„Vidám, csendes az egész ház tája, / A búcsúzó nap mosolyg le rája” Ezen a héten a 176 éve született Mikszáth Kálmán gyönyörű versét ajánljuk.
A „nagy palócot” elsősorban prózai művei, regényelbeszélései, illetve publicisztikai írásai, ezek között karcolatai, anekdotái alapján ismerjük – verseiről ritkán, sőt alig teszünk említést. Pedig Mikszáth lírikus énje időről időre erőre kapott és helyet követelt az életműben.
Suhai Pál költő, aki összegyűjtötte, sajtó alá rendezte és átfogó tanulmányba illesztette verseket, a Palócföld 1917-es számában írja, hogy az 1865. szeptember 3-án kelt Otthon című vers a Kánya Emília szerkesztette Családi Kör 1867. augusztus 11-i számában is megjelent. A vers Mikszáth „saját” gyermekkor-ábrándja, ekkori szókészlete, kifejezés-állománya azonban Petőfihez kapcsolja szerzőjét. A Petőfi emlékévhez kapcsolódva is érdemes elolvasni, milyennek látta Mikszáth az otthon világát: „Itthon vagyok újra, újra itthon, / Ismerősek jönnek velem szembe,”.
Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született Szklabonyán és 1910. május 28-án hunyt el Budapesten.
MIKSZÁTH KÁLMÁN: OTTHON
Itthon vagyok újra, újra itthon,
Ismerősek jönnek velem szembe,
Kedves arczok, elfeledt vonások;
Gyermekkorom jut megint eszembe,
És vele a fényes álmok, tervek…
Istenem, de boldog is a gyermek!
Egykedvűen mint a pipás ember,
Ott gugol a kémény házunk felett;
Már messziről meglátszik a füst, mit
Óriási szájából ereget…
Vidám, csendes az egész ház tája,
A búcsúzó nap mosolyg le rája.
A kapuban vén kuvasz nyújtózik,
Álmosan néz a ki- s bemenőkre,
Engem látva, haragosan mordul,
Felszökik, majd egyet ásít s végre
Farkcsóválva hizeleg körültem.
Míg én állok némán, elmerülten.
(1865. szeptember 3.)
