„A mag nekünk kél, a nyár nekünk érlel, fenjük a kaszát az aratáshoz. A történelem lép egyet, fogódzkodjunk bele, hogy vele lendüljünk előre.” 95 éve született Sarkadi Imre Kossuth- és József Attila-díjas író, újságíró.
„Amíg az ember él, a saját erkölcsi normái szerint teszi, akármilyen is a helyzete; mindegy, hogy fiatal, utolsó éveit éli-e vagy beteg, vagy akár a siralomházban ül. A helyzet – a te helyzeted is – az legfeljebb kötelezhet, de semmi alól fel nem menthet.” (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom)
1921. augusztus 13-án született Debrecenben, édesapja adóhivatali tanácsos, adófőellenőr, édesanyja tanítónő volt. Középiskolai tanulmányait a református kollégiumban végezte, majd 1939-ben beiratkozott a debreceni egyetem állam- és jogtudományi karára. A jogi stúdiumok mellett sok egyéb dolog is érdekelte, így az egyetemmel párhuzamosan dolgozott gyógyszerészsegédként és írnokként is, 1942-44-ben pedig a Debreceni Újság-Hajdúföld nyomdai korrektora, s több sportlap tudósítója is volt. 1943-ban végbizonyítványt szerzett az egyetemen, 1945-ben a Tiszántúli Népszava munkatársa, majd a Debreceni Szabad Szó szerkesztője lett.
1946-ban a fővárosba költözött, ahol a Szabad Szó munkatársa lett, s mellette a Válasz című lapnak is írt színházi jegyzeteket.1947-től a Magyar Rádió Falurádió című műsorának szerkesztője volt, de innen politikai okok miatt eltávolították. Ezt követően rövid ideig a Válasz állandó munkatársa, majd 1949-től a MAFILM dramaturgja, 1950-től pedig a Művelt Nép segédszerkesztője volt.
1950 és 1953 között irodalmi munkásságából élt, majd egy váratlan fordulattal Balmazújvárosba került, ahol az egyik általános iskola tanára lett. Egy év múlva visszatért Budapestre, s 1954-55-ben részt vett a Csillag című folyóirat, majd az Irodalmi Újság szerkesztésében, 1955-57-ben pedig a Madách Színház dramaturgja volt. 1960-61-ben néhány hónapig az Állami Vakcinatermelő Intézetben dolgozott segédmunkásként. 1961. április 12-én bekövetkezett halálának oka máig nem tisztázott, annyi biztos, hogy egy baráti buli végén, amelyet a neves festő, Kondor Béla lakásán tartottak, ittas állapotban kizuhant az emeleti ablakból.
Tragikus és ellentmondásos volt a halála, s épp ilyen tragédiákkal, ambivalenciákkal terhelt volt az élete, írói munkássága is. Pályájának kezdeti szakaszán kiváló tollú újságíró és publicista volt, fáradhatatlanul járta a vidéket, s tapasztalatait mindig pontos, mindig közérthető formában tárta olvasói elé. Későbbi munkásságára jellemző volt a többműfajúság, írt remekbe szabott novellákat, drámákat, kis- és nagyregényeket is. Minden munkáját a tökéletes formai megszerkesztettség, a népnyelv fordulatait is felhasználó választékos nyelvezet, a részletes és alapos emberábrázolás, az alaposan átgondolt cselekményvezetés jellemezte.
Írói eszményképe Móricz Zsigmond volt, az ő útját kívánta folytatni a magyar nép, a parasztság életkörülményeinek, jellegzetes alakjainak, a történelmi helyzetből eredő konfliktusainak ábrázolásával. Munkásságáért 1951-ben, 1952-ben és 1954-ben is József Attila-, 1955-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Az 1950 és 1953 közötti időszakban írott munkáiban (Gál János útja, Rozi) túlnyomórészt az alakuló szocializmus iránti lelkesedése szólalt meg, hitt egy szebb, igazságosabb jövő építésében. A törvénytelenségekkel, ellentmondásokkal való szembesülés azonban 1953 után egyre inkább a Nagy Imre-féle politika hívévé tette. Ekkori írásaiban tetten érhető a kezdeti lelkesedés megcsappanása, a falusi élet körülményeinek reális számbavétele, novelláiban egyre művészibben ábrázolta a tragikus emberi sorsokat. Ennek a korszakának jelentős darabjai a paraszt Rómeó és Júlia témáját feldolgozó A kútban című novellája, amelyből 1955-ben Fábri Zoltán elkészítette a Körhinta című filmet a nagyon ifjú Törőcsik Marival és a felejthetetlen Soós Imrével a főszerepben. Ugyancsak film készült Tanyasi dúvad című kisregényéből is, 1959-ben ismét Fábri vitte vászonra Bessenyei Ferenccel és Medgyesi Máriával. 1955-ben készült el a még mindig falusi környezetben játszódó Szeptember című drámája, valamint a szemléleti és tematikai változás előhírnöke, a vidéki értelmiséget ábrázoló Viharban című kisregénye.
Az 1956-os forradalom leverése utáni időszak átmenetileg eltávolította Sarkadit az irodalomtól. Súlyos válságokkal küzdött magánéletében is, köztudott volt róla, hogy erősen alkoholista, reggel egy liter rummal indított, majd napközben ehhez még pálinkát, egyéb tömény szeszes italokat fogyasztott.
Könnyen szerelmesedő ember volt, állítólag barátja, Kondor Béla felesége iránti nem múló szerelme vezetett tragikus halálához is. E magánéleti vívódások, a szellemi útkeresés küzdelmei tükröződnek utolsó írói időszakának darabjain is, amelyeket olyan remekművek fémjeleznek, mint a Bolond és szörnyeteg című regény, A gyáva című kisregény, az Oszlopos Simeon című kisregényből átírt színdarab és az Elveszett paradicsom című dráma. Morális káosz, tudatos és ösztönös önpusztítás, kudarcos életek elevenednek meg az olvasó szeme előtt, ám feloldozást, megoldást egyik mű sem kínál. E darabok népszerűségéhez hozzájárult értő filmes feldolgozásuk is, az Elveszett paradicsomból Makk Károly készített filmet Pálos Györggyel és Páger Antallal, A gyávából pedig Mihályfi Imre Tordai Terivel, Huszti Péterrel és Kálmán Györggyel.
A művek sikerének fényében szerzőjük már nem sütkérezhetett, az a végzetes áprilisi éjszaka megszakította az ígéretes írói pályát. Halála után több mint egy évtizeddel a Szépirodalmi Könyvkiadó megjelentette négykötetes életműsorozatát, majd 1987-ben az írói hagyatékból még előkerült írásaiból jelent meg válogatás Párbeszéd az idő dolgairól címmel.
