Ezt az urat Ódry Zuárdnak hívták, kegyelmes úrnak szólították, amúgy amatőr bűvész volt és a híres színész, Ódry Árpád – bátyja…”
Ódry Zuárd, aki akkor a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke is volt kezdte el tanítani, évekig csak az alapokat oktatta, nem engedte tovább. Ahogy a Rodolfo néven vált világhírűvé vált bűvész később tanulóéveire emlékezett: „Amikor az ábécét megtanultam, akkor a legbonyolultabb fogásokat is megértettem, és meg tudtam csinálni.”
1930-ban a Fővárosi Nagycirkuszban mutatkozott be, s mutatványaival hamarosan külföldön is ismertté vált. Fellépett Londonban, Lausanne-ban, Párizsban és Berlinben. „Tudományát” az Artista Akadémián, majd az Állami Artistaképző Intézetben tanította, s könyvet is írt művészetéről. A Révész Gy. Istvánnal együtt írt Vigyázat Csalok című memoárt és a szakmai titkokat felfedő Bűvészkönyvet sokan olvasták, sok gyermek kedvenc játéka volt az általa összeállított bűvészládika. Erőssége volt a kézügyesség, s elkápráztatta közönségét a gondolatolvasás, a mnemotechnika, a szuggesztiós mutatványok és a színpadi zsebtolvajlás trükkjeivel.
5000 mutatványt és kombinációt ismert, s még túl a hetvenedik születésnapján is napi négy órát gyakorolt, egy kétméteres tükörben ellenőrizve mozdulatait.
Elmondása szerint csak a bűvészet érdekelte, barátai körében is újabb és újabb trükköket mutatott be, ezzel is felmérve a várható sikert. Hiteles művész és ember volt, a legegyszerűbb helyeken, a legszegényesebb körülmények között éppoly igényes előadást tartott, mint a csillogó színpadokon, neves helyeken. Rodolfo 1987. január 25-én halt meg.
„Gondolatátvitelt csak intelligens közönséggel lehet csinálni, aki nem gondol semmire azzal nem tudok mit kezdeni” – mondta egyszer. Véleménye szerint a művészet komolysága az, „amikor az ember minden fellépésre úgy készül, mintha az élete függne tőle.”
A világháború idején a fronton szolgált, kórházakba vitték el, ahol a kéz és lábnélküli emberroncsok arcára varázsolt mosolyt művészetével. „Ágytól ágyig vittem trükkjeimet…, akkor nem egyszerűen művésznek, de Sámánnak, Varázslónak éreztem magam.”
Művészetét persze nem a varázslás, a sámánság jellemezte, hanem a küzdelem, az akaraterő, a kemény munka eredményeként létrejött csoda. Hitvallása szerint „az a művész aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt”.
