„Homályosan tudtam, azt játszom, hogy zsenivé válok. Ó, Salvador Dali, most már tudod! Ha zsenit játszol, azzá válsz!” – írta naplójában a 120 éve született Salvador Dalí, a legismertebb szürrealista festő.
A szürrealizmust nem is annyira betetőző, mint inkább bevégző, illetve meghaladó Dalí maga is úgy látta, hogy két legfőbb tulajdonsága – őrültsége és zsenialitása – egy tőről fakad, ezért gondolta azt, hogy muszáj „mindennap kicsivel őrültebbnek lennie”, zsenialitását – és szerénységét – pedig legjobban az a kijelentése érzékelteti, mely szerint egyetlen képe többet ér, mint Picasso egész életműve.
Ha ezzel nem is ért egyet mindenki, az vitathatatlan, hogy a festészeten és szobrászaton kívül filmezéssel, ékszerkészítéssel, irodalommal – ráadásul paranoia-kritikával is – foglalkozó Dalí nemcsak a képzőművészetet, hanem az önreklámozás művészetét is forradalmasította.
Salvador Dalí (teljes nevén: Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech) a katalóniai Figueras városában 120 éve, jómódú polgárcsaládban, ahol a háttérben feloldhatatlan ellentmondás feszült anyja mély vallásossága és apja materializmusa között. Katalán voltára büszke volt, számos különc tulajdonságát tudta be származásának. Szülei kétéves korában meghalt első fiúgyermekük reinkarnációjának tekintették, így mindent megengedtek számára, tilalmakkal szinte nem találkozott.
„Hatéves koromban szakács akartam lenni. Hétévesen Napóleon. Azóta ambícióim egyre nőttek, ahogy a nagyság iránti rajongásom is.”
Dalí kora gyermekkorától ügyesen rajzolt és jogász végzettségű apja hatalmas könyvtárának köteteit bújta. A rajziskolába járó fiú egy nyári szünidőben ismerkedett meg az impresszionisták műveivel, s az élmény egész életét meghatározta. Első műveit 14 éves korában mutatták be, ekkoriban már írással is próbálkozott.
A madridi San Fernando Szépművészeti Akadémia diákjaként ismerkedett meg a filmes Luis Bunuellel és a költő Garcia Lorcával. Az intézményből, hiába volt rendkívül tehetséges, botrányai miatt nem sokkal végzése előtt eltanácsolták, s néhány napra börtönbe is került a katalán szeparatizmus támogatásának vádjával.
Korai képein a futurizmus és a metafizikus festészet jegyei fedezhetők fel, számos modort elsajátított, de saját stílusa csak az 1920-as évek végére alakult ki, ebben szerepe volt Sigmund Freud pszichoanalitikus elméletének a tudattalan képek erotikus jelentéséről.
1926-tól gyakran utazott Párizsba, ahol kapcsolatba került Picassóval, ebben az időszakban növesztette védjegyévé vált, jellegzetes bajszát. Csatlakozott a szürrealistákhoz, akik az „értelemnél valóságosabb tudattalant” próbálták kifejezni, Dalí annak érdekében, hogy látomásait felszínre hozza, a „paranoid-kritika” módszerével késztette magát hallucinációkra.
„Személyiségem minden tréfát, minden misztifikációt kizár, hiszen én misztikus vagyok, márpedig a misztikusság meg a misztifikáció formálisan szembenáll, a közlekedőedények törvénye szerint.”
A francia fővárosban megismerkedett Paul Éluard költővel és annak feleségével, az orosz származású Galával is, ami magánéleti és művészeti szempontból is döntő jelentőségűnek bizonyult. A nála tíz évvel idősebb Gala, aki „megmentette az őrülettől”, és részt tudott venni férje excentrikus bolondozásaiban is, egy egész életre társa lett.
Dalí 1929-től festett képeivel a világ legismertebb szürrealista alkotója lett. Műveinek álomvilágában a hétköznapi tárgyak alakja megváltozik, gyakorlatilag képtelen, fogalmilag mégis követhető átváltozásokon mennek keresztül. Két szürrealista filmet is készített Luis Bunuellel, 1928-ban Az andalúziai kutyát, 1930-ban az Aranykort.
Alkotásaira a szigorú művészi fegyelem, a „felügyelt véletlen” és a képzelet korlátlanságának egységbe fegyelmezett ellentéte jellemző. Leghíresebb képei: Az emlékezet állandósága, ezen láthatók a legendás elfolyó órák, A lángoló zsiráf, Látomás (tigrisekkel és póklábú elefánttal), A polgárháború előérzete. Képeinek olykor több nézetet is adott, mást látni rajtuk messziről, és mást a részletek tüzetes vizsgálatakor. Az 1930-as évek végén stílusa Raffaello hatására akadémikusabbá vált, elszakadt a szürrealista mozgalomtól, egyre jobban érződött pénzéhsége.
„Hányszor megállapítottam már, hogy az őrültek vonzzák az őrülteket! Bárhova is megyek, az őrültek és az öngyilkosok díszsorfala vár ott rám. Ösztönösen tudják, hogy közéjük tartozom, bár elismerik, hogy egyetlen apróság mégiscsak megkülönböztet az őrültektől: az, hogy én nem vagyok őrült.”
Az 1930-as évek második felében a politikába is beleártotta magát, a polgárháború idején Franco lelkes híve volt, holott a diktátor emberei gyilkolták meg barátját, Garcia Lorcát, sőt még Hitlert is dicsőítette – emiatt a szürrealisták végleg kiközösítették és Bunuel barátságát is elvesztette. 1940-ben elhagyta Spanyolországot, 1955-ig az Egyesült Államokban élt. Az ekkor már világhírű művész színházi díszleteket, jelmezeket tervezett a Metropolitan Opera számára, luxusüzletek berendezésével bízták meg, még az ékszertervezésben is kipróbálta magát, reklámkampányt is tervezett, de legfőképp minden eszközzel magát népszerűsítette.
Sikerei hazájába való visszatérése után sem maradtak el. Vallásos témájú képeket éppúgy festett, mint túlfűtötten erotikus alkotásokat, vásznain gyermekkori emlékeit idézte vissza és Galát ábrázolta. Főbb motívumai szobrain is megjelentek, illusztrációkat, sorozatokat készített Dante Isteni színjátékához, a Carmenhez, Rabelais Gargantua és Pantagrueljéhez, Voltaire Candide-jához, Cervantes Don Quijotéjához.
Szülőhelyén, Figuerasban 1974-ben létrehozta múzeumát azon a helyen, ahol első képeit kiállították, alkotásai kiállításokon járták a világot. Budapesten 1987-ben és 1988-ban, Szentendrén 2001-ben csodálhatta meg a közönség képeit, 2014 novemberében a budapesti Művészetek Palotájában a festő legnagyobb, 9×15 méteres képe előtt lépett fel a Finzi Pasca újcirkusz társulat.
„Ha úgy döntesz, hogy a saját dicsőségesért háborúzol, kérhetetlenül tönkre kell tenned azokat, akik a legjobban hasonlítanak rád. Minden szövetség elszemélytelenít. Minden, ami közös, maga alá temet.”
Dalí 1980-tól mozgásszervi betegsége miatt már nem tudta az ecsetet kézbe venni, még jobban megtörte imádott feleségének 1982-ben bekövetkezett halála. A depresszióba esett művész ezután visszavonultan élt szülővárosában 1989. január 23-án bekövetkezett haláláig.
Dalí a festői mesterség minden fortélyának birtokában volt, a klasszikusokkal is felvette a versenyt, de talán senki sem engedte ennyire szabadon szárnyalni képzeletét, olyan csodákat és rémségeket vetett vászonra, melyek a legtöbb embernek eszébe sem jutnak
Egyik legismertebb mondása így hangzik: „abban különbözöm a többi bolondtól, hogy nem vagyok bolond.”
