Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Vers a hétre – Balla Zsófia: Számvetés című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Vers a hétre – Balla Zsófia: Számvetés

Szerző: / 2014. január 13. hétfő / Kultúra, Irodalom   

Balla Zsófia (fotó: Szépírók Társasága)„Miféle dolgokért haragszunk?/ Ki törli zsebkését párnahuzatba?/ Miről nem beszélünk?” Kérdések, melyekre talán nincs is válasz, melyek önmagukban hordozzák a választ. Balla Zsófia költészete megannyi kérdéssel és szembesítéssel teli. Jó olvasni.

Balla Zsófia költő, esszéíró, műfordító, újságíró Kolozsváron született 1949. január 15-én. Édesapja Balla Károly író, újságíró, édesanyja, Balla Berta egyetemi oktató. 1965 óta publikál verseket, esszéket, zenei és irodalmi recenziókat.

Zeneművészeti Főiskolát végzett Kolozsváron, 1972-től az ottani rádió magyar szerkesztőségének tagja. Több irodalmi lap, többek között A Hét (Bukarest) munkatársaként dolgozott. 1993-tól Magyarországon él.
A zenei középiskolát és főiskolát szülővárosában végezte. 1972-ben a kolozsvári rádió zenei szerkesztője lesz, majd a romániai rendszerváltás előtt pár évvel az országos magyar napilap főmunkatársa. Különösen az 1980 után keltezett verseskötetei és egész munkássága közvetlenül is kifejezik azt a szerepet, amelyet B. Zs. következetesen vállal az erdélyi líra neoavangard vonulatában: összekötni Szilágyi Domkokos és Szőcs Géza nemzedékét, élet- és verseszményét – írja róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötete. Az egyik legjelentősebb mai erdélyi költő, annak dacára, hogy évek óta jobbára Magyarországon él.

Ezen a héten Számvetés című versével Balla Zsófiát köszöntjük 65. születésnapja alkalmából.

 

BALLA ZSÓFIA: SZÁMVETÉS

 Miféle dolgokért haragszunk?
 Ki törli zsebkését párnahuzatba?
 Miről nem beszélünk? Mi volt,
 ami szóra sem érdemes? És ki kutatja,
 milyen titkok emésztik,
 milyen dühök áztatják ezt a kort?
         
 Most is testtel tele a föld, a menny,
 a sebtében megásott árok.
 Füsttel tele az ég. Miféle vétek érik,
 hogy a törvény és a világa-múlt
 szeretet leszárad s – egy gramm rögeszme habjaként –
 világvégi kék szájakból szivárog?

 Ami megtörtént, azért történt,
 mert mi eldugtuk életünket.

 Miféle szárnyakon repülnek
 azok, kiket mindig megölnek?
 Markolatánál kapják el s visszalökik
 hüvelyébe az álmot.
 A gyanú a szívbe ugrik. Csatakos macska
 és hízelgő vadállat.

 Fejemben a múlt néha megakad.
 Húsz szem kukorica, pattog húsz neuron.
 Huszonhét órát növesztek     
 számolni a gyors társakat:

 mikor lázadnak fel és majd mikor
 törik össze a tükröt, hogy ne lássák
 válluk fölött a tespedt törtetőt,
 fakó és eltüzelt arcuk mását.

 Szembenézni magunkkal hány év ad erőt?