Mi lett volna Petőfivel Szendrey Júlia szerelme nélkül, az asszony nélkül, aki maga is író, költő és műfordító volt, akit akár kora feministájának is tarthatnánk.
Petőfi szerelmes verseiben szinte mindenfajta megközelítésmód érzékelhető, de ezekben a korai művekben elsősorban az udvarlási szakasz, tehát inkább a plátói szerelmet kifejező érzelmi tisztaság dominál – azaz évődés és játék, a szavakkal, melyek nagyon messze vannak a testi vágy szülte erotika megjelenésétől. Sorsdöntő találkozása Szendrey Júliával költészetét is megváltoztatta.
Szendrey Júlia írónő, Hans Christian Andersen meséinek első hazai fordítója, Petőfi egykori felesége 145 éve, 1868. szeptember 6-án halt meg. 1828. december 29-én született Keszthelyen. Édesapja, Szendrey Ignác, a Festetics-birtok tiszttartója volt. 1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet, ezt követően 1844-ig a pesti Tenczer-Lejtei Leánynevelő tanulója volt, majd a mezőberényi Celestim-kastély leánynevelőjében végzett.
„Szeretlek kedvesem, szeretlek tégedet”
Miután édesapja a Károlyiak jószágigazgatója lett, a család a Szatmár vármegyei Erdődre költözött. Júlia, hogy kitörjön a vidéki élet egyhangúságából, gyakran töltötte idejét barátnőjénél, Térey Marinál Nagykárolyban. 1846. szeptember 8-án itt ismerkedett meg a megyebálon Petőfi Sándorral. Az akkor már közismert költő rögtön elnyerte a haladó gondolkodású lány szívét, noha az aggódó szülők erősen ellenezték találkozásokat.
Igaz, hogy félreértések miatt, az udvarlás alatt a költő kissé eltávolodott a fiatal lánytól, és dacból vagy talán vágyakozásból egy mély kapcsolat iránt félrelép és megkéri a debreceni színésznő, Prielle Kornélia kezét, de Júlia érzelmei végül erősebbnek mutatkoztak, mint azt első találkozásuk után hitték. Kétségei elűzéséhez a magyar irodalom egyik legszebb szerelmi verse, a Reszket a bokor vallomás is hozzájárulhatott. Júlia megértette, hogy túlzásba vitte a féltékenységi játékot, s ezek után már nem csak naplójának árulta el érzéseit, a vers soraira csak ennyit üzent a költőnek: „Ezerszer – Júlia”.
Egy év múlva már házasok voltak, szülei tiltása ellenére, boldog, szenvedélyes, vitáktól sem mentes kapcsolatuknak csak a költő eltűnése vetett véget. A boldogító igent az erdődi barokk várkastély kápolnájában mondták ki, egy keréktörés miatt a nászéjszakát a nagybányai fogadóban töltötték, majd mézesheteiket Koltón, a Teleki-kastélyban töltötték, ahol október 20-ig tartózkodtak Teleky gróf jóvoltából. Itt születik meg egyik leghíresebb verse, a Szeptember végén. A mézesheteket követően Kolozsvárott, majd Nagyszalontán időznek Arany Jánoséknál. Innen érkeznek pesti szerény hajlékukba, a Dohány utcába. A lány szüleitől semmilyen támogatást nem kaptak, ennek ellenére sikerült saját otthont teremteniük. A Schiller-ház első emeletének három szobájából egyet Jókai Mórnak adnak át. Pesten az irodalmi élet ünnepelt párja lettek.
Júlia felszabadult és kivirágzott a szigorú családi felügyelet megszűntével, férje mellett határozottá és a modern kornak megfelelni tudó háziasszonnyá vált, követte a különc írónő, George Sand elveit, aki nagy hatással volt rá. Schöpflin Aladár így ír róla a Nyugat egyik 1930-as számában: „…benne is benne volt a kor romantikus álma, valami imaginárius szép és nagy élet utáni vágy, az a méreg, amelyet George Sand oltott a kor izgékonyabb asszonyaiba”. Szendrey Júlia dacolt, sőt ellenkezett a kor elvárásaival, nadrágviseléssel, rövidre vágott hajjal, szivarozással, a férfiakkal töltött idővel próbálta utánozni George Sandot.
Már áldott állapotban volt, amikor kitört a forradalom. A párizsi trikolór mintájára megvarrta, március 15-én férje mellére tűzte a később ismertté vált első piros-fehér-zöld kokárdát. Petőfi naplójából tudható, hogy miközben a költő a Nemzeti dalt írta, szíve hölgye magának nemzeti színű főkötőt készített. Zoltán, egyetlen közös gyermekük 1848. december 15-én született meg. Életüket a szabadságharc és a költő tenni vágyó, harcias akarata végleg befolyásolta. Az asszony Petőfit 1849. július 20-án Tordán látta utoljára, a költő még két levelet írt nejének, azután halálhírét hozták.
A „második” élet
A segesvári csata után a mindössze 21 éves Júlia felkerekedett, és megpróbálta felkutatni hitvesét Erdélyben. Még a hadszíntérre is elment, majd Pesten Haynautól próbált útlevelet szerezni, hogy Törökországba is elmenjen, de nem kapott úti okmányokat. Egy ideig Kolozsvárott, majd apjánál, Erdődön élt, de még a gyászév letelte előtt, 1850-ben férjhez ment Horvát Árpád történészhez. Frigyét nemzeti felháborodás kísérte, rajongói, barátai elfordultak tőle. Nemcsak a sajtó, a rendőrség is zaklatta őket. 1852. májusában a Horvát családot meglátogató Petőfi öccsét, Petőfi Istvánt tartóztatták le lakásukban. Háromévi sáncmunkára ítélték.
„Ne higyj nekem, ha mosolygok, / Álarc ez csak az arcomon, / Mit felöltök, ha a valót / Eltakarni akarom.” Mikes Lajos Szendrey Julia levelesládájának kincsei című publikálásából megtudhattuk, hogy „a talán nyers és darabos, de gyöngéd és tiszta Petőfi után egy szatír ágyába került a boldogtalan fiatal asszony”. Noha három gyereke is született, a második házasságban nem találta meg a boldogságot, az sem segített neki, hogy első fia, Petőfi Zoltán nehezen kezelhető volt, a fiú nem tudta feldolgozni, a szüleitől kapott terhet. Közben Horvát egyre durvább lett, mire Júlia nagybetegen, másfél évvel halála előtt, elhagyta férjét és elhagyatottan élt egy Zerge utcai kis lakásban.
Ezzel ismét felújította a pletykát; akkoriban még az ilyen házassági bajokról sokkal szigorúbban ítélt a világ, ridegebb volt a felfogás, hogy asszonynak minden körülmények közt férje mellett kell maradni. Beteg magányában nem volt senkije, csak egy Tóth József nevű fiatalember, aki főrangú családoknál nevelősködött, majd szerény dijnoki állást kapott az egyik minisztériumban, miután megtörtént a kiegyezés. Tóth Gyulai Pál ajánlatára került hozzá titkári teendők ellátására és felolvasónak.
Mindenki csak az istenített költő hűtlen özvegyét látta benne, pedig ő maga is alkotott. Verseket költött, George Sand írásait és meséket fordított, írt. 1856-ban az ő tolmácsolásában jelentek meg először Magyarországon Andersen meséi, figyelemre méltóak esszéi is. Petőfi emlékéhez soha nem lett hűtlen, erről naplója, feljegyzései tanúskodnak.
Betegségtől meggyötörten, boldogtalanul, elhagyatottan halt meg 1868. szeptember 6-án. Utolsó útjára csak Zoltán fia kísérte ki, aki csak két évvel élte őt túl, második férje nem engedte el a temetésre a közös gyermekeket. A Kerepesi temetőben, a Petőfi családdal közös sírban nyugszik.
