Rippl-Rónai József „fekete” korszakának egyik fő műve, az 1892-ben született Bánaton kívül a Párizsi nő fátyolos kalapban című festmény is megtekinthető Kecskeméten, a Bozsó Gyűjtemény Rippl-Rónai kiállításán.
Az Antal-Lusztig-gyűjteményből válogatott Rippl-Rónai József alkotásaiból rendezett kiállítás várja az érdeklődőket Kecskeméten, a Bozsó Gyűjteményben.
Bozsó János, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta: a modern magyar festészet egyik vezéralakját, Rippl-Rónai Józsefet és művészetét bemutató válogatás érdekessége, hogy egy gyűjtő szemszögéből mutatja be az életművet. A több mint 4500 darabból álló Antal-Lusztig-gyűjtemény ugyanis számtalan olyan művet rejt magában, amely megkerülhetetlen egy-egy fontos alkotói pálya bemutatásakor.
A kiállítási anyag válogatásában részt vevő Plesznivy Edit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Festészeti Osztályának vezetője megerősítette: a Bozsó Gyűjteményben látható 49 mű alkalmas arra, hogy keresztmetszetét adja a művész munkásságának. Az Antal-Lusztig-gyűjteményből szemezgetve a festő minden korszakából és változatos anyaghasználatából – olaj, pasztell, tus, diópác, ceruza – találhatunk reprezentatív alkotásokat – fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy Antal Péter debreceni ügyvéd grandiózus kollekcióját anyai nagyapja, Lusztig Sámuel gyűjtése alapozta meg az 1920-as években. A gyűjtemény a 20. század elejétől egészen napjainkig több mint 300 magyar művész kiemelkedő alkotásait őrzi.
A kecskeméti tárlaton látható lesz Rippl-Rónai József „fekete” korszakának egyik főműve az 1892-ben született Bánat című festmény. Ugyancsak a párizsi időszak egyalakos képsorozatának megragadó példája a Lazarine a kandalló előtt című mű. A művész enteriőr korszakából valók a Piacsek bácsi poharazgat, a Képek között és a Reggeli után című értékes darabok. A festő szeretett családtagjait láthatjuk az Apám, az Édesanyám betegen, valamint a Rónai Ödön a Műgyűjtő című képeken.
A „kukoricás” korszak kiemelkedő műve a közeli festőbarát, Kunffy Lajos feleségét megörökítő, élénk színvilágú, Kunffy Lajosné napernyővel című festmény vagy a Hegyoldal piros tetejű házzal című olajkép. A banyuls-i hónapokat reprezentálja a Táj fával című kompozíció, és az első világháború megpróbáltatásait idézik az 1914-ben született Ágyúállás, Páris és a Madame Ricard című művek. A Rippl-Rónai által oly kedvelt pasztell technikával készült női portrék közül pedig a Párizsi nő fátyolos kalapban, az Idős nő arcképe csipkegallérral, a Zwickeres öregasszony, valamint Lőwy Ernőné portréja látható.
Mint kiemelte, a magyar képzőművészetben Rippl-Rónai József azon kevesek közé tartozott, akik szervesen kapcsolódtak a korszerű európai mozgalmakhoz. Egyéni hangvételű képei naprakész festői problémák és friss impulzusok nyomán formálódtak.
Rippl-Rónai József néhány éves müncheni akadémiai képzést követően 1887-ben érkezett a francia fővárosba. Kezdetben Munkácsy segédjeként akadémikus szellemben dolgozott. Két évvel később, mesterével szakítva saját útjára lépett és a francia posztimpresszionisták, az úgynevezett Nabis-csoport tagjaként a kor legmodernebb festői törekvéseit formálta saját képére. Akkori „fekete” korszakára a sötét tónusok és a dekoratív kontúrok alkalmazása, valamint a harmadik dimenzió szerepének visszaszorítása volt jellemző.
1902-ben szülővárosában, Kaposvárott telepedett le, és ekkor munkásságában egy új festői periódus vette kezdetét. Lírai hangulatú táblaképein otthonába, családja hétköznapjaiba engedett bepillantást. 1908-ban megvásárolta a Róma-villát, amely emlékházaként napjainkban is őrzi az eredeti enteriőröket. Ez idő tájt induló úgynevezett „kukoricás” korszakában a tiszta színekből alakított, nagypettyekkel való festés vált jellemzővé művészetére.
Az 1910-es évek közepétől Rippl-Rónai egyre kevesebb olajképet festett, 1919-től pedig kizárólag a virtuóz könnyedséggel kezelt pasztellnek szentelte művészetét. Színes krétával kisvárosi jeleneteket, enteriőröket, tájképeket, megkapóan finom női portrékat vetett papírra. Az 1920-as évek elején elkészítette a Nyugat folyóirat alkotóinak – többek között Babits Mihálynak, Szabó Lőrincnek, Karinthy Frigyesnek, Osváth Ernőnek és Schöpflin Aladárnak – a karakterisztikus arcképeit is.
