„Jegyezd vele az égre / Örök tanúságúl: / Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!” Az egyik legnagyobb magyar lírikus költőt, többek között az 1848-as márciusi forradalom lelkesítőjeként éltetjük.
1848 tavaszán a pesti események aktív résztvevője és formálója lett. A Pilvax kávéházban elszavalta a Nemzeti dalt, amelyet a Nemzeti Múzeum lépcsőin hatalmas tömeg előtt megismételt. Szinte minden eseményben részt vett, minden eseményről véleményt formált és minden esemény. A márciusi versekből – A szabadsághoz, a Nemzeti dal, Forradalmi bordal, mely később Bordal néven lett ismert és Föltámadott a tenger – árad, hogy a forradalmi eseményeknek be kellett következniük. Ezek az események végre meghozták Petőfinek azt az ihlet-ébresztő izgalmat, mely a Föltámadott a tengernek még ritmusában is a tömegek mozgalmas napjainak és éjszakáinak árnyait ingatja és kiáltásait üvölti. Ezért szavalják ezt a reményfeltámasztó verset mind a mai napig olyankor, amikor emlékezünk, éltetünk és biztatunk. Petőfi hatalmas képpel – a háborgó tenger képével – érzékelteti az első négy szakaszban a felkelt nép erejét.
A Petőfi életét kutató Hatvany Lajos így írt a Nyugatban: „Sajnos, Petőfi kortársai nem értették meg hivatásukat. A festők Petőfi külsejét, az írók pedig Petőfi benső képét hamisították meg; hol hős, hol örök-víg bohém… senki se követi őt élte vérpiros nyomán. A róla elnevezett irodalmi társaság is a vezércikkek ponyvapetőfijének kultuszát terjeszti, nem is sejtve, hogy az eszményítésnek és anekdotizálásnak nincs helye többé a mi világunkban, mely Petőfi személyétől távol áll, eszményeiből kibontakozott s ezért minden eddigi nemzedéknél elfogulatlanabbul, mint élvező és ítélő áll a művész elé.”
PETŐFI SÁNDOR: FÖLTÁMADOTT A TENGER…
Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.
Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.
Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.
Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;
Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
(Pest, 1848. március 27–30.)
