„Minden jelben tegnap óta csak te vagy. / Uj dalomnak ringatója csak te vagy.” Százöt éve született Vas István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító.
„Verseiből egy olyan ember szól, akinek legfőbb célja, hogy megértse önmagát meg a világot, s ezzel az eltökélt, következetes igényével bennem, olvasójában, felebarátjában természetes reményt, sőt hitet támaszt: hátha csakugyan megérthetem én is önmagam meg a világot…” (Vas István: Válogatott versek, Réz Pál előszava)
1910. szeptember 24-én született Budapesten. Apai ágon ősei többnyire rabbik voltak, őt a bölcsészet és a pedagógusi pálya vonzotta, de apja tanácsára elvégezte a bécsi Kereskedelmi Főiskolát. Hazatérve tisztviselőként dolgozott, számvitellel és könyveléssel foglalkozott. Polgári életével párhuzamosan az irodalmi közéletben is aktív szerepet játszott. Vas István az avantgárdból induló, s vele klasszicizáló szellemben szembeforduló harmadik nyugatos költőnemzedék tagja, Radnóti barátja volt. Példaképül Kosztolányi Dezsőt és Szabó Lőrincet választotta, de Illyés Gyula pályája is vonzotta.
VAS ISTÁN: TITOK
Mi annyian vagyunk csak összesen,
amennyi ember Londonban lakik.
Miért hogy ezt el nem felejthetem,
míg hallgatom a város hangjait?
Nagy város, nagy nép. Itt az idegen
öt világrésznek érzi kapcsait.
Vendégük vagyok. Jól bánnak velem.
Mint gyógyfürdőben, úgy nyújtóztam itt.
De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek?
Ha nem is angolok, de angyalok
lennének, mit jelent rokontalan
nyelvünk, szívünk nekik? Itt életemnek
egyetlen titka és értelme van:
az, hogy magyar vagyok.
Előbb Kassák köréhez tartozott, első, még erősen avantgárd írásai a Munkában jelentek meg, de publikált a kolozsvári Korunkban is. 1932-ben jelent meg első kötete Őszi rombolás címmel, s élénk kritikai visszhangot váltott ki, ebben az évben közölte első versét a Nyugat.
1933-tól a Nyugat köréhez csatlakozott, költészete egyre inkább a hagyományos formákhoz nyúlt vissza, s Babits is igen nagyra értékelte verseit. 1935-ben feleségül vette a táncosnő-pedagógus Nagy Etelt, Kassák Lajos nevelt lányát, aki 1939-ben agydaganatban meghalt. 1939 októberétől a Giraud-féle konzervgyárban tisztviselő, majd itt ismerkedik meg későbbi, második feleségével, Kutni Máriával.
A harmincas évek második felétől fordított is, magyarra ültette át Villon Nagy Testamentumát, Apollinaire válogatott verseit, az Angol barokk líra című kötete 1943-ban jelent meg. A német megszállás idején többször is munkaszolgálatra hívták be – először 1940-ben hívták be munkaszolgálatra, majd négy éven át többször is munkaszolgálatos lett -, amit gyenge fizikuma nehezen viselt, az elhurcoltatástól végül barátai, Ottlik Gézáék és Kutni Mária mentették meg: 1945. február 14-ig, Budapest felszabadulásáig Ottlik segítette és bújtatta budai lakásában.
A második világháború után rövid ideig ismét tisztviselő volt, majd 1946-ban a Révai Könyvkiadó szerkesztő-lektora lett. 1951 februárjában elvált második feleségétől. Még ebben az évben megkapta a József Attila-díj II. fokozatát; júniusban pedig feleségül vette Szántó Piroska festőművészt, akivel élete végéig nagy szeretetben és harmóniában élt. A megvalósuló szocializmus egyre inkább elrettentette, a művészetben kötelezővé tett szocialista realista irányvonallal a humanista, klasszikus kultúrán felnőtt Vas István nem tudott mit kezdeni.
1952-ben az Írószövetség egyik pártszervezeti taggyűlésén felállt, s kérte, zárják ki a pártból, mert lelkileg nem alkalmas arra, hogy megértse, mi is folyik a történelemben. A kizárást végül a tagok egyhangúlag megszavazták, ettől kezdve mentes maradt minden pártpolitikától. Igaz, ettől kezdve csak a fióknak írhatott, műfordításai azonban megjelenhettek. Ezekből készült el 1955-ben egy igazán gazdag kötet, a Hét tenger éneke. Versek mellett prózát és drámát is fordított, például Schiller Don Carlosát neki köszönheti a magyar közönség.
VAS ISTÁN: KÉPLET
(részlet)
Ha most találkoznánk, egy napra csak,
Már pontosan tudnók, mit kell csinálni.
Már nem volnának itt fölösleges szavak:
Lemúltak a volt élet álvitái,
A sértődés, a becsvágy, a háló, melyben éltünk.
Fölösleges harc volt, reménytelen.
Mit számítana már a győzelem?
De fájni tud ma is a vereségünk.
Vas István 1956-tól az Európa Könyvkiadónál dolgozott lektorként, 1960-ben a Magyar Pen Club Intézőbizottságának tagja lett, majd 1989-től a Club alelnöke. 1961-ben mutatták be Pesten az Egy szerelem három éjszakája című zenés drámát, amelynek dalszövegeit ő írta. A nagy sikerű darabból később film is készült Révész György rendezésében.
A hatvanas évek közepétől megírta önéletrajzi regényciklusát, a kor- és irodalomtörténeti alkotás három kötetben jelent meg: Nehéz szerelem, A félbeszakadt nyomozás és Mért vijjog a saskeselyű? címmel. A rendszerváltás idején érdeklődéssel figyelte a politikai eseményeket, s nagy örömmel üdvözölte írótársa, Göncz Árpád köztársasági elnökké választását.
A Kossuth- és háromszoros József Attila-díjas költő 1991. december 16-án hunyt el Budapesten.
Ahogy Hegedűs Géza írja róla elemzésében: „Idővel majd kétségtelen és köztudomású lesz, kik is voltak, akik a legmagasabb fokon képviselték a XX. század második felében a Magyar Parnasszust. Csaknem bizonyos, hogy ezek közé tartozik Vas István is, akire talán majd úgy emlékezik az eljövendő irodalomtörténeti-esztétikai értékelés, hogy nála ötvöződött szerves egységgé a magyar nemzeti hagyomány, a világirodalmi klasszikus távlat és mindaz, amit az avantgárd törekvésekből a logikus elme hasznosítani tud. Talán így vonul be majd klasszikus halhatatlanként tankönyveinkbe is.”
