„Nem érdemes búsulni, Nils Holgersson! Gyönyörű ez a világ, kicsinek, nagynak!” Selma Lagerlöf, a Nils Holgersson írója, az első nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.
„Milyen szomorú az, ha buta valaki! Rossz lehet akárhol, de legrosszabb dolga annak van, aki buta és Vermlandban lakik.” (Selma Lagerlöf: Gösta Berling)
80 éve, 1940. március 16-án hunyt el Selma Lagerlöf Nobel-díjas svéd írónő, a Nils Holgersson-történet írója. Nagy múltú földbirtokos nemesi családban született 1858. november 20-án Marbackában. Háromévesen gyermekbénulást kapott, járni csak nehezen tanult meg és később is bicegett. Szülei még a széltől is óvták, iskola helyett odahaza tanult magántanárok és mesélő kedvű anyai nagyanyja segítségével. Később Stockholmban tanítónői oklevelet szerzett, majd állást vállalt egy leányiskolában. Egy folyóirat pályázatán első díjat nyert a Gösta Berling története első fejezetével; a teljes regény a svéd újromantika legnépszerűbb alkotása lett, 1924-ben az akkor 19 éves Greta Garbóval a főszerepben filmesítették meg.
1894-ben a Láthatatlan láncok című elbeszéléskötettel jelentkezett, egy év múlva elnyerte a Svéd Akadémia ösztöndíját, ami lehetővé tette számára, hogy csak az írásnak szentelje magát.
1894-ben ismerkedett meg a gazdag zsidó kereskedőcsaládból származó Sophie Elkan írónővel, aki élete legnagyobb szerelme lett. A barátnők 1899-1900 telén Egyiptomban és Palesztinában tartózkodtak, ez az élmény ihlette Lagerlöf Jeruzsálem című kétkötetes regényét, amelyet sok kritikus pályája csúcsának tart. 1996-ban Bille August készített belőle megrázó erejű filmet.
„Elgondoltam, milyen gyönyörű volna a világ, ha minden, amit az emberek alkottak, megmaradt volna a földön. De aztán rájöttem, hogy ha a régi világból minden megvolna, akkor nekünk, akik most élünk, nem volna mit tennünk, akkor a mi munkánkra nem volna szükség. Márpedig a legnagyobb boldogság az, ha az ember maga építheti fel, amire szüksége van, ha megmutathatja, hogy mire képes. És ezért kell a réginek elpusztulnia. Az Úristen megengedi, hogy birodalmak omoljanak össze, hogy városok pusztuljanak el, és az emberi munka eredménye úgy söpörtessék el, mint a falevél a szélben. Hogy mindig legyen új építeni való, és az ember megmutathassa, mit tud.” (Selma Lagerlöf: Jeruzsálem)
1904-ben hajmeresztő kísértethistóriával, az Arne úr kincse című romantikus rémregénnyel lepte meg olvasóit, ugyanebben az évben elnyerte a Svéd Akadémia nagy aranyérmét. 1905-ben megbízást kapott: írjon a svéd népiskolai oktatás számára egy honismereti tankönyvet. Két évig dolgozott a művön, amely Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországban címmel mindmáig talán a világirodalom egyik legnépszerűbb meseregénye.
1907-ben az uppsalai egyetem díszdoktora lett, két évvel később, 1909-ben első nőként megkapta az irodalmi Nobel-díjat „magasrendű idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül”. A díjjal a Svéd Akadémia elismerte a Nils Holgersson meseregényben kifejezett mélyen morális gondolatot is: „inkább maradjak örökké törpe, mint hogy eláruljam a barátomat”.
A Nobel-díjat talán már hamarabb is megkaphatta volna, csakhogy Carl David af Wirsén svéd költő és irodalomtörténész, aki 29 éven át volt az Akadémia titkára volt, öt alkalommal is blokkolta jelölését. „Amikor a [Selma Lagerlöf] neve felmerült a jelöltek listáján, Wirsén mindig számára megfelelőbb neveket javasolt” – emlékezett vissza Lagerlöf unokahúga. „Nem szerette a modern irodalmat, és az sem segített, hogy egy női jelöltről volt szó. Wirsén véleménye szerint csak a férfiak részesülhettek Nobel-díjban.”
A már 90 éves Kjell Espmark író, irodalomtörténész, aki 1981 óta a Svéd Akadémia tagja, ezt a „nőellenes” nézetet megerősítette a Nobel-díj irodalomban című könyvében. „A modern svéd irodalom, Strindbergtől Selma Lagerlöfig, Wirsén idején marginalizálódott” – írja. „Selma Lagerlöf munkája valóban egyértelműen ellentétben áll azzal az esztétikával, amelyet Wirsén képviselt” – tette hozzá, és utalt vele Lagerlöf Nils Holgersson csodálatos kalandjai című művének mágikus realizmusára.
A díj nagy segítség volt az írónőnek: összegéből visszavásárolta ősei marbackai birtokát, és életének hátralévő részét itt töltötte. 1912-ben a Nemzeti tbc-ellenes Egyesület kérésére megírta A halál kocsisa című kisregényt, amelyből Victor Sjöström rendezett filmet.
„Ha az ember szeret valakit, jobban, mint bármit a világon – mondta –, fáj elveszítenie. De legjobban fáj, ha azért kell elvesztenie, mert látja, hogy olyan kemény a szíve, hogy nem tud kiengesztelődni és megbocsátani.” (Selma Lagerlöf: Jeruzsálem)
Selma Lagerlöf nem írt önéletrajzot, azonban nagyon sok mindent megírt a való életből, például a portugál császárról szóló A császár című könyvében azokról a szerelmekről, a veszteségekről és az utcalányokról írt, amelyek otthon, Mårbacka közelében történtek, vagy az Arne úr kincsében olvasható történetet, miszerint egy pap családja bűncselekményt követett el, egy valóban megtörtént bűncselekmény és az egyetlen túlélővel való találkozása az egyik gyilkossal ihlette.
1913-ban beválasztották a Svéd Akadémia tagjai közé, igaz mint nőnek szavazati joga nem volt – 1919-től szavazhatnak a nők az Akadémiában. Az újonnan megszerzett, befolyással bíró pozíciójával megpróbálta kiküszöbölni a női írókkal szembeni ellenségeskedést, és olyan jelölteket támogatott, mint az olasz regényíró, Grazia Deledda, aki 1926-ban lett Nobel-díjas, valamint a spanyol Concha Espina, akit 25-ször jelöltek a díjra, mindannyiszor siker nélkül.
A világháború utáni években született a gyermekkorát nagy művészi érzékenységgel felidéző trilógiája (Amikor én kislány voltam, Egy gyermek emlékei, Selma Lagerlöf naplója), majd 1925-től kezdte írni a szülőföldjén játszódó, négyrészesre tervezett történelmi regényfolyamát, amelyből csak három kötet készült el. A harmincas évek végén egyre fokozódó szorongással figyelte a nácizmus térhódítását, minden erejét és pénzét az „ordas eszmék” elől menekülők megsegítésére fordította.
Az írónő, akinek minden művében a szereteté és jóságé a főszerep, az emberiség egyik legsötétebb korszakát már nem élte meg, 82 éves korában, 1940. március 16-án marbackai otthonában agyvérzésben meghalt. Emlékére 1957-ben Selma Lagerlöf társaság alakult, melynek napjainkban már több mint ezer tagja van, nemcsak Svédországból, de a világ minden tájáról. „Selma Lagerlöf, a Nils Holgerson írója, tudott valamit az emberekről, az irodalomról, amitől az olvasók, kiadók, kritikusok és filmrendezők egyformán megszerették.”
