„A mosolyát, amely mint a napfény világította át egész lényét – sohasem fogjuk elfelejteni.” Varsányi Irén színészi eszközeinek gazdagságát Eleonora Duséhoz és Sarah Bernhardthoz mérték. Mindössze ötvennégy évet élt. 90 éve, 1932. október 17-én Budapesten halt meg.
„A Vígszinház szerencséjét és prestigeét két-három társával ő csinálta meg. A magyar színjátszás nagy átalakulása az a színésziesből az egyszerűbe és természetesbe: legtökéletesebben ő benne ment végbe. Ő tudott a legegyszerűbben szívhangokon szólni. A mai világ eldurvulásának s a mai színház lehanyatlottságának mértéke, hogy Varsányi Irént az utóbbi években már csak tapsolni tudták és nem igazán élvezni s Varsányi Irénnek nem tudtak igazi hozzá méltó szerepeket találni. Hogy már majdnem atelier-tekintéllyé kellett válnia, az a mai színház tragédiája.
A mosolyát, amely mint a napfény világította át egész lényét – sohasem fogjuk elfelejteni.” (Schöpflin Aladár, Nyugat, 1932)
Varsányi Irén Wollner Malvin néven született 1878. augusztus 16-án Győrben. Iskolás lányként minden iskolai ünnepségen szavalt, maga az intézmény igazgatója ajánlotta, hogy iratkozzon be a színiiskolába. A szülei sem ellenkeztek, így 1894-ben, tanulmányi befejeztével édesanyjával együtt utazott Budapestre, hogy jelentkezzen a Színiakadémiára, ahová nyomban felvették. Az akadémiát nem fejezte be: 1896-ban az egyik év végi vizsgán megakadt rajta a szeme Ditrói Mórnak, az abban az évben megnyílt Vígszínház igazgatójának, és mindjárt szerződést ajánlott neki, amit a fiatal lány – immár Varsányi Irén néven – alá is írt.
Haláláig a Szent István körúti társulat tagja maradt, csak olykor vállalt néhány vendégfellépést. A harminchat esztendő alatt egyaránt megformálta pikáns francia bohózatok könnyűvérű hölgyeit és Csehov drámáinak bonyolult lelkületű alakjait.
A kortársak azt mondták róla, ő a legegyszerűbb színésznő, aki a legbonyolultabb figurát is képes ábrázolni, tehetségét, színészi eszközeinek gazdagságát Eleonora Duséhoz és Sarah Bernhardhoz mérték. Jób Dániel rendező szerint utánozhatatlan volt, Schöpflin Aladár, a kritikus azt mondta róla, a színpadon nem szerepeket játszott, hanem önmagát adta.
Pályáját ő is az akkor annyira divatos francia malackodó vígjátékokban kezdte, alakítása tökéletes volt és mégsem sikamlós, mert sosem lépte át a határokat.
Játszotta Tirlbyt, (Paul M. Potter) Osztrigás Micit (Feydeau), Szonját (Csehov: Ványa bácsi), Olgát (Csehov: Három nővér), Mirandolinát (Goldoni). Bródy Sándor és Molnár Ferenc neki írta a jobbnál jobb szerepeket: Bolygó Kiss Erzsébet (Bródy: A dada), Tóth Flóra (Bródy: A tanítónő), Julika (Molnár: Liliom), Adél (Molnár: Üvegcipő).
Összesen kétszáztizenhét szerepben láthatta a közönség. A magyar filmgyártás harmincas években bekövetkezett fénykorát már nem érte meg, de néhány némafilmben látható volt.
Évtizedekig Hegedűs Gyulával ketten voltak a Vígszínház vezető művészei, a társulat stílusának meghatározó alakjai. Az évek múlásával azonban mindketten úgy érezték, színházuk elhanyagolja őket, nem kapnak megfelelő szerepeket, Varsányi már szerződésbontást emlegetett. A csatározás addig fajult, hogy egyikük sem vett részt 1926-ban a színház harmincéves fennállásának jubileumi rendezvényein. Amikor Hegedűsnek a halála után szobrot emelt a Vígszínház, Varsányi rögtön végrendeletben tiltotta meg, hogy a színház szobrot állítson neki.
Mindössze ötvennégy évet élt. Budapesten halt meg 1932. október 17-én. Magánélete nem is volt, csak a színháznak élt. Harminchat évig a Szent István körút egyik mellékutcájában, a Honvéd utcában lakott, lakóházának falán avatott emléktáblát születésének 120. évfordulóján a Vígszínház társulata.
