„A nyelv megnevez, a film megmutat” – vallotta a 75 éve, 1949. május 17-én elhunyt Balázs Béla költő, író, filmesztéta, rendező. A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg várának írója, a Valahol Európában című film forgatókönyvírója még ma is az egyik legismertebb magyar név a film világából.
„Ha mi csak referálunk egymásnak arról, ami velünk és bennünk megtörtént és csak tudomásul vesszük, az nem igazi beszélgetés. Akkor nem történik velünk közösen semmi új. Ha csak elvezetsz az úton, melyet már megjártál, úgy érzem, mintha mindig csak utánad futnék és sohse volnánk együtt. Tudod milyen az igazi beszélgetés? Mintha kézenfognánk egymást lelkeink és együtt indulnának kirándulni egy ismeretlen erdőbe, nem tudva, hova jutnak.” (Balázs Béla: Dialogus a dialogusról)
Balázs Béla Szegeden született 1884. augusztus 4-én Bauer Herbert néven. Édesapja, Bauer Simon gimnáziumi tanár, az Akadémia levelező tagja korán meghalt, édesanyja tanítónő volt. Balázs Béla szülővárosában végezte a középiskolát, már kamaszként írogatott is, első zsengéje a Szegedi Naplóban jelent meg. 1902-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatójaként az Eötvös Kollégium tagja lett. 1904-től részt vett a Thália Társaság munkájában, barátságot kötött Lukács György filozófussal. 1905-ben Kodály Zoltánt, 1906-ban Bartók Bélát kísérte el népdalgyűjtő útján.
Tanulmányai befejezése után, 1906-ban ösztöndíjasként egy évet Berlinben töltött, ahol az egyetemen Georg Simmel és Wilhelm Dilthey filozófiai előadásait hallgatta. Ekkor írta meg első könyvét, a Halálesztétikát (1908), amelyről Babits írt dicsérő kritikát a Nyugatban. Hazatérése után bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd tanított is.
BALÁZS BÉÉLA: NAGY HARANGJÁTÉK
Életet keresek:
És köröttem szívek: csapa árnyék:
Mintha néma harangok közt járnék.
Ütöm, ütöm. Csak ha fájnak, élnek.
Amerre én járok, búg az ének:
A nagy harangjáték.
Némelyik eltörik.
Annak hangja halkan kísér engem:
Hazajáró lélek a lelkemben.
Ügy nő bennem a virrasztó ének.
Nekem csak a kísértetek élnek.
A többit elfelejtem.
Költői pályája A Holnap antológiában közreadott költeményeivel indult, 1908 és 1919 között rendszeresen publikált a Nyugatban verseket, meséket, novellákat, színdarabokat. Nevét igazán korai esztétikai munkássága és szecessziós mesejátékai tették ismertté.
Bartók Béla ösztönzésére írta meg A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára című misztériumjátékait, amelyek Bartók zeneműveinek alapjául szolgáltak. 1909-ben mutatták be első színpadi művét Doktor Szélpál Margit címmel.
1911-12-ben hosszabb időt töltött külföldön (Olaszország, Párizs, Berlin), és megjelent első verseskötete A vándor énekel címmel. Az első világháború kitörése után, 1914 szeptemberében önkéntesként jelentkezett frontszolgálatra, egy év múlva sebesülése miatt leszerelték.
Hadiélményeit az 1916-ban megjelent Lélek a háborúban című könyvében írta meg, ebben az évben jelent meg második verseskötete, a Tristán hajóján is. 1917-től a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában tartott előadásokat. 1918 őszén csatlakozott a forradalomhoz, a Tanácsköztársaság idején tagja volt az Írói Direktóriumnak, a kultusznépbiztosságban az irodalmi és művészeti ügyosztály vezette. Egy ideig harcolt a Vörös Hadseregben, részt vett az északi hadjáratban is.
A Tanácsköztársaság bukása után feleségével Bécsbe menekült, ahol több német és magyar nyelvű lap munkatársa volt, kötetei jelentek meg németül és magyarul, napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált.
BALÁZS BÉLA: SZERETNÉLEK MEGVÉDENI TŐLEM
Szeretnélek megvédeni tőlem,
Ölbekapni s elfutni előlem,
Valahova messze.
Két karomba rejteni a vágyad
Térdenállva őrizni az álmad,
Hogy velem ne álmodj.
Szeretnék el, messze a jövőbe
Futni veled, hogy akkor is győzve
Még szeressük egymást;
S néha rólam emlékezni csendben
És csendesen elsiratni engem:
Egy régi barátot.
1924-ben adta ki filmesztétikai főművét, a Látható embert, majd 1930-ban, a hangosfilm megjelenése után A film szellemét. 1927-től 1930-ig Berlinben élt, neves filmrendezőkkel – Erwin Piscator és Georg Wilhelm Pabst – dolgozott együtt. Leni Riefenstahllal is megismerkedett, akinek A kék fény (1932) című filmjében működött közre rendezőként és forgatókönyvíróként.
1931-ben belépett a Német Kommunista Pártba, és ugyanebben az évben a szovjet írók meghívták Moszkvába, hogy írjon és rendezzen filmet a Tanácsköztársaságról. Moszkvában tanított a Filmművészeti Főiskolán, majd 1938-tól egy moszkvai magyar nyelvű folyóirat, az Új Hang főmunkatársa volt.
A második világháború befejeződése után, 1945 nyarán tért haza Budapestre. Folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét: tanított a Színházművészeti Főiskolán, a Filmtudományi Intézet vezetője, 1945-46-ban a Fényszóró című kulturális lap főszerkesztője volt. Vendégtanárként Prágában és Rómában is működött.
Világsikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában című film Radványi Géza rendezésében, ő volt az Ének a búzamezőkről, valamint a Talpalatnyi föld című filmek művészi tanácsadója, Kodály Zoltánnal együtt a Cinka Panna című balladaopera alkotója.
A „fordulat éve” 1948 után az addigi kommunista főideológus Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg. 1949-ben Kossuth-díjjal tűntették ki, de nem sokkal később agyvérzést kapott, és május 17-én meghalt. Sírja a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjában van.
Életműve – különösen filmesztétikai munkássága – csak évtizedekkel halála után került a méltó helyére. 1958-ban jött létre a nevét viselő Balázs Béla Stúdió, a kísérleti film és a fiatal magyar filmesek fontos műhelye. Az emlékére alapított díjat 1960 óta évente adományozzák jeles magyar film- és televízió-rendezőknek, operatőröknek és fotóművészeknek.
