„Nekem nem a valóság kell. Varázslatot akarok! Igen, varázslatot. Azt próbálom adni az embereknek, nem az igazságot.” Tennessee Williams amerikai író varázslatot akart adni és varázslatban kívánt élni. Van, ami sikerült, és persze van, ami nem.
„A félelem és a menekülési vágy az a két kis ragadozó, amelyek ideges életünk forgó drótketrecében egymást kergetik. Megakadályoznak bennünket abban, hogy bármire is túlzottan mély érzéseket pazaroljunk.” Harminc éve, 1983. február 25-én hunyt el Tennessee Williams Pulitzer-díjas amerikai író, A vágy villamosa és a Macska a forró bádogtetőn szerzője.
A Mississippi állambeli Columbusban született 1911. március 26-án Thomas Lanier Williams néven. Agresszív hajlamú utazóügynök apja az anyjához túlzottan kötődő beteges fiát „Miss Nancynek” csúfolta, és megvetéssel figyelte, hogy a sportok helyett inkább az irodalommal foglalkozik. A kisfiú az édesanyján kívül skizofréniában szenvedő Rose nővéréhez ragaszkodott a leginkább, későbbi drámáinak érzékeny lelkű, törékeny és védtelen nőalakjaihoz is ők szolgáltak mintaképül.
A család 1919-ben St. Louisban telepedett le, ahol Williams iskolatársainak állandó céltáblája volt az akcentusa miatt. Ez még inkább visszahúzódóvá tette, és igen korán az írásban lelt menedéket a nyomasztó valóság elől.
A gazdasági válság idején cipőgyárban dolgozott, és közben rövid drámákat írt. Diplomát az Iowai Egyetem drámaírói kurzusán szerzett. Hogy előteremtse a tanulás költségeit, volt liftesfiú, hivatalnok, pincér, szerelőmunkás, újságíró is. 1940-ben Rockefeller-ösztöndíjat kapott, ekkoriban született Angyali ütközet című drámája, amelyet később Orpheusz alászáll címmel írt át.
A vágy villamosa
„Nekem nem a valóság kell. Varázslatot akarok! Igen, varázslatot. Azt próbálom adni az embereknek, nem az igazságot.” (Tennessee Williams: A vágy villamosa)
A II. világháború idején a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónak dolgozott. 1945-ben mutatták be az Üvegfigurák című darabját, amellyel egy csapásra ismert szerző lett, és a vele egy időben induló Arthur Millerrel együtt a modern amerikai színház legjelentősebb képviselőjévé kiáltották ki.
Tenessee nagy elismerője volt Csehovnak és az általa képviselt stílusnak. A vágy villamosa műve is Csehov mesteri drámáit juttatja az ember eszébe: ott van Blanche és az általa durvának, egoistának nevezett férfi, Stanley, aki minden durvasága ellenére, a nőkben brutális erotikus vágyat ébreszt, és ennél többet nem is lehet elvárni tőle. Tömény tesztoszteron, akivel szemben áll a feslett múltú, túlérzékeny és neurózisos nő, Blanche. Kettőjüket engedi össze az író. És hogy érdekesebb legyen játék – és ez már egészen csehovi -, megjelenik áldozatként és egyben ütközőpontként a férfi barátját, Mitchet és a nő húgát, Stellát, akit Blanche megpróbál lebeszélni a barátjával való kapcsolatról. Mi jut eszünkbe róla, ha nem a Cseresznyéskert? Adott egy britok, egy életmód, néhány ember és egy viszonylag zárt tér, no és a konfliktusok, feszültségek miatti felfokozott lelki állapot.
Az 1947-es A vágy villamosáért elnyerte a Pulitzer-díjat; a nyers férfierőtől duzzadó, érzéki és közönséges Stanley Kowalski és a kifinomult, illúzióiban élő Blanche Du Bois párharcából több film is készült, 1951-ben például Elia Kazan rendezésében a fiatal és jóképű Marlon Brandóval a főszerepben.
Blanche DuBois: „Olyan, mint egy állat. Állati szokásokkal. Van benne valami, ami nem is emberi. Többezer év múlt el mellette nyomtalanul, és íme Stanley Kowalski a kőkorszakból. Nyers húst hoz haza a dzsungelből, és te epedekedve várod. Talán megüt, talán röffent és megcsókol. Ha a csókot egyáltalán feltalálták már. „Póker este” – ahogy te mondod. Majomösszejövetel! Talán messze nem hasonlítunk még Istenre, de húgocskám, azóta volt némi előrelépés. Olyan téren, mint a művészet, a költészet, zene. Bizonyos fajta emberekben gyengédebb érzelmek fejlődtek ki, amelyeket táplálni kell, megragadni, mint a zászlót a sötét menetelésben, akármi felé haladunk. Kérlek, ne ragadj le a vadállatoknál!” (Tennessee Williams: A vágy villamosa)
Ugyancsak Pulitzer-díjjal jutalmazták a Macska a forró bádogtetőn című darabját, amelynek filmváltozata Liz Taylorral és Paul Newmannel a főszerepben lett siker. A darabban az író életének élményei köszönnek vissza: a hazugságokban élő család, az elfojtott vágyak, indulatok, az alkoholizmus és a homoszexualitás.
Naplójában elárult titkok
E két utóbbival – az alkoholizmus és a homoszexualitás – élete nagy részében neki is szembe kellett néznie: 1947-ben kezdődött kapcsolata Frank Merlóval, aki titkára is volt. Merlo 1963-as halála után az amúgy is labilis idegrendszerű, súlyos depresszióban szenvedő író elmerült az alkohol és a különböző nyugtatók világában. Az életét nyomasztó feszültségek drámáiban kaptak teret.
Tennessee Williams hosszú éveken át naplójában legyezte a gondolatait és a vele történt eseményeket. 1936 és 1979 között készített feljegyzéseit jelentette meg a Yale University Press kiadó 2007-ben. A vaskos, 828 oldalas kötetbe bekerült mindaz, amit ezekben az években naplóiban leírt találkozásairól, olvasmányairól, egy-egy eseménnyel kapcsolatos gondolatairól. Ezeket sokszor eddig nem ismert fotók illusztrálják, a készítés helyének, a rajtuk szereplők nevének pontos ismertetésével. Az adatok nemegyszer Williams barátainak leveleiből, naplóiból származnak, mivel ebben az időszakban számos más író tartózkodott vele azonos helyen. Ilyen volt például Gore Vidal, Truman Capote, Arthur Miller vagy W. H. Auden.
A naplók nagy része Olaszországban született. Williams felnőttként először 1948-ban látogatott el Itáliába. 37 éves volt és híres, mivel Chicago és New York színházaiban már adták darabjait. Olaszországban írni akart, a mediterrán napfényt élvezni és szexkalandokat keresni a fiúkkal, akikből ott, mint írta, „bőséges a választék”. A naplókban Williams írt Luchino Viscontival, a nagy olasz rendezővel való találkozásáról, filmforgatási módszeréről, megszámlálhatatlan szexuális kalandjáról. 1958-ig évente visszatért, aztán látogatásai megritkultak. Többször szorult elvonókúrára alkohol- és gyógyszerfüggősége miatt, majd barátja, Frank Merlo halála miatt hosszú ideig tartó depresszióba került.
MARGARET: „Együtt élni valakivel, akit szeretünk, nagyobb magány, mint a teljes egyedüllét!… ha az, akit szeretünk, nem szeret.” (Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn)
Állandósult szereplő az önsorsrontó
Műveinek színtere szülőhelye, az amerikai Dél elfojtott indulatoktól terhes, sivár világa, szereplői utat tévesztett, jobbra vágyó, ám önsorsrontó figurák, akik egyre inkább elvesznek a szexualitás, a perverziók világában. Ebből az időből való Az ifjúság édes madara, amelynek filmváltozatában szintén Paul Newman játszott főszerepet. Sikert arattak a Múlt nyáron hirtelen és Az iguána éjszakája című drámái is, amelyekben egyre erőteljesebben fordult a szexuális aberrációk ábrázolása felé.
1969-ben egészségi állapota annyira megromlott, hogy több hónapos detoxikációs kezelésre szorult. Felépülése után regényírásba fogott, 1975-ben kiadta önéletrajzát Memoirs címmel. Darabjai azonban egyre rosszabb kritikákat kaptak, és a színházak is hamar levették műsorukról. Utoljára Taorminában üdült öt napig, majd visszatérve New York-ba, 72 évesen meghalt az East Side Élysée nevű hoteljében. Tennessee Williams holttestét 1983. február 25-én találták meg, állítólag véletlenül lenyelte egy orvosságosüveg kupakját, attól fulladt meg, más források viszont az öngyilkosságot sem zárják ki, mivel több gyógyszert is találtak a szobában.
