„Be vagy a Hét Toronyba zárva, / örülj, ha jut tüzelőfára, / örülj, itt van egy puha párna, / hajtsd le szépen a fejedet.” Ezen a héten a 81 éve elhunyt József Attila vallomását ajánljuk.
Móricz egy évvel élte túl Babitsot, és mindketten jó néhány évvel a náluk vagy huszonöt évvel fiatalabb József Attilát, akinek utolsó évében, 1937-ben – harminckét éves ekkor – ismét megszaporodtak gondjai. Nem szerette már igazán a lapot, amit szerkesztett, türelme sem volt már hozzá. Nagyon fáj című, 1936 végén kiadott kötete sehogyan se akart fogyni, különböző várt, sőt áhított elismerések is késtek (Baumgarten- díj). Életműve, ha fájdalmasan szakadt is félbe, teljes értékű. Mai elismertsége és szeretete ellenére kora társadalma nem fogadta azzal a szeretettel, amire a költő annyira vágyott, és az irodalmi közvélemény is mostohábban bánt vele a kelleténél.
József Attila magyar költő, a magyar líra egyik legnagyobb alakja 113 éve, 1905. április 11-én született és 81 éve, 1937. december 3-án hunyt el.
JÓZSEF ATTILA: [KARÓVAL JÖTTÉL…]
Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
(1937. október)
