„Halj meg, midőn a legboldogabb vagy!” – írja húgának Szendrey Júlia, aki elsősorban Petőfi Sándor feleségeként, a hozzá írt verseken keresztül vált ismertté.
„Halj meg, midőn a legboldogabb vagy!” – írja Szendrey Júlia húgának. az árulkodó gondolat Ratzky Rita, a Szépmíves Könyvek gondozásában megjelent Családi levelek című kötet összeállítója szerint akár „életének mottója is lehetne ez a mondat”.
Szendrey Ignác jószágigazgató és Gálovits Anna idősebbik gyermeke – Szendrey Júlia – 1828. december 29-én született a Szendrey-majorban. Gyermekkorát a keszthelyi Festetics birtokon töltötte. Édesapja később a Károlyiak jószágigazgatója lett, ezért a család a Szatmár vármegyei Erdődre költözött. Szendrey Júlia iskoláséveit Mezőberényben kezdte el, de az ifjú hölgyek számára akkoriban kötelező ismeretekre – német nyelv, zene, tánc, illemtan, rajz – Pest-Budán, a Tenczer-Lejtei Leánynevelőben képezték ki.
Petőfi Sándorral 1846. szeptember 8-án, a nagykárolyi megyebálon ismerkedett meg. A szülői tiltás ellenére egy évvel később, az erdődi barokk várkastély kápolnájában házasságot kötöttek. Gyermekük, Petőfi Zoltán 1848. december 15-én, Debrecenben született. Kényszerű távolléte során Petőfi lapokban közzétett verseivel üzent Júliának. Házasságuk jórészt Júlia kitartásának és eltökéltségének volt köszönhető; sikerült felmorzsolni az apa ellenállását. Petőfi költészetének és érzelmi viszonyainak egységét azzal tette hangsúlyossá közönsége előtt, hogy egybekelésük után feleségéhez írta szerelmes verseit.
PETŐFI SÁNDOR: TE AZ ENYIM, ÉN A TIED…
(részlet)
Kicsiny leány az én rózsám,
Elfér az ölembe’.
Kicsiny leány az én rózsám,
De nagy ám a lelke,
Rózsám lelke egész ország,
Mégpedig a Tündérország.
Ha Juliskám eszembe jut,
Sötétben is látok,
Fényes szeme, fényes lelke
Hint reám világot;
Ha előttem e két fáklya,
Belátok a mennyországba.
A segesvári csata után Júlia megpróbálta felkutatni férjét. Egy ideig Kolozsvárott, majd apjánál, Erdődön élt. Még a gyászév letelte előtt, 1850-ben férjhez ment Horvát Árpád történészhez. Házassága nagy megütközést keltett, a közvélemény elítélte, és még a barátai köre sem értette meg, hogy nem volt más útja a talpon maradáshoz. A neves történésszel kötött frigy azonban boldogtalan volt, élete utolsó évében már férjétől különváltan élt. Szendrey Júlia még nem volt 40 éves, amikor második férjétől különválva súlyos betegségben elhunyt. Noha idejekorán megtört, az életből kiábrándult asszonyként búcsúzott az élettől, fiatalsága, Petőfi Sándorral való szerelme és együttélése megannyi élményben, izgalomban, érzelmi megnyilvánulásban részesítette. Szendrey Júlia írónő, Hans Christian Andersen meséinek első hazai fordítója, Petőfi egykori felesége 150 éve, 1868. szeptember 6-án halt meg.
Nem volt feltűnő szépség, mint azt Barabás Miklós idealizált, biedermeier stílusának megfelelően megrajzolta, de illett az alacsony, vékony testalkatú Petőfihez, hiszen élénk tekintete, intelligenciája, a George Sand írónőt utánzó, sokszor emlegetett különcsége kiemelte a kor asszonyai közül. Fotó már csak a második házassága alatt készült róla, és ezek a képek nem tudnak bizonyítékkal szolgálni fiatalkori kinézetéről, szellemi fölényéről, hiszen egy már megfáradt nő tekintetét, anyai alakját tükrözik.
Petőfi 1846 őszén, a szatmári megyebálon találkozott először az erdődi jószágigazgató lányával, Szendrey Júliával. A naplót vezető és komoly irodalmi ambíciókkal is rendelkező lány máshogy reagált a költő félszeg viselkedésére, mint előző hölgyismerősei. Néhány találkozás elegendő volt a kölcsönös szerelem fellobbanásához.
Írói arcképek c. kötetében Jókai így emlékszik vissza:
„Petőfi többször tett körutat az országban, s amerre járt, mindenütt örömmel fogadták, s ahol lángoló verseit szavalta, ott mindenütt tüzet-lángot hagyott maga után.
Egyszer aztán a tűzzeljátszásnak az lett a vége, hogy megházasodott s hazahozta Szendrey Júliát. Ezért volt a három szobás szállás. Egy volt az enyim, egy Petőfiéké, előszobát és ebédlőt közösen használtunk; együtt ebédeltünk, de vendéglőből hordattuk az ételt: Júlia nem táplált gazdasszonyi hajlamokat.
Ez időtől fogva az Életképek munkatársai is megszaporodtak eggyel. Petőfi Júlia is írt bele: nőkről a nőknek. Szabad, merész gondolatjárása volt, egészen összeegyező férjével: néha excentrikus, de mindig szellemdús.
Én megvallom, hogy nem találtam olyan szépnek, mint aminőnek Sándor versei megörökítették: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő közt nem volt összhangzás; amellett rövidre nyírott hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor. Egyszer főkötő helyett egy nemzeti színű, csigaalakú phrygiai sipkát csinált magának, abban ment színházba; Sándor el volt ragadtatva tőle; nekem pedig torkomon akadt a szó, mikor azt kérdezte tőlem a főkötőről: hát hogy tetszik?”
„Fekete nehéz selyem ruhát viselt, midőn ezúttal találkozánk: – derekát szélesnemzeti színű szalag övedzé, balkeblén kokárda, fején, kis, nemzeti szín szalagokból összeállított főkötő.
Mi külsejét illeti, Petőfiné korántsem volt olyan szép, mint az akkoriban még csak serdülő ifjabb nővére, Szendrey Mari, később Gyulai Pálné – de piros, üde arca kedves vala, s nagy barna szemei értelmet, s szellemet fejezve ki, érdekes jelenségként tünteték őt fel, kit középmagasságú termete, gyönyörű kis kezei és lábai, többi kellemeivel együtt, kétségtelenül a szép asszonyok közé sorolja”. (Vachott Sándorné: Rajzok a mulból. Emékiratok)
Hogy nem viselt mindig feketét és férfias ruhát azt az a pamutvászon, selyemfonal, gyapjúaszomány kockás ruha is bizonyítja, amelyet ma a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz. A többször átvarrt, két részből álló nyers színű alapon sötétebb drapp és halvány meggyszínű csíkokkal kockázott, nyomott pamutvászon ruhát kézzel varrták, azonban a szabó kiléte ismeretlen. Dereka elöl nyitott, V-kivágású, szalagfűzéssel zár, vállban és derékban sűrűn húzott. Háta a derékvonalnál csúcsos, onnan indulva gazdagon ráncolt, felfelé szélesedő lapos redőkkel, középen szembehajtással. „Rózsaszín-fekete kockázott övszalagját középen megrövidítették és a háromszög alakhoz igazították. Alatta nyers színű, ritka szövésű pamutvászon bélés fűződerék szabással. Elöl nyitott, pamutszalaggal fűzött. Háta három ívelt részből szabott, elöl-hátul halcsonttal merevített. Három szélből szabott szoknyája derékban húzott” – olvasható a tuha leírása a Beszélő tárgyak c. kötetben.
A kabátka nyers színű alapon sötétebb drapp és halvány meggyszínű csíkokkal kockázott, nyomott pamutvászon. Kézzel varrott körgallér szabású, vízszintes irányban íves hasítékkal a karoknak. Gallér nélküli, csípőig ér, elöl nyitott, lekerekített szárnyakkal. Szélei nyolcas formában hurkolt, selyemmel levarrt gyapjúpaszománnyal díszítettek.
Ezt a ruhát viselte, amikor első gyermekét, Petőfi Zoltánt várta. A ruha maga is, mint egy 19. század közepi állapotos-öltözék kuriózum lenne, sajnos azonban az 1960-as években átalakították, megfordították, az elejét hátra, a hátrészt előre téve. Ma már jóformán rekonstruálhatatlan az eredeti állapot. Az átalakítást azzal indokolták, hogy nagyon ízléstelen lenne a nemzet nagy költőjének feleségét állapotosan bemutatni egy kiállításon. Az eset kirívó példája a hibás, történelmietlen restaurálásnak. A ruhához tartozó kabákta szerepelt a kiskőrösi Petőfi Emlékház 1869-es kiállításán.
